Budapest, 1970. (8. évfolyam)
5. szám május - Zolnay László: Buda térsége a IX-X. században
Ahol Budapest ünneplő ruháját készítik Díszít, dekorál, kiállításokat rendez a Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező Vállalat A kép impozáns: Európa egyik legszebb hídja zászlódíszbe öltözött, a szél vidáman lengeti a nemzetiszínű és vörös lobogókat. Az Erzsébet-hídró| körültekintve látható, hogy lobogókkal díszítették fel a többi budapesti Duna-hidat is. Ilyenkor, ünnep táján, vagy egy-egy kiemelkedő nemzetközi személyiség, államfő érkezésekor ünnepi ruhát ölt a város. Nemcsak a hidakon lengenek a zászlók, hanem főútvonalainkon is. Szép ilyen ünnepi díszben Budapest. Azok, akik ezt az „ünneplő ruhát" készítik, a Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező Vállalat dolgozói. A vállalat különösen sok dekorációs feladatot kapott 1970-ben, hiszen az idén ünnepeljük hazánk felszabadulásának 25. évfordulóját. Az FFKKV dekoratőreinek széles körű feladatot kellett ellátniuk, mert az országnak csaknem minden részéből érkeztek megrendelések. Az év első heteiben 60 százalékkal több vállalati kiállítás megrendezésére kaptak megbízatást, mint az előző években. A vállalat ebben az évben kettős ünnepet köszönt. Az ország dolgozó népével együtt ünnepli a 25. évfordulót, ugyanakkor megemlékezik fennállásának 20. évfordulójáról is. Az FFKKV jogelődje ugyanis 1950-ben Dekoráció Vállalat néven alakult meg. Később magába olvasztotta a Fővárosi Díszítő Községi Vállalatot, s még néhány más dekorációs céget. A vállalat megalakulásakor mindössze 200—300 emberrel dolgozott, fő hivatása a bel- és külföldi kiállítási létesítmények, díszítőelemek tervezése és kivitelezése, dekorálási munkák elvégzése volt. A vállalat a magasabb színvonal érdekében különböző művészeti csoportokat hozott létre, így arcképfestő és grafikus, valamint szobrász és modellező részlegek alakultak. A sikerhez nagymértékben hozzájárultak az akkor ott dolgozó művészek, mint például Szász Endre, Pauló Lajos és Kelemen Kristóf. Amikor 1964-ben magába olvasztotta a Fatömegcikkgyártó Vállalatot is, már ezer dolgozót számlált, profilja mind sokrétűbbé vált. Találóan mondták róla, hogy a bölcsőtől a koporsóig mindent gyárt. Az utóbbi években minden erejüket a fő célokra, a kiállítások rendezésére és a különböző berendezések gyártására kívánják fordítani. Már je'entős nemzetközi eredményekről számolhatnak be, és a „Decoratio Hungaria" — ahogy külföldön ismerik —, öregbítette a magyar tervező és grafikus szakemberek jó hírnevét. A Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező Vállalat fontos szerepet tölt be hazánk belföldi és külföldi kiállításainak tervezésében, kivitelezésében és helyszíni felépítésében. A vállalat az utóbbi években külön külföldi csoportot hozott létre, amely nemcsak egyszerűen megtervezi és elkészíti a bemutatókat, hanem tanulmányozza a különböző nemzetközi irányzatokat és felhasználja tapasztalatait a külföldi és hazai kiállításokon. A magyar bemutatók és kiállítások itthon és külföldön egyaránt sok dicséretet kapnak. Az áru is jobban mutat, ha jól megválasztott környezetben, megfelelő dekorációval mutatják be. Amikor kiállításaink szépségét és a bemutatott termékek korszerűségét, megbízhatóságát dicsérik, az elismerés nemcsak az előállító üzemnek szól, hanem a Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező Vállalat dolgozóinak is. Legnagyobb partnere a HUNGEXPO Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda. A HUNGEXPO és az FFKKV tavaly több mint száz közös kiállításon szerepelt, többek között Lipcsében, Zágrábban, Helsinkiben, Teheránban és Karacsiban. Megismerhették a vállalat munkáját Dél-Amerikában, Japánban, Kanadában is, a Magyar Hetek alkalmával. A HUNGEXPO az idén 340 különböző kiállításon vesz részt a világban. Ennek mintegy 60 százalékát éppen az FFKKV dolgozói rendezik be. Az idei legnagyobb munka a moszkvai népgazdasági kiállítás területén megrendezésre kerülő jubileumi kiállítás lesz, amelyet Magyarország felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából, július 12-én nyitnak meg. A méretekre jellemző, hogy 16 ezer négyzetméternyi terület berendezéséről, dekorációjáról kell gondoskodniuk a tervezőknek, szakmunkásoknak. A hazai kiállítások közül elsősorban a budapestiek érdemelnek említést. A Budapesti Nemzetközi Vásár, a Budapesti őszi Vásár és a háromévenként megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági Kiállítás sok munkát ad a vállalatnak. Tavaly például a Budapesti Nemzetközi Vásár kiállítási területének mintegy 75—80 százalékát a vállalat dolgozói rendezték be. Az ő munkájukat dicséri a könnyűipari, a gépipari és az élelmiszeripari pavilon, s még számos kisebb bemutatócsarnok. Az idén a könnyűipari pavilon teljes átalakítása, az élelmiszeripari pavilon és a KGM Petőfi csarnokának berendezése jelenti a legtöbb gondot, de sok külföldi kiállító is jelentkezett olyan kéréssel, hogy bemutatótermeiket a vállalat dolgozói tervezzék meg és rendezzék be. Az őszi vásár különösen nagy megterhelést jelent, hiszen közel ebben az időszakban kerül megrendezésre az Országos Mezőgazdasági Kiállítás is. Az eddiginél nagyobb számban jelentkeztek a kiállítók, és az FFKKV felmérései szerint 1970 első két hónapjában kétszer annyi megrendelést kaptak erre a kiállításra, mint az 1967-es év egészére. Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás csarnokainak nagy részét már úgy alakítják ki, hogy alkalmasak legyenek az 1971-ben Budapesten megrendezésre kerülő Vadászati Világkiállításra is. A jövő évi világesemény rendezését, tervezését jórészt az FFKKV-ra bízták. A kiállítások és bemutatók mellett a vállalat nagy elismerést vívott ki magának egyedi berendezéseivel. Legelső jelentős nemzetközi megrendelése a moszkvai KGST palota konferencia-termének berendezése volt. Az FFKKV-tól rendelték meg az akusztikai berendezést, a széksorokat, a konferencia-terem műbőrbevonatát. Ugyancsak megbízatást kaptak a leningrádi Auróra Szálló hangversenytermének és néhány más termének berendezésére, valamint a moszkvai Rosszia Szálló hangversenytermének széksoraira és egyéb berendezéseinek elkészítésére. A moszkvai Művészek Háza teljes belső berendezését, a moszkvai Művész Színház belső berendezését, a Lomonoszov Egyetem tanácstermének berendezését szintén a Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező Vállalattól rendelték meg, hogy csak a fontosabbakat említsük. A külföldi sikerek láttán felfigyeltek a vállalat munkájára a hazai intézmények is. Tavaly például megbízást kaptak az épülő Kohó- és Gépipari Minisztérium Mártírok útjai épületének belső berendezésére, a miniszteri dolgozószobák kialakítására és felszerelésére. Ők készítik a Magyar Tudományos Akadémia Várban elhelyezkedő objektumainak berendezését, valamint a szegedi biokémiai komplexum belső berendezéseit. Az FFKKV mindent megtesz, hogy mint a fővárosi tanács egyik vállalata részt vegyen Budapest szépítésében, az itt megrendezésre kerülő kiállítások sikerében. (x) 42