Budapest, 1970. (8. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: Metróállomás. Balla Demeter felvétele

/ / A FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: KATONA ÉVA Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I., Országház u. 20. Telefon: 351-918 Szerkesztőségi fogadóórák: Hétfő 10—13 óráig VII., Lenin krt. 5. I. em. Telefon: 223-896 Szerda 16—18 óráig l„ Országház u. 20. Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1 sz.) Előfizetési díj: negyedévre 30,—Ft félévre ... 60,-Ft egy évre .. 120,—Ft ® 69.4754 Athenaeum Nyomda, Budapest íves mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL I. T. Zamercev vezérőrnagy üdvözlete j Budapest 6 vezetője a város 25 évéről 6 Granasztói Pál: Űj vonások Budapest városképében 13 Az új emlékérmek x8 Timár Máté: Régi szerelem 20 Bertalan János - dr. Rédl Károly: A húszéves Nagy-Budapest.. 26 A VÁROS SZOLGÁLATÁBAN: Kondi Pál, Fábián István, dr. Fejér Endre, Varga I. József, Filó Mihályné, Hingli István, Kelen Béla, Klement Károly, Gózon Károly, Sávos Károly, dr. Csepeti Béláné, Majláti Sándor és Kovács Ferenc portréja 31 VÁROS AZ IDŐBEN VIII. dr. Wellner István: A római kor II 38 A címlapon: Metróállomás. Balla Demeter felvétele A hátsó borítón: Hincz Gyula: Olvasztárok. Szelényi Károly reprodukciója. VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 1970 FEBRUÁR Szerkesztő bizottság: BARCS SÁNDOR, az MTI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; PEJÁK EMIL, a Budapesti Pártbizottság tagja; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója 25 év írta: Németh Károly, a MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára 1945. február 13. Hazánk fővárosa, Budapest felszabadulásának napja. Ez a jeles dátum mindenekelőtt a szovjet nép dicső hadseregének fővárosunk felszabadításáért folytatott hősies küzdelmét idézi. Kezdete egyúttal annak a negyedszázados küzdelemnek, amelynek végén jogos nemzeti büszkeséggel állapíthatjuk meg: népünk a párt vezetésével, a testvéri Szovjetunió önzetlen támogatásával maradandót alkotott, kivívta és megvédte hatalmát, sikeresen építi szocialista hazáját. Amikor az emberek önmagukban, személyes sorsukhoz kapcsolva idézik fel a felszabadulás napját, különböző dolgokra gondolnak, gondolhatnak. Nyüvánvalóan mást jelentett ez a nap az üldözötteknek, a 25 évig föld alá kényszerített kommunistáknak, az ellenállási mozgalom harcosainak, mást azoknak, akik hitelt adtak a Szovjetunióra és hadseregére szórt rágalmaknak, mást a munkásoknak, a dolgozó embereknek és mást az uralkodó, a kizsákmányoló osztály tagjainak. Népünk megátalkodott ellenségeit leszámítva azonban, egy valaminek — persze, más és más reményekkel — úgyszólván minden budapesti örült. Annak, hogy béke van, hogy elhallgattak a fegyverek, elmúlt a közvetlen életveszély, hogy előjöhettek a pincékből, hogy felmérhették: hozzátartozóik közül, a közvetlen környezetükből ki él, s ki nem érte meg a harc végét; és felmérhettük a fővárost is: ez volt, s íme, ez maradt belőle. Sokan nem érték meg ezt a napot. A végveszélyt érző náci hadigépezet szadista tobzódással ölt, rabolt, pusztított. Nemcsak felrobbantott gyönyörű hídjaink, romokban heverő épületeink, kifosztott raktáraink, leszerelt gyáraink, elrabolt műkincseink, de mártírjaink, ártatlanul legyükolt honfitársaink ezreinek teteme vádolta azt a rendszert, amely a hitleri Németország csatlósaként vállalta a Szovjetunió, a szovjet nép, a szocializmus elkni rablóháborút. A halálnál nincs tragikusabb! Ez érvényes mindenkire. Az ember mégis joggal tesz különbséget halál és halál között. Mást jelentett akkor is meghalni a haza védelmében, egy igazságos, a népeket, az emberiséget szolgáló ügyért, mást a vak véletlen következtében és megint mást hazug, embertelen cél eszközeként. Ezért van az, hogy különös fájdalommal, megkülönböztetett hálával és tisztelettel gondolunk azokra a szovjet hősökre, akik a hitleri fenevad elleni kegyetlen küzdelemben veszítették el életüket, a népek, az emberiség szabadságáért, közöttük értünk, magyarokért, budapestiekért is. Tisztelettel őrizzük mindazok emlékét, akik életüket áldozták hazánk felszabadításáért. 1945. február 13. Budapest felszabadulásának napja, újjászületésünk kezdete. Ne feledjük azonban: ha nem mai szemünkkel, mostani tudatunkkal nézünk vissza, de az akkorival gondoljuk végig, idézzük fel az eseményeket — úgy az 1945. február tizenharmadikát követő napok a megpróbáltatások napjai is. A döbbeneté, amely a fasiszták vandál pusztítása láttán érte az utcára merészkedőket, a maga életlehetőségét kereső budapesti embert azokban a napokban. /