Budapest, 1970. (8. évfolyam)

9. szám szeptember - Fülöp János: Angyalföld tudora

Hemző Károly felvétele Angyalföld történetének tudora — Budán lakik. Mintegy példázva: távolodjunk a fáktól, ha az erdőt akarjuk látni. Fürge szemű, mozgékony arcú, könnyű beszédű bácsi. Szertartásos udvariassággal köszönti a vendéget, de néhány szó után patriarchális kedéllyel fogadja barátjává. Ódon illatú körmondatai felett, mint a fecskék, elegáns gondolattársítások cikáznak. Sokat és szívesen nevet — legtöbbször önmagán, hogy afféle „bölcs öreg"-maszkot adott rá az élet, holott — „ha valaki, akkor én csak tudom", mondja — ő csupán kíváncsi, csillapíthatatlanul kíváncsi lakója az univerzumnak. Nyolcvanhét esztendős. 1. A „boldog békeidők" egyik legbékésebb és legboldogabb évében született, 1883-ban. Igaz, épp akkor folyt a tiszaeszlári per — a hitközség szegény zsidóit azzal vádolták, hogy rituális okokból vérét vették egy tizennégy éves kis cselédlánynak—; igaz, épp akkor lőttek meg, vagy tömlöcöztek be néhány száz horvát nacionalistát, mert tüntetni mertek saját címerük, anyanyelvük mellett; igaz, épp ekkor halt meg Londonban Karl Marx és az is igaz, hogy barátja, a párizsi Kommün volt minisztere, a tapasztalt forradalmár: Frankel Leó, börtönéből kiszabadulva, távozni kényszerült az országból; igaz, az orvosok többsége divatos sarlatánságnak mondta bizonyos Róbert Kochnak azt az állítását, hogy a tuberkolózist is bacillusok okozzák, s a mérnökök lenéző félmosollyal intézték el Puskás Tódor nevű kollégájuk telefonhírmondóját, hisz annak semmi gyakorlati jelentősége; ám mindez nem jelentett semmit, hisz a pofaszakállas császár-király megmondta, hogy „minten nótyón szép, minten nótyon jo, mintennel meg fótyok eleketfe", s mert engedelmesség s tisztelettudás volt legszebb jellemvonása a magyarnak, alig akadtak, akik más véleményen lettek volna. . . ... mily szerencse, hogy tudorunk épp ezek közé az emberek közé született, Angyalföldre! Angyalföldet akkor még leginkább „Engel's feld"-nek nevezték, bizonyos Engel nevű nagybirtokos szőlei után — noha Engel már nem élt, s a szőlők, mint a vert seregek, Fótig, Cinkotáig húzódtak vissza a gyárkémények, műhelycsarnokok — s hitvány zsoldoscsapataik, a szükséglakások — előrenyomulása elől. Angyalföld nem is volt önálló része Pestnek, „külső hatodik kerület"ként tartották nyílván s csak azért volt városnak tartható, mert rendőrök, s nem csendőrök rótták (de csakis párosával!) néhány utcáját. De Angyalföld már másfél-két évtizede másról is ismert, s nevezetes volt: a legöntudatosabb munkások errefele is szervezkedtek. Már sztrájkokra is sor került. Ezt a szervezkedést és harcot — ha nem mindig a jóból-rosszból részt vállaló testvériséggel is, de — jóindulattal és segítőkészséggel figyelték a liberálisabb politikai felfogású, vagy humanitárius eszmékért rajongó értelmiségiek, meg a munkásnéppel egy kenyéren élő helybeli kisiparosok és kiskereskedők. Ki-ki a maga módján próbált tenni valamit: az újságíró cikkeiben felmutatta az alulra szorult emberek sorsának méltánytalanságát, vagy támadta a ravasz és kegyetlen kizsákmányolást, az orvos, ha nagyon szegény volt a betege, ingyen gyógyított, a cipész, a szatócs tőkéje fogytáig hitelezett, a mérnökember pedig — tárgyunk miatt különösen ezt emelném ki — olyan, az akkori időkhöz képest korszerű építési, munkaszervezési megoldásokat ajánlott a megrendelőknek, amelyek a lehető legszociálisabb munka- és életfeltételeket ígérték a dolgozók és családjuk számára. Ezek az emberek nem voltak forradalmárok, de a barrikád innenső oldalán állottak. Aki effajta családi környezetben nevelkedett, soha el nem szakadhatott gyermekéveinek meghatározó élményeitől. Elvállalta vagy megtagadta szűkebb pátriáját, viselte vagy takargatta annak bélyegét — köze volt s maradt mindenhez, ami az ottaniakkal történt, s akaratlanul is értük vagy ellenük, de mindenképpen miattuk cselekedett. Ezért oly nagy úr lelkünkben a „genius loci", s ezért mondhatjuk el magunkról, hogy mi teremtjük is, nemcsak éljük szülőhelyünk és szülőhazánk történetét, következésképp mi lehetünk legihletettebb kutatói és ábrázolói is. A helytörténészek tehát nem lesznek, hanem születnek — néhány hónapja nem volt érdekesebb szórakozásunk, mint majd minden héten őket figyelni... 7? Fülöp János Angyalföld tudora