Budapest, 1970. (8. évfolyam)

6. szám június - dr. Viszkei Mihály: Életszínvonal és lakásépítés

FÓRUM Dr. Viszkei Mihály Életszínvonal és lakásépítés A lakosságszám növekedése és a foglalkoztatottság változása következtében a felszabadulás óta eltelt időszakban lényegesen átalakult az ország demográfiai helyzete. Nagy mértékben csökkent az agrár keresők aránya, s ugyanakkor nőtt az iparban és az egyéb nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma. Az ország aktív keresőiből a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az 1949. évi 56%-ról 1969 végére 30%-ra csökkent. Jelenleg az iparban dolgozók aránya 33%, az egyéb, nem mezőgazdasági ágazatokban pedig 37%. A társadalmi átrétegeződés leglényegesebb elemét az agrár népesség jelentékeny hányadának foglalkozás-változása képezte. Elősegítette a folyamatot a mezőgazdasági nagyüzemek létrehozása. A nagy ütemű iparfejlesztés hatására a falvakból a városokba — elsősorban a fővárosba — irányuló vándorlások száma megnövekedett. 1949 és i960 között 129 ezer fővel, i960 és 1969 között pedig további 135 ezerrel emelkedett a fővárosi népesség száma. Az első időszakban az ország teljes népességgyarapodásának 17, a második időszakban pedig 38%-a Budapesten jelentkezett. A nagyarányú népességmozgás a városokban — a legnagyobb mértékben Budapesten — megnövelte a lakásigényeket. Az igények általában az ingyenes állami bérlakások iránt jelentkeztek. A betelepültek lakás-26 igénye mellett állandó a feszültség amiatt is, hogy a fővárosi lakásállomány jelentős része sem méret, sem felszereltség illetve komfort tekintetében nem felel meg az alapvető követelményeknek. 1949-ben az összes lakásoknak több mint 62%-a, 1960-ban is még a 60%-a egyszobás volt. Az i960, évi népszámláláskor a lakosság fele egyszobás lakásban élt és a lakásoknak csupán 42 százaléka volt komfortos. Bár a budapesti lakásállomány 1949 és 1969 között több mint 169 ezerrel gyarapodott, az igények csaknem azonos mértékben nőttek és ezért a kerületi lakásosztályok ma is 130 ezer lakáskérelmet tartanak nyilván. A lakásépítésnek továbbá három alapvető formája van: bérlakás, szövetkezeti lakás végül társasház, vagy családi lakóház építése. A bér- és szövetkezeti lakásépítés pénzügyi fedezetét az állami költségvetésből biztosítják. A szövetkezeti tagok a költségek egy részét előtakarékosságként, majd kamatmentes lakástörlesztésként megtérítik. A társasház és a családi lakóház pénzügyi forrása az egyéni pénzmegtakarítás, illetve a kamattal terhelt állami kölcsön. Attól függően, hogy valaki bér-, szövetkezeti vagy társasházas lakáshoz jut, életszínvonala — azonos jövedelmi és családi feltételek között is — lényegesen különböző. Az ország teljes állami állóeszköz-állományának jelentős része — mintegy 14-15 százaléka — állami lakásalap. Az állami tulajdonban levő lakások aránya azonos település-csoportonként nagyon eltérő. Ez az arány egyedül Budapesten haladja meg a személyi tulajdonban levő lakásokét. Budapesten a lakásoknak mintegy 65 százaléka, a megyei jogú városokban kb. 45, a járási jogú városokban 25, a községekben pedig alig 7 százaléka van állami tulajdonban. A korszerű (teljesen közművesített) lakások döntő többsége állami. Az életszínvonal az utolsó másfél évtizedben rendszeresen emelkedett. A lakásigénylők száma azonban nem csökkent, sőt, 1960-tól kezdődően évről évre nő. A nyilvántartásba vett lakásigénylők száma 1968 végén a 4,6 millió városi népességből 254 ezer. Ha 100 családot 310 családtaggal veszünk figyelembe, a 254 ezres szám azt jelenti, hogy a családok 17—18 százaléka lakásigénylő. A lakásigénylők száma különösen 1967-ben és 1968-ban emelkedett: 1967-ben a megyei jogú városokban és Budapesten közel 30 ezerrel (ebből Budapesten 10 ezerrel), 1968-ban mintegy 49 ezerrel (ebből Budapesten 19 ezerrel). A nyilvántartásba vett új igénylők részére a tanácsi szervek lényegében alig tudtak lakást kiutalni. Kormányhatározat írja elő, hogy az elosztásra kerülő új lakások 70 százalékát fizi-