Budapest, 1970. (8. évfolyam)

8. szám augusztus - Halász Zoltán: Amerikai városok - budapestiszemmel

a szakemberekre bízom hát, hogy megmagyarázzák, miért kezdett új szakaszt a modern architektúra történetében a chicagói iskola. Louis H. Suliivan, Frank Lloyd Wright és társaik (a legutóbbi évekig közéjük tartozott a nemrég elhunyt Mies van der Rohe is) kétségkívül átlag feletti zsenik voltak. Fantázia nélküli üzletemberek részére terveztek irodaházakat, áruházakat, szállodákat és lakótornyokat, s el tudták érni, hogy alkotásaik kielégítsék a megbízók praktikus kívánságait, s ugyanakkor modernek, funkcioniálisak, szépek legyenek. Gondolom, nem a konzervatív városatyák, hanem a modern építészek befolyása érvényesült akkor is, amikor legutóbb Chicago szívében felállították Picasso vas-Pegazusát. Mindez azonban csak egyik oldala az éremnek. Chicago Cityjétől, Suliivan és Wright remekműveitől kőhajításnyi távolságra a „gettó" kezdődik. Nem választja el kőfal a többi városrésztől, mint a középkori Európa városaiban a zsidónegyedeket, de a határvonal így is rendkívül éles. A négerek, portoricóiak, kínaiak és szegény fehéremberek lakónegyedeiben a szemétbegyűjtéstől a csatornázásig minden közszolgáltatás rosszabb, mint amott. A házak elhanyagoltak, sok közülük omladozik. A chicagói városi építészeti osztály hivatalos közlése szerint havonta 150 lakhatatlanná váló bérházból költöznek ki a lakók. Az épületekből többnyire már másnap kilopnak minden használható dolgot, a vízvezetékcsövektől az ajtókeretekig. A visszamaradó roncsház hippyk, kábítószerélvezők, bűnöző elemek számára szolgál sok esetben búvóhelyül. Sok oka van annak, amiért az amerikai metropolisok belső városrészei egyre inkább lakhatatlanokká válnak. Szegénység, faji gyűlölködés, az elképesztő mérvű bűnözés, amely sötétedéstől reggelig (s egyes helyeken napközben is) veszélyessé teszi az életet. Amerikai barátaim szerint a baj egyik fő oka — a helytelen várospolitika. Vagy inkább — annak teljes hiánya. Emiatt összpontosul minden pénz és fejlesztő energia a sokszáz kilométeres övezetben szétszórt földszintes antivárosokra. Harc a „mocsok" ellen. Amikor a repülőgép Los Angeles fölé érkezik, az ember egyszerűen nem tudja elhinni, hogy abban a sötétsárga, lilába hajló füst- és gázfelhőben, amely a várost elfedi, emberek milliói élnek és lélegzenek. A levegő, a víz, az egész környezet bemocskolása elképesztő méreteket öltött az amerikai városokban. Talán ez az oka, amiért Amerika-szerte tömeges, nagyarányú küzdelem indult ellene. Meg kell mondanom őszintén, hogy ezen a téren nekünk volna tanulni valónk. Nem szakembereinknek. Azok, gondolom, tisztában vannak a probléma súlyával, s az anyagi lehetőségek keretén belül elkövetik azt, ami elkövethető, Budapest utcáin a levegő szennyeződését mérő műszerházikókat láttam: tehát a felmérés erőteljesen folyik. Mi már évekkel ezelőtt felismertük a DDT felhalmozódásának veszélyét az emberi szervezetben, s tettünk ellene — Amerikában még csak most kezdenek cikkezni arról, hogy az átlagos anya tejében több DDT van, mint amennyit a boltokban árusított élelmiszereknek tartalmazniuk szabad. De vajon mennyire szívügye a magyar átlagembernek a szennyeződések elleni küzdelem? Mit tesz a budapesti átlagpolgár az ügy érdekében? Semmit, tapasztalatom szerint. A különféle szennyeződések elleni küzdelem elsősorban pénzkérdés. A lakások fűtésének, a gyárak kazánjainak átalakítása pénzügyi és műszaki kapacitásokon múlik. De vannak olyan problémák, amelyeket megoldhatnánk, ha gondolnánk reá. Százával, ezrével közlekednek Budapest utcáin valóságos füstfelhőt árasztó gépkocsik. Csak egy kis javításra volna szükség — s kevesebb szennyező anyag jutna a levegőbe. A város levegőjét nem csak égéstermékek, hanem különféle zörejek is „szennyezik". Hány zajforrás kiküszöbölhető volna, ha törődnénk vele. Amerikában most kezdődött a küzdelem, hogy csökkentsék a különféle „eldobó csomagolások" mennyiségét. A nylonzacskók, fémdobozok, műanyagtasakok óriási tömege szinte megoldhatatlan problémát okoz a köztisztaság őreinek, mert nehéz őket megsemmisíteni. Mi ugyanakkor teljes erővel azon fáradozunk, hogy gyarapítsuk az ilyenfajta „modern" csomagolások arányát. Nem kellene mégegyszer végiggondolni a kérdést, ebből a szempontból is ? Nem folytatom tovább. Egy másfajta világ városaiban látottakból próbáltam néhány tanulságot levonni. S a legfőbb tanulság az, hogy a mi városunk ember-méretű, embernek való. Az volna dolgunk, hogy miközben építjük és fejlesztjük, ilyennek őrizzük meg az eljövendő évek és évtizedek során is. 6 New York-i utca Lakhatatlanná vált házak Philadelphiában. (Az U.S. News and World Report 1970. január 26-i számiból) -USN&WR Phoios When a house is abandoned it often means a whole block will be vacated, as in this Philadelphia neighborhood.