Budapest, 1970. (8. évfolyam)

10. szám október - Marcel Diebolt: A Marais negyed megóvásának terve

Sévigné Ii. szám alatt; és a lehetőséghez képest a teljesen fából épült, a rue Vieille du Temple-ben nemrég felfedezett kicsiny Directoireszínház használhatóvá tétele. Az autóforgalom érdekében szükséges áldozatok A Marais negyedből, ha fenn akarjuk tartani az életet, a lakónegyedjelleget, az aktivitást, nem zárhatjuk ki az autóforgalmat. Ugyanakkor a szektor kivételes jellege eleve megtilt mindenféle látványos útügyi munkálatot: az átmenő utak továbbra is meg kell hogy kerüljék a kerületet. Néhány kisebb jelentőségű kügazítás ugyanakkor elkerülhetetlen. A terv felhívja a figyelmet arra a lehetőségre, hogy a túlterhelt és szűk útvonalakon a közúti pálya szélesíthető valamelyest, ha elveszünk a gyalogjáróból. Ez persze azt jelenti, hogy a gyalogos forgalmat át kell csoportosítani az épületek földszinti részeire, néha az udvarokba is. így valóságos árkádos üzletsorokat lehet kialakítani. Ez feltételezi az üzletek kisebb területre szorítását és valamennyi földszinti terület átépítését, ami kétségtelenül kevésbé költséges, mint a teljes lerombolás. Ezeknek a mérsékelt áldozatoknak, amiket az autóforgalom érdekében hoznánk, nem sok értelme volna, ha nem emelkednék megfelelően a parkolóhelyek száma. Becslés szerint 8—9000 kocsi parkol állandóan a Marais utcáin, amelyek bizony elég keskenyek és kanyargósak. A védelmi terv részben bizonyos utakon javasolja, hogy tiltsák meg teljesen a várakozást, részben a védett területek belsejében végzett felújítás során számos közepes, vagy kisebb jelentőségű földalatti parkolóhely létesítését javasolja, a kőlapokkal borított kertek alatt; illetve néhány nagy befogadóképességű hely megteremtését. Az elkerülhetetlen fellazítás Bár a védelmi terv semmiképpen sem gondol arra, hogy a Maraisból múzeum-negyedet csináljon, vagy lakosait és üzemeit eltávolítsa, illuzórikus lenne — és nem is kívánatos — azt képzelni, hogy bizonyos fellazítás nem fog végbemenni. De a lakosok és vállalatok egy részének elköltözése az érintett személyeknél felveti a gyökérvesztés problémáját. Nem szabad, hogy ez teljesen ellenőrizetlen módon és ellensúlyozás nélkül menjen végbe. Különben ez a mozgás már a védelmi terv alkalmazása előtt is jelentős mértékben elkezdődött: 1962-től 1968-ig a Marais népessége 14%-kal csökkent. Ez az átalakulás közös jellemzője a főváros régi történeti központját alkotó számos más negyednek is. Több éves türelmes tevékenység Miután a Párizsi Tanács 1969. október 6-án tárgyalta a végleges védelmi tervet, az az apparátuson belüli nyilvános viták és közvéleménykutatás után kapja meg végleges formáját, majd a Párizsi Tanács elé kerül a végső jóváhagyásra és ezzel jogi formát ölt. E terv megvalósítása mindenképpen egy hosszú, türelmes és nehéz munka eredménye lehet csak. Vannak azonban a munkának közvetlen gyakorlati következményei is. Egy, a fő irányelveket tükröző, időleges rendszabály érvényes az új építkezésekre és a boltok, üzletek berendezésére. Sok esetben válik lehetővé az épületek külső képén, az utcák díszítésén jelentős jobbítások végrehajtása. Lehetséges építészeti vagy dekorációs részletszépségek felfedezése. A védett övezet belsejében kiállított 130 építési engedélynél (ezekből alig 5%-ot utasítottak el teljesen) az előzőleg megkérdezett építészek közbelépése lehetővé teszi már most a jövendő védelmi terv hatásának kirajzolódását. így tehát, mostantól fogva, a köz- és magántervezők, továbbá a Marais-terv felelősei közötti előzetes érintkezési eljárások, a spontán kezdeményezések ellenőrzése és beillesztése révén kitűnik ennek a tervnek sajátos jellege: kezdeményezésre, ellenőrzésre, diszkrét és pontos, de sokoldalú és koordinált beavatkozásra serkentő eszköz, nem pedig operációs program, amelyet hivatalos úton kell végrehajtani. Ha a közvetlen rendelkezések nem nélkülözhetetlenek és nem szabad őket általános érvényűvé tenni, szükségszerűen mégsem kizártak bizonyos „támadási pontokon", amelyek különösen érdekesek. így a korábbi, 1962. augusztus 4-i törvény alapján Párizs városa egy 3,5 hektárnyi „operációs szektort" jelölt ki, a Marais egyik legbájosabb pontján, a rue Elzévir és a rue Payenne közötti részen, a Place Thorigny körül. A tervezett műveleteknek az operációs szektorban való jó végrehajtása a SOREMA (Société d'Economie Mixte de restauration du Marais — Gazgasági Vegyesbizottság a Marais restaurálására) vállaira hárul. Az egyes munkálatok megvalósítása, mely 1970. tavasza és az 1974-es év közt különböző időpontokban esedékes, egyszerre jelenti magánpaloták és lakásul szolgáló bérházak restaurálását, a kocsik számára földalatti garázsok építését, belső kertek létesítését, a kerület számára szükséges berendezések (egy szociális-kulturális központ, egy gimnázium) létesítését és nemzetközi kisugárzású intézmények elhelyezését. A Svéd Intézet a De Marie palotába kerül. A D'Albret palotából az Újságírók Háza lesz. A Salé palota otthont nyújt a Viselettörténeti Múzeumnak, a Libéral Bruant palota pedig a Lakatos-mesterség Múzeumának. A térré átformált Thorigny útkereszteződés lesz a központja ennek az együttesnek. A De Marie palota déli oldalán a négy különálló új villa szerepe az lesz, hogy újjáteremtsék az építészeti együttest, s megpróbálják a térséget úgy formálni, hogy a régi épületek utánzatok nélkül illeszkedjenek be az együttesbe és ne közepes és anarchikus megoldásokkal egészítsék ki a hiányokat. Mindezért az „operációs szektor" tapasztalatai a Marais átrendezésének egésze szempontjából elsőrendű fontosságúak. A Sully palota a restaurálás előtt és után