Budapest, 1970. (8. évfolyam)
12. szám december - A címlapon: Modern ház a Dárda utcában, középkori falmaradvánnyal (Gink Károly felvétele)
a helyzet nem kielégítő. A népgazdaság fejlesztési célkitűzéseit figyelembe véve, a főváros várható munkaerő helyzetének ismeretében, a IV. ötéves tervben a termelésemelkedést teljes egészében a termelékenység növelésével kell fedezni. A budapesti székhelyű építőipari vállalatok az ország építőipari dolgozóinak 48,8%át foglalkoztatják, s az országos termelés 50,5%-át végzik. Ebből 51%-ot a fővárosban, 49%-ot vidéken. A fővárosi igényeket figyelembe véve, ezen az arányon — a főváros javára — változtatni kell. Évek óta gondot okoz a növekvő építési szükségletek és az építőipar teljesítőképessége között állandósult feszültség. Ennek kedvezőtlen a hatása a vállalásokra, az árakra, a határidőre és a minőségre egyaránt. A szükséges építőipari kapacitások hiánya a főváros gyorsabb ütemű fejlesztésének legnagyobb akadálya. Az említett feszültség feloldására tett intézkedések eddig nem jártak kellő eredménnyel. A feszültségekhez az is hozzájárul, hogy sok vállalatnál nem megfelelő a rendelkezésre álló kapacitás kihasználása. Nem jól gazdálkodnak a munkaerővel, nem dolgoztak ki olyan intézkedéseket, amelyek a termelékenység erőteljes növekedését eredményeznék, kifogásolható a munkaszervezés, nem elég folyamatos az anyagellátás, nincs eJég korszerű gép. A budapesti székhelyű vállalatok a nyereségérdekeltségi rendszer előtérbe kerülésével erőteljesen törekszenek a nyereség fokozására. A vállalati nyereség 1969-ben 27 milliárd forint volt — az előző évinél 6%kal magasabb —, miközben a termelés és a termelékenység csak mérsékelt ütemben fejlődött. A nyereség növekedése tehát nem minden vállalatnál arányos a teljesítmények növekedésével. A munkaerőhelyzet A III. ötéves terv első négy évében Budapesten az állami szektorban foglalkoztatottak száma 2,2%-kal — ezen belül a munkások létszáma 4,9%-kal — csökkent. Ugyanakkor az alkalmazotti és egyéb állománycsoportokba tartozók létszáma 4,8%kal növekedett. Az ipari munkáslétszám csökkenésében szerepet játszik a vidéki ipar fejlődése, a termelőszövetkezetek vonzása, mert a dolgozók egy része állandó lakóhelyéhez közelebb is el tud helyezkedni. Ugyanakkor azonban a fővárosban is tapasztalható átrendeződéi: elsősorban a szövetkezetekbe és a szolgáltatás területére áramlik a munkaerő. Az alkal mázott létszám évek óta tartó növekedésének mértéke —a gazdasági mechanizmusból adódó többletfeladatokat is figyelembe véve — indokolatlan. Feltétlenül szükséges, hogy mind a központi szervek, mind a vállalatok alaposan vizsgálják meg az alkalmazott létszám alakulását és intézkedjenek. A munkaerőhelyzet jellemzője a nagyarányú munkaerő-vándorlás. Budapesten a szocialista iparban tavaly 1000 munkásra 431 kilépés és 420 belépés jutott. A munkaerő áramlásának azonban csak kisebb része felel meg a népgazdaság igényeinek. A nagyfokú és célszerűtlen vándorlás anyagi és erkölcsi károkat okoz. A munkaerőmozgást kedvezőtlen irányba befolyásolja, hogy jó néhány területen az indokoltnál nagyobb mértékű a munkaerő-kereslet, s eltúlozzák a munkaerő miatti gondokat is. Ezzel esetenként eltakarják a munka fogyatékosságait. A munkaerő-gazdálkodás színvonala — részben az ösztönzők fogyatékossága miatt — elmaradt a követelményektől. Nem könnyű megítélni a munkaerő-igények indokoltságát, mert a különféle gazdasági ágazatoknak és a vállalatoknak nincs olyan távlati fejlesztési koncepciójuk, amely meghatározná a munkaerő-felhasználás irányát és méreteit. A fővárosban hosszú távon is csak minimális munkaerő-gyarapodással, egyes területeken pedig csökkenéssel számolhatunk. Ezért csak a munka-és az üzemszervezés javításával, az üzemek rekonstrukciójával, a műszaki fejlesztés fokozásával, a szállítás és az anyagmozgatás gépesítésével érhetjük el a termelés és a termelékenység erőteljes növelését. Műszaki fejlesztés, üzemszervezés A budapesti ipar a III. ötéves tervidőszakban — részben központi alapokból, túlnyomórészt pedig vállalati eszközökből és hitelekből — tovább fejlődött. A beruházások nagyobb hányadát (70%-át) fordították gépi berendezések fejlesztésére, mint az előző ötéves tervben. Jelentősen fejlesztették a gyógyszeripari, a színesfémkohászati, a közúti járműgyártó és javító, a szintetikus fonal- és szövetgyártó kapacitásokat. A fővárosi üzemek kis része áttért a termelés korszerű irányításának módszereire: a gépi programozásra, a számítástechnika szélesebb körű gyakorlati alkalmazására. Javult a vállalatok és az iparági szervező és kutatóintézetek kapcsolata. A fejlődés ellenére a budapesti ipar és különösen egyes iparágak — a múlt 10 év alatt — korszerűség, műszaki és technológiai színvonal tekintetében elmaradtak az országos fejlődéstől. Hatással volt erre az is, hogy az utóbbi években egyes budapesti vállalatok — főleg a munkaerőhelyzet miatt — vidéki telephelyeket létesítettek, ezzel hosszú időre lekötötték fejlesztési alapjukat és budapesti üzemeik korszerűsítésére nem fordítottak kellő figyelmet. A vállalatok fejlesztési irányelveinek kialakítását gátolja, hogy a fővárosi ipar ágazataira nincs kidolgozva egységes távlati fejlesztési koncepció, amely az iparfejlesztés irányával együtt meghatározná az üzemek rekonstrukciójának, műszaki fejlődésének, a munkaerő egy részét helyettesítő gépesítésnek az ütemét. Az ország egyetemes érdeke, a IV. ötéves tervből adódó feladatok egyaránt megkövetelik, hogy a fővárosi ipar intenzív fejlődése jelentősen meggyorsuljon. Az életszínvonal és az életviszonyok A szocialista építőmunka eredményeivel összhangban a fővárosi lakosság életkörülményeiben is a tervezettnél nagyobb mértékű javulás történt a III. ötéves tervben. A főváros munkaképes korú lakosságának foglalkoztatottsága a férfiaknál csaknem 100%-os, a nőknél 85%-os, s ez megközelíti a reális felső határt. Több nyugdíjas vállal munkát, mint korábban, és emelkedett a nyugdíjkorhatáron felüli dolgozók száma. A munkások és az alkalmazottak egy főre jutó reáljövedelme 1970-ben országosan mintegy 30—32%-kal nagyobb az 1965. évinél. Budapesten az egy főre jutó pénzbevétel 32—34%-kal emelkedik. Az utóbbi négy év alatt 5%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, több mint felerészben még az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése előtt, amikor az árak döntő többségét hatóságilag szabályozták. A családok jövedelmi helyzetének fejlődése megmutatkozik a fogyasztás erőteljes növekedésében is. Ez a megállapítás természetesen a dolgozók összességére vonatkozik s ezért eltakarja azt, hogy a családok egy részének jövedelmi helyzete az átlagnál kedvezőbben, másoké rosszabbul alakul. Az általában kedvező kép ellenére is még vannak olyan rétegek — főként a nagycsaládosok, az egyedülálló, többgyermekes anyák, az alacsony nyugdíjban részesülők, a testi fogyatékosok —, akik megélhetési gondokkal küzdenek. A következő időszakban ezeknek a rétegeknek anyagi és szociális körülményein helyi és központi intézkedésekkel javítani kell. A gazdasági reform egyik fontos követelménye, hogy a dolgozók jövedelme differenciáltabban, a munka mennyiségi és minőségi teljesítményeivel arányosan, a szakmai képzettségetfigyelembe véve növekedjék. Bár a vállalatoknál ilyen jellegű folyamat megindult, a fejlődés lassúbb a kívánatosnál. Ennek egyik oka a több évre kidolgozott bérpolitikai koncepció hiánya. A bérgazdálkodás sok vállalatnál csak a pillanatnyi gondok elhárítását szolgálja. A jövedelmek tekintetében változatlanul tapasztalható az egyenlősdi szemlélete a dolgozók és a vezetők körében is. Az ezen alapuló gyakorlat károsan hat a munkaerkölcsre, akadályozza a magasabb teljesítményre való törekvést, s kedvezőtlen a termelékenység alakulására. A következő időszakban tervszerűbben, helyesebb bérpolitikával, az ösztönzők módosításával és hatékonyabb politikai munkával kell elősegítenünk a reform szellemének jobban megfelelő jövedelemelosztási módok és gyakorlat alakulását. A lakosság fogyasztásának, s ezzel az életszínvonal alakulásának fontos tényezői a társadalmi juttatások. Ezek közül a gyermekgondozási segély bevezetése, majd a folyósítási idő meghosszabbítása különösen nagy egyetértéssel találkozott közvéleményünkben. Ezt a juttatást a fővárosban több mint 40 ezren veszik igénybe. Öt év alatt a fővárosban 288 ezerről 364 ezerre nőtt a nyugdíjasok száma, a havi nyugdíj átlagos összege pedig 703 forintról 955 forintra emelkedett. Kedvező hatást váltott ki, hogy — a kiskereskedelmi árszínvonal várható emelkedésének ellensúlyozására — sor kerül a nyugdíjak évi 2%-os emelésére. Fővárosunkban ma 752 ezer ember dolgozik csökkentett munkaidőben. A 44 órás munkaidő bevezetése a tervezettnél gyorsabb ütemben valósult meg, de nem minden vállalatnál teljesítették a kormány által 2