Budapest, 1970. (8. évfolyam)

10. szám október - Kalmár Ernő: Mozgáshiány rohanással

FÓRUM Kalmár Ernő Mozgáshiány — rohanással Fejes László felvétele Kalmár Béla felvétele A modern nagyváros lakójának egyik ellensége: a mozgáshiány. A bandukoló ökrösszekértől és a kocogó konflisoktól eljutott a közlekedés a száguldó földalatti villamosig és az egyre szaporodó autókig; a gyaloglástól eljutottunk a bérletrendszerig. Az emberi szervezet azonban lényegében éppen olyan, mint a gyalogjárás és a kocsinjárás idejében volt. Csontrendszere, izomrendszere, idegrendszere a mozgásszervek működtetéséhez alkalmazkodott. Az idegesség táptalaja Minthogy ma a villamos és autóbuszbérlet egy megállónyi gyaloglástól is megkímél bennünket; a foglalkozások zöme is ülő vagy álló munka, a kéz vagy láb csekély, de legalábbis egyoldalú mozgásával; a legfőbb szórakozás a tévénézés, óraszámra biztosítja a teljes mozdulatlanságot: kiáltó ellentmondás keletkezett a városi ember szervezetének mozgásszükséglete és életmódjának mozgáshiánya között. Ez az ellentmondás ideges alaphangulat forrása lehet. A modern nagyváros lakójának hasonlóan ártalmas ellensége: a rohanás. Az örökös rohanás látszólag ellentéte a mozgáshiánynak. Pedig édestestvérek ők, sőt ikertestvérek. Rohanunk, hogy időben odaérjünk a munkahelyre, a moziba — anélkül, hogy összevissza talán száz lépést tennénk. A helyváltoztató mozgást az autóbusz végzi, mi csak ülünk, vagy állunk. Igaz, hogy a száz lépés már a mi saját mozgásszerveink terméke, saját energiánk fogyasztásával, még pedig a javából. Egyik alapmintája: rohanás a lakástól a legközelebbi autóbusz-megállóig — rohanás, izgatott tülekedés az átszállóhelynél, hogy felférjünk a |Pf