Budapest, 1970. (8. évfolyam)

11. szám november - Veszprémi Miklós: Hol szórakozzék az ifjúság?

Szegény egyetemisták, sóhajt föl az olvasó, mi lesz velük, ha még a Százévesbe sem járhatnak! Hol fogják ellógni az előadásokat? A Belvárosi kávéház gyorsbüfé lett, s a környékbeli olcsó eszpresszók is javarészt előkelő — értsd: drága — szórakozóhellyé léptek elő a vendéglátóipari ranglétrán. Éppúgy, mint a Múzeum körúti természettudományi kart övező egykori „egyetemista" kiskocsmák. Idő kérdése, és hasonló lesz a helyzet a Műegyetem és az Orvosegyetem környékén is. Legalább nem lesz, ami elvonja a hallgatókat az egyetemről. A lyukas órákat különben is hasznosabban el lehet tölteni a Széchenyi, a Szabó Ervin, s az Egyetemi Könyvtárban! Ez vitathatatlan, mondom némi iróniával. Mert jól tudom, a szembeállítás hamis. A szóban forgó „kirekesztettség" ugyanis aligha áll bármiféle kapcsolatban a tanulmányi eredményességgel. A kihatásokkal más síkon kell számolni. Dehát mit lehetne tenni? Létesítsen a vendéglátóipar az egyetemek környékén „diákpresszókat"? Netán számítsák kedvezményesen a duplát diákigazolvány fölmutatása esetén ? Mit szólnának ehhez — mondjuk — a szakumunkástanulók ? Elvégre ők is „csórók", éppúgy, mint az ezerháromszáz forintos fizetéssel bíró mérnök-gyakornokok. S a tinédzserektől kezdve a kezdő szakmunkásokig a felnövekvők népes vékonypénzű rétegéhez tartozók. * Tehát nemcsak az egyetemisták a „kirekesztettek" ? A kérdés provokatív: egyeden szépreményű ifjút sem kergettek az asztal körül, ha nem a belvárosba jár szórakozni. Természetes, hogy ez a városnegyed nem a II—III. osztályú kisvendéglők, olcsó presszók székhelye. Balszerencsés véletlen, hogy a jogi kar, a természettudományi kar, s a bölcsészkar épp itt van. El kell fogadnom, hogy a vendéglátóipar nem lehet tekintettel erre. A világvárosi követelmények, az idegenforgalom szempontjai, s nem utolsó sorban az üzleti megfontolások egyaránt a luxusigények kielégítésére ösztönzik. A tendencia mégsem megnyugtató. „Sok új étterem nyílik a Balatonnál" — ütöm föl találomra az egyik napilapot, — „de mindig a csárdákat, az I. osztályú és az osztályon felüli helyeket szorgalmazzák az érdekelt cégek." Azaz a pályakezdő fiatalok „kirekesztettsége" nemcsak a belvárosban fenyegető. Legföljebb itt már többé-kevésbé befejezett tény. Másutt idő — pontosabban: „korszerűsítés", illetve „átépítés" — kérdése. * Eltúlzom a dolgot? Föltétlenül. Hiszen nemcsak elsőosztályú szórakozóhelyek vannak. De ez nem cáfolja az irányzatot: egyre több az elsőos ítályú hely. Az új gazdasági körülmények között mindenekelőtt olyan befektetések vannak előnyben, amelyek jelentős hasznot hoznak. Azaz a vékonypénzűek tízeseiben-húszasaiban nincs üzleti fantázia ? Nyugaton még a tinédzserek filléres zsebpénzére is valóságos iparágak épülnek. Mint például a hanglemezipar, a divatcikkipar, sőt, — részben — a szórakoztatóipar is. A beat-zenén, s a farmernadrágon ügyes üzletemberekrgarmadája lett milliomossá. Akik manapság piackutatók tízezreit foglalkoztatják a vékonypénzűek szeszélyes igényeinek kipuhatolása végett. Mert jól tudják, hogy filléreikben újabb milliók megszerzésének lehetősége ölt testet. Pont erre volna szükség nálunk is ? Nem pont erre. Hanem ? Csupán arra, hogy ne csak a tehetősebb rétegekre gondoljunk. Nem is kizárólag azért, mert nálunk más a társadalom rendje, mint nyugaton. A nyugati példa mindössze azt jelzi, hogy a gazdaságosságra való egészséges törekvéssel összhangba lehet hozni a vékonypénzű fiatalok szórakozási igényeinek a kielégítését is. * Jól tudom, hogy bizonyos fokig nyitott kapukat döngetek: a nyáron például két új ifjúsági park nyílt Budapesten. Az egyik az elöregedett Csajkovszkij szabadtéri színpad helyén, Kőbányán. A másfélezer személyes szórakozóhelyen — ötforintos beléptidíj fejében — hetenként négy alkalommal nemcsak a helybeliek, hanem a szomszédos Zugló, Pestlőrinc-Pesterzsébet és Sashalom fiataljai is kellemes órákat töltöttek el. A másik új ifjúsági park székhelye a Városliget. Azaz a budai Vár oldalában működő park immár nem az egyetlen. De mindhárom bezár októberben. S marad az évek óta visszatérő kérdés: mi lesz ősztől tavaszig? * Nem áltatom magam: aligha tudnám pontokba foglalni a megoldást. Nem hiszek például abban, hogy néhány téli helyiség egycsapásra alapvető változást hoz. Létesítsünk olcsó ifjúsági szórakozóhelyeket? Helyeselnék, de ez a javaslat sem több általánosságnál. Kérdéses ugyanis, hogy mit értsünk alatta: szórakoztató kombinátokat, reprezentatív tánchelyiséggel, s különféle klubtermekkel? Vagy egyszerű ifjúsági klubokat, amelyek napközben is nyitva vannak ? Esetleg a vendéglátóipar kezelésében levő vendéglők-eszpresszók közül néhány „ifjúságivá" specializálását ? Mindegyik típus mellett érvek és ellenérvek garmadája sorolható föl. Nemcsak az anyagiak miatt. Nyilvánvaló a döntés előfeltétele : a szóban forgó rétegek — az idősebb korosztályokétól gyökeresen eltérő! — szórakozás-igényeinek tanulmányozása. Az a gyanúm, hogy a pedagógusok, szociológusok, pszichológusok és piackutatók együttes tájékozódása eredményeként kiderülne: a szórakozás fogalmát másként — mindenek előtt széles körűbben! — értelmezik a felnövekvők. Csak egyetlen példát. Az ifjúsági parkok korántsem csak a beat-zene miatt vonzók. Hanem amiatt is, ami eleddig nyilvános szórakozóhelyen képtelenségnek tetszett: írók, költők, sportolók, színészek-versmondók, s más „híres" emberek fölléptetése jóvoltából. Nem is szólva a játékos rejtvények-fejtörők-vetélkedők sokaságáról. Vagy a budai park hanglemezekkel illusztrált — hónapokig tartó! — dzsessztörténeti előadás-sorozatáról, amelyet ezrek hallgattak végig. Mennyi válik mindebből tömegigénnyé — nem tudom. Csak abban vagyok bizonyos, hogy a fiatalok anyagilag kevésbé tehetős rétege sokkal igényesebb annál, hogysem valamiféle szórakoztatóipari „segélyakcióval" föl lehetne számolni „kirekesztettségét" * Az MSZMP ifjúságpolitikai irányelveinek szellemében tárgyalta meg a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága a KISZ Budapesti Bizottságával karöltve a fiatalok szórakozásával, szabad idejével kapcsolatos teendőket. A napi sajtó nyilvánosságra hozta az ülésen elfogadott feladatterv főbb pontjait. A lapok közölték, hogy a IV. ötéves terv során a Népligetben háromezer személyes nyári, s ezer személyes téli ifjúsági szórakozóhely létesül. A kerületek többségében ifjúsági házak, nyári táborok épülnek. A Duna partján alakítják ki azt a kétezer személyes kempingtábort, amely elsősorban a fővárosi fiatalok hétvégi üdülését-szórakozását-pihenését hivatott biztosítani. A következő években kiépül a budapesti ifjúsági klubok hálózata: valamennyi középfokú tanintézetben, valamennyi új lakótelepen — s ha van mód rá, másutt is — új klubokat hoznak létre. Van a feladattervnek egy pontja, amely fokozott figyelmet érdemel: a tanácsi szervek és a fiatalok kapcsolata. Az ülésen ugyanis szóba került, miként érhető el, hogy az ifjúság több képviselője dolgozzék a tanácsokban, a tanácsok állandó és munkabizottságaiban; hogyan lehetne kialakítani a tanácsi vezetők, a tanácstagok érdemleges találkozóit-eszmecseréit a fiatal választókkal. Fontos, időszerű kérdések. Ugyanis az újonnan kialakuló kapcsolatok — pontosabban ezeknek a kapcsolatoknak az újjáformálódása! — a nyilvánvaló célt szolgálják: azt, hogy maguknak a fiataloknak legyen módjuk beleszólni életkörülményeik megjavításának módozataiba. Az is nyilvánvaló, hogy ezáltal nemcsak a szórakozás, de más, fontosabb problémák megoldása — megelőzése! — is lehetővé válna. * Az utóbbi két mozaik optimista befejezést sugalmaz: a gondok előbb-utóbb mégiscsak megoldódnak. Legalábbis részben, teszem hozzá, anélkül, hogy az idézett tervek-javaslatok jelentőségét alábecsülném. A belvárosi sétára gondolok: a pontokba foglaltak valóra válása csakugyan semmissé teszi a „kirekesztettséget" ? Nincs sok értelme jóslásokba bocsátkozni. A Fővárosi Tanács s a KISZ tudniillik csak két „illetékes" — a sok közül. Pestiesen szólva: rajtuk nem múlik ... S a többieken ? Másokon ? Egyelőre sem a Belkereskedelmi Minisztériumnak, sem a vendéglátóiparnak nincs kialakult elképzelése a szóban forgó probléma orvoslására. Márpedig enélkül aligha lehet megnyugtató választ adni a címben feltett kérdésre. 15