Budapest, 1970. (8. évfolyam)

8. szám augusztus - Halász Zoltán: Amerikai városok - budapestiszemmel

Felhőkarcoló Chicagóban — az alsó 14 emelet garázs Az előbbi példákból nem azt a tanulságot akarom levonni, hogy ne gyarapftsuk tovább a gépkocsik számát itthon. Mi még nagyon messze vagyunk a veszélyes „telítettségtől". De nagyon fontos volna, hogy mostanában, amikor évente újabb családok ezrei (sőt, az idei importterv alapján: tízezrei) jutnak autóhoz, gondoljunk többet a fenyegető „érelmeszesedés" megelőzésére. Az amerikai urbanisták sokat írnak arról: mikor és hogyan rontották el a dolgot. De ma már náluk a folyamat irreverzibilis. Nálunk még nem késő a cselekvés. Talán még azt a (szerintem megbocsáthatatlan) hibát is orvosolni lehetne, hogy feláldoztuk a gépkocsinak városunk legszebb, legkedvesebb sétányát, a pesti Dunakorzót. Vagy akad, aki azt hiszi, hogy idegenforgalmunk javát szolgálja a város egyik szép és vonzó színfoltjának eljellegtelenítése, átalakítása túlzsúfolt gépkocsiúttá ? „Suburb" és „gettó" Evanston, ahol néhány napot töltöttem, amíg az Északnyugati Egyetemen adtam elő, tipikus amerikai „suburb". Az öt esztendeje nyomott angol—magyar szótár, amelyben utánanéztem, még „külvárossal" fordítja magyarra ezt a kifejezést, valódi jelentése azonban ma már egészen más. A suburb, bármennyire is a városhoz, az urbs-hoz kapcsolja latin töve, a mai Amerikában voltaképen az anti-várost jelenti. A lakhatatlanná vált metropolisokból menekülők anti-városát. Mivel a meneküléshez pénz kell, a suburb a jómódúaké, vagy éppenséggel a szupergazdagoké. Evanston, a leggazdagabb chicagói üzletemberek lakóhelye az utóbbi kategóriába tartozik. Az egy főre eső milliomosok tekintetében, azt hiszem, messze túlszárnyalja „az országos átlagot". Itt él mindenekelőtt William Raclen, aki a chicagói tőzsdén szerzett csinos vagyont: körülbelül 800 millió dollárt. Ő a rangidős milliomos Evanstonban. Utána Henry Crown következik, akit nem érdekel a tőzsde, mert ingatlanspekulációkkal kereste 600 millióját. E két vezéregyéniségen kívül még három személynek van százmilliós, több tucatnak tízmilliós nagyságrendbe tartozó vagyona. Ha hozzáteszem, hogy az egy családra eső autók száma 2,4, a golfpályáké 12, az Evanstonban lakó négereké pedig zéró, akkor már fel is vázoltam egy suburb fővonásait. Illetve még egyet kellene említenem. Azt, hogy a suburb lakói nem „lakásokban", hanem „házakban" élnek. Az amerikai nyelvhasználatban ez azt jelenti, hogy itt nem léteznek emeletes társasházak, vagy a mi forgalmaink szerinti bérházak, csak villák. Nagyságukon, stílusukon és a környező kert vagy park méretén pontosan lemérhető a tulajdonos vagyoni és társadalmi helyzete. Miközben a gépkocsi a Michigan-tó partján az Evanstontól kb. 40 kilométerre fekvő Chicago felé halad, megszakítatlan sorban következnek egymás után a suburb-ök. A Chicago és Detroit közötti térség szinte egyetlen település: egybeolvadnak a lakótelepek, a kémény- és ablak nélküli, egyszintes gyárépületek, az autópályát szegélyező boltok, vendéglők, benzinkutak és autószerelő műhelyek zászlótól, plakátoktól, neonoktól tarka házikói. Mindez még a suburb-ök övezetébe tartozik. De hirtelen változik a kép: a tóparti autópálya nagy ívben fordul észak felé, s egyszerre kitágul Chicago felhőkarcolóinak félelmetesen szép körvonala az égboltozaton. Bármennyire meglepő is a „szép" jelző azzal a várossal kapcsolatban, amelyet csak vágóhidak, húsfeldolgozó üzemek és krimitörténetek színhelyeként szokott ábrázolni a film és a televízió, mégis meg kell mondanom, hogy Chicago városképe, XXI. századi fantasztikumában lenyűgözően szép. Újságíró vagyok, nem építész, 5