Budapest, 1970. (8. évfolyam)

8. szám augusztus - Fekete Gábor: 40 000 kérdés

Sulyok Katalin írása Tahin Gyula felvételei katonáknak készítettek konzervet. A háborúnak vége lett. Mi legyen a barakkal, a barakkba szerelt drága gépekkel? Dolgoztak tovább, és néhány belvárosi üzletben kezdték árulni a „dobozba zárt ennivaló"-t. Nem sok sikerrel. Majd külföldön kerestek piacot. A libamáj és a paradicsom ott konzervként is kelendőnek bizonyult. Annyira, hogy a Weiss gyár mellett új konzervgyárak épültek a IX. kerületben. Közel a Nagyvásártelep, a beszerzés nem gond, közel a víz a gyártási munkához is, a szállításra is, s itt a közelben a Dunai Teherpályaudvar. A konzervet, lassan ugyan, de megismerte a belföld is. Szükség volt a gyárak fejlesztésére. A második vüágháború befejezésekor a Weiss gyár gépeinek nagy része Németországba került. A többi gyár fölött sem vonult el nyomtalanul a háború. S hol volt gyümölcs, zöldség és hús 1945-ben? Azért lassan-lassan megindult a termelés. Cukor helyett melaszt használtak ... Az államosítás után egy ideig még önállóan éltek a kis konzervgyárak, a Hangya, a Tivoli és a többiek, majd egyesülésükből 1950-ben létrejött a Budapesti Konzervgyár. Nagyüzem — Évente ötezer-ötezerötszáz vagon konzervet készítünk — mondja Háber Sándor, a Budapesti Konzervgyár igazgatója. — Készítünk befőttet, gyümölcslét, szörpöket; kész- és félkész ételeket; főzelékkonzervet, húskészételt; húskrémet, halkonzervet, savanyúságot, mustárt. A többi konzervgyártól eltérünk; úgy is lehetne mondani, rendhagyó konzervgyár vagyunk. A többiek gyümölcs- és főzelékkonzervet készítenek, elsősorban exportra. Mi elsősorban a belföldet, s legelsősorban a fővárost látjuk el. Gyártunk mi is exportra, de az arány 40—60 százalék a belföld javára. Termékeink nagy „kiszerelésben" a vendéglátóiparnak, üzemétkeztetésnek készülnek, kis kiszerelésben — kilós, félkilós, negyedkilós, sőt ennél kisebb csomagolásban — á közvetlen fogyasztóknak. — Pest környéki téeszekkel kötöttünk szerződést: ötven kilométeres körzetből érkezik a zöldség. Szabolcs, Vas és Zala az almát küldi. Pest megye és Nógrád a málnát, epret. A budapesti vágóhíd és a vidéki húsipari vállalatok szállítják a húst, a májat, szivet, tüdőt, csontot. Vasúton, teherautón érkezik az áru, a könnyen romló pedig gyors járatokon. Mindez üstökben, tartályokban óriás tepsikben fő, sül, rotyog, sűrűsödik. Egyik helyen babfőzelék készül, a másikon fagylaltvelő. Literszám öntik a tejfelt a már kész ételre, amott borsot őrölnek, só fogy mázsaszám, cukor zsákonként, ecet literszám. Fehérbe öltözött, konzervipari szakemberek, és fehérbe öltözött segéd- és betanított munkásnők figyelik a rotyogást, sülésfőzést, sűrűsödést; kóstolnak; üvegeket, pléh-dobozokat készítenek elő, megtöltik, lezárják, címkézik; különböző kezelés után végül fenyőfa karton, s újabban már zsugorfólia-göngyöleg nyeli el a kész konzervet; teherautókra pakolják, s az autók egymás után gördülnek ki a gyárkapun. Éves átlagban 2700—2800 ember dolgozik itt. Van csúcsidény; gyümölcsérés, paradicsomérés, amikor mégegyszer ennyi kézre volna szükség. De 13