Budapest, 1970. (8. évfolyam)
10. szám október - Dr. Tóth Gábor: A 75 éves Eötvös József Kollégium
Dr. Tóth Gábor A 75 éves Eotvos József Kollégium A múlt század utolsó évtizedeiben égető kérdéssé vált a tanárképzés reformja, a tanárjelöltek magasabb képzése. Erre az időszakra esik az egyetemi tanulmányi időnek négy évre történő felemelése, a szemináriumok létrehozása, a Tanárképző Intézet felállítása és fejlesztése, a gyakorló iskola megszervezése és ezekkel párhuzamosan a bölcsészhallgatók egy újfajta állami internátusának megalapítása. Az internátus tervezésekor Eötvös Loránd a párizsi École Normale Supérieure-t ajánlotta példaként. Hosszú előkészületi munka után 1895. augusztus 18-án Ischlben kelt császári és királyi rendelet alapján létrejött a bentlakásos intézet, amely megalapításakor — Beöthy Zsolt javaslatára — a Báró Eötvös József Collegium nevet kapta. Eötvös Loránd, a kollégium első kurátora legfontosabb feladatát a tanárjelöltek főiskolai tanulmányainak sikeres biztosításán kívül abban látta „hogy növendékeinek ne csupán ismereteit gyarapítsa, hanem bennök a tudomány és míveltség iránti szeretetet felkeltse. Csak ez a tudományszeretet biztosítja a tanárnak hosszú pályáján folytonos érdeklődését, és csak annak a tanárnak tanulói haladnak igazán, aki maga is halad." A Csillag utcai bérházban (ma Gönczy Pál u. 2.) ezeknek a céloknak megvalósításáért indult el a munka Bartoniek Géza igazgató irányításával egyelőre mintegy 30 hallgatóval, A keretek azonban hamarosan szűknek bizonyultak és már 1897-ben felmerült annak a gondolata, hogy olyan épületet emeljenek, amely adottságaiban megfelel a kitűzött célnak. Alpár Ignác építész tervei alapján felépült a kollégium mai épülete a Ménesi úton, melyet 1911. okt. 26-án Eötvös Loránd kurátor adott át rendeltetésének, mondván: „Tanulók otthonában vagyunk, olyan derék ifjak lakóhelyén, kik egyetemünkön gyűjtik tudományukat és pedig nem csupán a tudományra szomjazóknak önzésével, hanem azon magasztos és önfeláldozó célra való törekvéssel, hogy majdan maguk is tanítva széles körökben terjeszthessék a tudásra alapított míveltséget." A korban a legtöbb magyar intézményt német mintára szervezték. Az Eötvös Collegium a párizsi École Normale Supérieure megmagyarosított alakja. Már ezért is kivételes helyet foglal el a kor közoktatásában. A kollégiumi munka megindulásakor pedig ez bizonyos mértékben meghatározta a Collegium szellemét, melyet a régi kollégium fennállásáig megtartott. A kollégium általában 70—80 bölcsészhallgatónak nyújtott teljes ellátást, tanulási és művelődési lehetőséget. A tagfelvételt gondos szelekció előzte meg. A pályázathoz jeles érettségi, vagy valamilyen tudományban bizonyos szakműveltség volt szükséges. A jelentkezők 3—4 napot töltöttek a kollégiumban, és ez lehetőséget adott arra, hogy tanáraik véleményt alkothassanak érdeklődésükről, műveltségükről, intelligenciájukról. A szakvezető tanárok véleménye alapján a tanári értekezlet döntött, hogy ki alkalmas a felvételre. A helyeket végső soron a miniszter adományozta. A hallgatókat négyesével helyezték el a két szobából álló lakosztályokban. Az ilyen csoportokat nevezték „család"-nak. A család általában azonos vagy érintkező szaktárgyakat hallgató két felsőbb és két alsóbb évesből állt, élén a „családapával". Ez az elhelyezési rend lehetővé tette az intézeti hagyományok nemzedékről-nemzedékre való megőrzését; elősegítette a tagok kölcsönös nevelését termékeny viták és a tanulmányi problémákban való segítésnyújtás formájában. Ezen keresztül alakult ki a hallgatókban az összetartás, A „Collegium" új épületének felavatása 1911-ben. Balról: (áll) Schukle Frigyes, (ül) Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter, középen: Bartoniek Gézaaz első igazgató, jobbszélen: Eötvös Loránd a kollégiumhoz való ragaszkodás érzése, mely az egyetem elvégzése után is jellemezte a volt kollégistákat. Az önnevelés fontos eszköze volt az ifjúsági autonómia, ennek szervei a közgyűlés és a családapa-gyűlés (a felsőbb évesek tanácsa) voltak. A vitákat az évente titkos szavazással választott elnök vezette, egyben ő képviselte az ifjúságot az állami vezetés előtt. Felvetődik a kérdés mi az, ami lehetőséget adott ahhoz, hogy a nagymúltú intézet tudósok és tudós tanárok egész sorát tudta adni a magyar tudomány és nevelés számára? 12
