Budapest, 1970. (8. évfolyam)

9. szám szeptember - Cigánygyerekek az iskolában . Ismeretlen „Pest Város”-i címer 1848-ból

Művezető, vívómester és előtornász ... Ez volt Kampis Lajos hivatalos címe, amikor 1896-ban megtették őt a Nemzeti Tornacsarnok igazgatójának. Pár esztendő múlva meghalt: fiatalon, 40 esztendős korában. Családja azonban az épület lakója maradt, három és fél évtizeden át. Közülük már csak a 72 esztendős Kampis Sarolta él — egyedül, egy kis zuglói lakásban. Magyart, történelmet, földrajzot tanított negyven esztendeig, nyugdíjas kora óta pedig angol és német leckéket ad. És rendezgeti, feldolgozza mindazokat az emlékeket, amelyek szülőházához fűződnek. Testvérei, közeli rokonai nincsenek. Tanári pályfutása alatt vagy hét-nyolcezer fiatalt tanított. Szeretettel gondol rájuk, de talán minden élőnél jobban szereti azt a bizonyos régi házat a Szentkirályi utcában. Harmincöt évet élt ott. Egy bérházban legfeljebb a szomszédokkal foglalkozhatott volna, itt viszont naponta új és új élményben lehetett része. Itt volt a főváros első és hosszú ideig az egyetlen, közönséget is befogadó tornacsarnoka, volt itt vívóterem és nyáron tenisz-, télen pedig korcsolyapálya az udvaron. Mozgalmas, pezsgő élete volt a háznak, s míg a kislányból nagylány lett, újabb és újabb fejezetek íródtak a magyar sport történetében. Minden ott zajlott le körülötte. — Mikor még gyerék voltam — emlékszik vissza —, alig állt ház a környéken. Elláttam egész a Svábhegyig, a másik oldalon a Nemzeti Lovardáig. Kinézhettem a mai Kálvin térre, az akkori Széna piacra, amely még pocsolyás, szekerekkel teli pagony volt; csak a templom tompa tornya maradt meg ebből a képből. Szemben velünk állt a híres Karacsház, ahol Katona Bánk bánja született. Kicsit távolabb egy kovácsműhely kalapácsai csilingeltek és zengtek hajnaltól estig. — Lent, alattunk, a Nemzeti Tornaegylet földszinti nagycsarnokában délutánonként, esténként fiatalok és öregurak tornásztak: idejártak a cseh Sokol és a délszláv Orol egyesület tagjai, itt képezték ki a tornatanítókat ; láttam gyakorlatokat a bakon, a rohamdeszkán, a nyújtón, korláton, gyűrűhintán, magas- és távolugrást. Néha nagyokat estek a tornászok, de senki nem ütötte meg magát. A talajt vastagon sós-kavicsos cserforgács borította. Olyan volt ez, mint a fűrészpor, de a levegő mégis tiszta maradt, sosem volt por a harminc méter hosszú, tágas csarnokban. A legnagyobb esemény évről évre az úgynevezett dísztornázás volt. A tornacsarnok karzatán mindig megjelentek az előkelőségek. Járt ott József főherceg, Tisza Kálmán miniszterelnök, rendszeresen szerepeltek a nézők között miniszterek, piros lampaszos tábornokok, rendőrtisztek; állandó vendég volt a főváros polgármestere és főkapitánya. (1886-ban még Ferenc József is járt a csarnokban.) Ez volt talán Budapest egyetlen helye, ahol nem érvényesült a rangkülönbség: a csarnokban együtt tornászott az államtitkár fia és a kereskedősegéd, a nők gyakorlata után pedig a legidősebb tornász, a belvárosi kereskedő Fischer bácsi minden évben az illusztris vendégek előtt kínálgatta végig cukorkával a tornászlányokat. (Ez volt egyébként az egyetlen jutalmuk.) Egy kivonat az 1890. évi dísztornázás műsoáll:" „A gyakorlatok alatt a cs. és kir. 69. sz. gyalogezred zenekara játszik." Száz éve, 1870-ben avatták fel a budapesti Nemzeti Tornacsarnokot. Ezt megelőzően a fővárosnak nem volt megfelelő fedett terme. A Pesti Tornaegylet és a gróf Széchenyi Ödön (Széchenyi István fia) által vezetett Tűzoltóegyesület tornászai az ötpacsirta utcában, a mai Pollack Mihály téren találtak otthonra. Egy kocsmához tartozó istállóból alakítottak tornatermet. A két egyesület később fuzionált s felvette a Nemzeti Tornaegylet nevet. Az egylet célul tűzte ki egy modern csarnok felépítését. Szentkirályi Mór hathatós segítségével országos gyűjtést indítottak, a főváros tisztes segítséget adott és még Deák Ferenc is kieszközölt a parlamentben 5000 forintos segélyt az építkezésre. Az NTE megvásárolt egy telket az ősz utca 17. szám alatt és 1870. márciusában a közgyűlés elhatározta: a legsürgősebben felépíti a tornacsarnokot. Ugyanennek az esztendőnek a decemberében már állt is az akkor palotának minősíthető, olasz rene-M rából, amelyet a „Deutsch M.-féle műintézetben" nyomtak ki: „1. Az összes résztvevő egyleti tagok felvonulása és fejlődése nyitott oszlopba. 2. Együttes gyakorlatok vasbottal, vezérli: Bokelberg Ernő, egyleti művezető. 3. Szergyakorlatok 6 csapatban. 4. yo fokozatosan egybeállított gyakorlat lovon, vezeti: Kampis Lajos egyleti tanító. 5. Magas-távolugrás-verseny. 6. Vegyes ugrások ugróasztalon, rugódeszkával. 7. A versenydíjak (koszorúk) kiosztása." Az utolsó sorban pedig ez Zsolt Róbert Ösz utca 17