Budapest, 1970. (8. évfolyam)

9. szám szeptember - Radnót Magda: Az Állami Szemkórház

gyerekek színe megígértek. Aztán a gyereket berendelték ellenőrző vizsgálatra. Nem jött. Még egy behívót küldtek, akkor se jött. Kiment a védőnő hozzájuk. A lakás zárva. Csöngetésére a szomszédok közölték: a szülők dolgoznak, jöjjön vissza délután. És hol van a gyerek? A gyerek? Itt, az első keresztutcából nyílik egy park. Délelőttönként ott focizik. Egy 13 éves kislányt az iskolába járástól tütott el az orvos. A védőnő meglátogatta, a kislány épp mosott. Elvált anyjával él, az asszony napi munkája után még takarítást vállal, hogy előteremtse az anyagiakat. Viszont elvárja, hogy a gyerek rendbentartsa a lakást, „ha már úgyis itthon van". Mi legyen a gyerekből, ha elvégzi az általános iskolát? A pályaválasztás a gyógyult szívesnél is fokozott gondosságot igényel. Mert ha a gyerek középiskolába kerül, vagy ipari tanuló lesz, továbbra is orvosi felügyelet alatt marad. Az iskolaorvos, vagy az Ipari Tanulók Egészségvédelmi Intézete felügyel rá. De ha a nyolcadik osztály elvégzése után dolgozni megy, kartonja már a felnőnek körzeti orvosánál van: a kétezernégyszáz—háromezer ember kartonja között lapul. A főváros gyermekkardiológiai hálózatának kiépítése sok-sok munkába, törődésbe került. A központ és az alközpontok berendezése, a gépek beszerzése, a kardiológus szakorvosok kiképzése pedig rengeteg pénzbe. Az orvosok, a védőnők, az asszisztensek lelkiismeretesen dolgoznak, mindent elkövetnek, hogy minél kevesebb szívbeteg legyen a fővárosban. Sokszor mégis hiábavalónak bizonyul az erőfeszítésük. Mert azt a keveset, amit a szülőnek kellene hozzáadnia, sokan nem teszik meg. Sulyok Katalin