Budapest, 1970. (8. évfolyam)

9. szám szeptember - Zolnay László: Buda alkotmánya

Wellner István Olaszok emlékművei Monti Sándor szobra a Múzeumkertben (Siklós Péter felvétele) Kapcsolataink Itáliával két évezredre nyúlnak vissza; hiszen rómaiak alapították a fővárosunk területén állott Aquincumot. A népvándorlás századai alatt e kapcsolat meglehetősen egyoldalú volt: az ittlakó félig nomád törzsek rablóhadjárataik során le-lecsaptak az Appenini-félsziget városaira ; egyes törzsek, mint például a langobárdok, végleg oda telepedtek. Itáliaiak a magyar királyság megalapításától kezdve jöttek újból és rendszeresen városunkba. Az évszázadok során sok kiváló olasz hagyott maradandó emléket Budapest területén. Ez a rövid kis cikk természetesen legkevésbé sem kíván a magyar—olasz kapcsolatok évezredes történetével foglalkozni, csak ismertetni szeretné azokat az emlékműveket, melyeket olaszok tiszteletére emeltek fővárosunkban. Érdekes módon ezek az emlék-" művek végigvezetnek az egész magyar történelmen, és annak éppen legszebb, legdicsőségesebb korszakaihoz fűződnek. Talán egyetlen más nemzet sincs, amelylyel lényegében egész történelmünk során ilyen jó kapcsolataink lettek volna, és amelynek ilyen sok fiát találtuk ércben, márványban való megörökítésre méltónak. I. István királyunknak egyik odaadó híve, a kereszténység terjesztésében kiváló munkatársa és fiának, Imre hercegnek nevelője volt Gellért (Gherardus) csanádi püspök. Lombardiai, valószínűleg velencei származású olasz volt. Ami keveset életéről tudunk, az a csodás elemekkel átszőtt „Legendárium"-ában maradt fenn. Érdekes mozzanata a Gellért-legendának, hogy idegen eredetű, hittérítéssel foglalkozó püspök figyelt fel először bizonyíthatóan a magyar népdalra. Egyik útja során ugyanis kézi malmot forgató szolgálót látott, aki egyhangú, fárasztó munkája közben énekelt. Az olasz fül számára szokatlan dal-40 lamot Gellért a magyarok „szimfóniájának" nevezte. Az I. István halálát követő zavaros években az erősödő német befolyástól irtózó magyarok részben a kereszténységtől is elfordultak; az egyik ilyen pogány lázadásnak esett áldozatául 1046-ban Gellért püspök is. A budai Duna-parton emelkedő — később róla elnevezett — hegyről, kordélyával együtt legurították. Mártíromsága helyén, a mai Erzsébethíddal szemben, e század elején emeltek szobrot emlékezetére. A bronz szobor, Jankovits Gyula alkotása, papi öltözékben, felemelt jobb karjában keresztet tartva ábrázolja a hittérítő püspököt, kinek lábánál egy pogány magyar vitéz alakját faragták kőbe. A monumentális emlékművet félkör alakú, oszlopos építmény keretezi; Francsek Imre, a Közmunkatanács akkori főmérnöke tervezte. A szobor maga már 1902-ben elkészült, a Gellérthegy rendezése és a felvezető díszlépcső építése miatt azonban csak 1904 júniusában adták át hivatalosan a fővárosnak. A Hősök terén levő Ezredéves emlékművön két itáliai származású királyunk szobra áll. Károly Róbert (1308—42) és Nagy Lajos (1342—82) az Anjou-ház nápolyi ágából származott, mely leányágon rokonságban volt az Árpádházzal. Mind a ketten nagy érdemeket szereztek a korábbi pártharcoktól legyengült ország felvirágoztatásában, és hazánkat az európai politika jelentős tényezőjévé tették. Károly Róbert itáliai mintára veretett jó pénze nagyban hozzájárult az ország gazdasági életének megszilárdításához. A hadsereget részben olaszországi, bandériális rendszer szerint szervezte át. A millenáris emlékművön levő bronz szobrát Kiss György készítette és 1905-ben állították fel. Károly Róbert fiának, Nagy Lajosnak szobrát Zala György mintázta; tőle való a talapzaton levő dombormű is, mely királyunknak nápolyi hadjáratát, illetve férjgyilkossággal vádolt sógornőjével, Johannával való találkozását ábrázolja. (Minden bizonnyal Johanna nápolyi királynő gyilkoltatta meg férjét, Endrét, aki Nagy Lajos öccse volt.) Galeotto Marzio szobra a királyi palotából Kapisztrán Szent János szobra a Várban (Szöllősy Miklósné felvétele)