Budapest, 1970. (8. évfolyam)

11. szám november - Veszprémi Miklós: Hol szórakozzék az ifjúság?

Veszprémi Miklós Hol szórakozzék az ifjúság? Gink Károly felvétele — Hová megyünk ? — A Károlyi tanszékre. — Keringőzni? — Most délelőtt van, lesz szabad pad. — Naiv vagy. — Hát akkor nézzük meg a Múzeum kertet ? — Forradalmi ötietem van. — Mi ütött beléd ? — Igyunk meg valahol egy feketét. — Csóró vagyok ... * Sétálok a Pesti Barnabás utca felé. Hűvös-szeles az idő. A Petőfi-szobor körül zsúfoltak a padok. A kép nem szokásos: öregeknek és gyermekes kismamáknak híre-hamva sincs. Mindenütt fiatalok. Ki sportszatyorral, ki mappával, ki csak füzettel-könywel. Nem nehéz rájönni: egyetemisták. A szomszédos bölcsészkarról. Lyukas órájuk van. Vagy lógnak valamilyen unalmas előadásról, vülan eszembe a másfél évtizeddel ezelőtti emlékek alapján. Mi tagadás, annak idején magam is szívesebben látogattam a „Károlyi tanszék" — polgári nevén : Károlyi kert — focimeccseit, mint a laboratóriumi gyakorlatokat. S az is igaz, hogy olykor a Belvárosi kávéház asztalai körül zajló eleven viták jobban vonzottak, mint egynémely érdektelen szeminárium. A Százéves étteremhez érve, ismét egy emlék jut eszembe. Annak idején itt szilvesztereztünk. Emlékszem a kedves öreg pincérre, amint hajnaltájt fejcsóválva megjegyzi: — Ilyen társaságot még nem láttam. — Miért? — kapja föl a fejét valamelyikünk. — Na hallja, amelyik ilyen kevés italhoz ilyen rengeteget énekelt ... • Bemegyek a Százévesbe. A régi vaskos parasztasztalok, ólomsúlyú fapadok helyén modern stübútor. A falakon iparművészeti remekek. Hangulatvilágítás. Két pincér angol zászlókat rak néhány asztalra. Egy pohár sört kérek. — Nálunk csak üveges sör van — világosít föl udvariasan a pincér. Azt már meg sem merem kérdezni, netán nem tartanak-e hajdan „fejedelmi zabának" titulált házipogácsát, amelyet esetenkint reggeli, ebéd és vacsora gyanánt egyaránt ettünk. 14