Budapest, 1970. (8. évfolyam)

6. szám június - Losonczi Miklós: A ráckevei Duna-ág

Vargha Balázs Átok és idill Szabó Lőrinc Budapestje „Átkozd meg a várost és menekülj!" Sejthetjük, hogy vadat és fontosat akart mondani Szabó Lőrinc, mikor 1923-ban ezt írta második kötetének, a Kalibánnak egyik ciklusa fölé. A formulát Jób könyvéből vette, sőt szelídített is rajta. Mert Jób felesége vadabbat tanácsol sorsverte férjének: „Átkozd meg istent és halj meg." Bibliás átkot mondott Budapestre, nem is a nihilista Jóbné, hanem a próféták dühével: Házak, paloták, palotasorok Mint kő-hegyláncok, olyanok. Kő-hegyláncokban kő-szívek — Mit is vártam én tőletek ? Házak, paloták, hajnali fény. Lehunyja szemét a jövevény. Házak, paloták, palotasorok, szépek vagytok ti, de gonoszok romokat látok, sújtó tüzeket, tornyaitokon az ítéletet! (Város) A prófécia olyan szörnyen-fényesen betelt aztán, hogy 1947-ben a Tücsökzené ben helyet kaphatott a huszonöt éves vers parafrázisa : Kőhegyláncokban kevély kőszívek, De mást vártam valaha tőletek! Házak, paloták, rőt hajnali fény. Napba nézett a fáradt jövevény, s házak, paloták, palotasorok, láng villant akkor, szörny jel rajtatok: romokat láttam, sújtó tüzeket, tornyaitokon az ítéletet. (Kövek és látomások) Nem ez az egyetlen strófája a Tücsökzenének, amelyben Szabó Lőrinc verset idéz Szabó Lőrinctől. Zeneszerzőkhöz illik legjobban az ilyen ön-parafrázis. Mozart — a költő kedves Mozartja — akárhányszor megtehette, röpke fesztelenséggel. Festőtől sem vesszük ezt rossz néven, ha például Picasso a festő. írónak, prózaírónak valahogy nem jól áll. „Ahogy már annak idején megmondtam ..." — ilyen fordulattól az olvasó süti le a szemét. Versből versbe — úgy látszik — simább az út. Akkor is, ha az idézetben-parafrázisban benne bújkál az önérzetes lámmegmondtam. Nyomozzuk tovább a Tücsökzene visszhang-utalásait, a Budapestre szórt átkokat. Mit is jelentett pontosan az „átkozd és menekülj" a Kalibánb&nl Olyasféle illúziót, hogy a romlásra ítélt város szökevénye új várost alapíthat, afféle fényes mennyei Jeruzsálemet (hogy megint biblikusán értsük a költőt): Szörnyű álom volt látni, milyen ez a nagy rovartanya és végig az utcákon a többi vigyorgó csontpalota, és sorra nyíltak az óriás koponyák üregei, s egy hang szólt: — „Átkozd meg a várost s menekülj a szabadba, ki, menekülj a hegyekbe, mezőkre s ott a tiszta ég alatt mindent elölről kezdve építsd új városodat: építs új várost és idézd az új istent, aki jön és vihara csákányaival a multat szétveri!" (A szörnyeteg városa) Többet, pontosabbat nem hüvelyezhetünk ki ennek az új városnak új istenéről. Nem lehetett olyan naiv a kezdő költő sem, hogy ne tudta volna: álmodni lehet ilyen várost, de építeni nem. Az az álombeli szózat nem Le Corbusier-féle feladatra hívja, már csak azért sem, mert egy ilyen szent városba is menthetetlenül beleplántálódna minden emberi nyomorúság, füsttel, porral, poloskával együtt. Menekülj a szabadba és építs új várost — ennek logikus folytatása így hangzana: hogy aztán onnan is továbbmenekülj. De ha ezt az új istent egy fokkal jelképesebben értelmezzük: új társadalmi rendnek, régi rend rombadöntőjének, akkor is csak a magános lázongó látomása ez, akinek egyszemélyes forradalma elkerülhetetlenül beletorkollik majd az egyszemélyes különbékébe. Az eltűnt idill. \ Ez a címe a Tücsökzenében annak a versnek, amely A szörnyeteg városa motívumait variálja. De nemcsak azét, hanem a Szénásszekér-ét is, amely 1923-ban ment át az éjszakai pesti utcán: 21