Budapest, 1970. (8. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: Buda térsége a IX-X. században

Wellner István n költészet legrégibb nyomai fővárosunkban Akármit is beszélnek, Én nem törődöm véle, Te csak szeress: megéri. Ez a görög versike a legrégibb irodalmi emlék, mely fővárosunk területéről ismeretes. Anakreoni hatásra vall, és nyilván nem itt született, de itt került napvilágra, 1912. június 17-én a Bécsi út 102-es számú ház építésekor. Egy római kori, i. sz. III. századi szarkofágban találták, sok más ékszer és finom művű használati tárgy között azt az arany medaliont, melynek ez volt a felirata. Az ókorban tucatjával írták az effajta szerelmes versikéket; divat volt ilyen feliratos ékszert ajándékozni és hordani. Ezeknek az Anakreont utánzó verseknek költői ismeretlenek; amint ismeretlen a felirat nélküli kőkoporsóban nyugvó nő is, akié az ékszer volt. Egyébként mind máig ez a leggazdagabb sír Aquincum területéről . Egy másik asszony sírjáról, ugyanebből az évszázadból való az alábbi vers: E kőkoporsóba zárva fekszik Sabina, a jámbor, kedves feleség, A képzett művész, ki egyedül múlta fölül férjét. Kedves hangja volt, s ujjával pengette a húrokat. De hirtelen elragadva hallgat. Harminc évet élt, Jaj, sajnos öttel kevesebbet, de három hónappal És kétszer hét nappal többet. Emléke fennmarad, Mert kitűnően és szívesen orgonált a nép előtt. Légy boldog, bárki is olvasod ezt, őrizzenek az istenek, És jámbor hangon énekeld: Aelia Sabina Isten veled! Ez a költemény a római korral foglalkozó régészek és zenetörténészek körében általánosan ismert. Nem mintha különösebb irodalmi értéke lenne, hiszen verselése iskolás, mondanivalója se túl költői, de annak állít emléket, aki a világhírű aquincumi orgonán — az egyetlen ránk maradt római korin —játszhatott. Számunkra pedig azért is különösen fontos, mert olyan vers, amelyik biztosan itt készült. A személyes vonatkozású, kissé erőltetetten versbe szedett adatokon kívül csak a kor sírfeliratainak szokásos frázisait ismétli. A szarkofág, amelyre rávésték, egyszerű, dísztelen kőláda. De alján ott a felirat: Titus Aelius lustus, a legio II. adiutrix víziorgonistája és külön zsoldosa állíttatta feleségének. Szintén katonai vonatkozású az a verses sírfelirat, mely egy Daru utcai szarkofágon maradt fenn. Quintus Aelius Apolloniusnak, a Szentendrén táborozó szír íjászok 20 éves korban elhalt katonájának állíttatta anyja és húga. Ingatag, omlatag és keserédes, röpke, törékeny, Jaj, csalafinta az emberi élet, a vége homályos; Hány-vet a sors, és hajszálon himbálnak a Párkák. Élvezd, ember, az életedet, míg futja idődből. Bármi a sorsod: a föld vagy a város, a tábor, a tenger! Ám te szeresd Venus annyi virágát, szedd Ceres ízes Kincsét és Nysius s a Minerva kövér adományát. Tiszta legyen lelked, szíveden jóság mosolyogjon, Boldogan így nyugszol, s nem bánt már földi hiúság. Epikureista szemléletű költemény; az élet élvezetére, az istenek akaratában való megnyugvásra, de egyúttal becsületes, igaz életre tanít. Epikurosz neve, filozófiája a mai korra elvesztette egykori, eredeti jelentését, és a hedonista, élvezeteket hajhászó élet szimbóluma lett. Pedig ez az i. sz. előtti IV—III. században élt görög filozófus a mértékletes, derűs, kiegyensúlyozott, a változtathatatlanba belenyugvó világnézet hirdetője volt. Tanítása az i. sz. I. században reneszánszát élte; a III. század közepére — amikor az aquincumi szarkofágot készítették — a Birodalom központjában már átadta helyét Epiktétosz tanainak. A Daru utcai szarkofág felirata nem csak emelkedettfilozófiájával, hanem verselésének viszonylagos jóságával is kitűnik provinciánk irodalmi emlékei közül. De egészen különleges jelentőséget nyert akkor, amikor Révay József professzor — akinek a szép fordítást is köszönhetjük — észrevette, hogy a verssorok kezdőbetűi magukban foglalják a költő nevét is. „Lupus fecit" — Lupus csinálta. Az akrosztikon, a verssorok első betűibe egy névnek, vagy mondásnak elrejtése, az ó- és középkor költeményeinél nem volt ritkaság. Aquincum gyérszámú költői emlékei között ez az egyetlen. De Lupus neve, szintén akrosztikonba foglalva, előfordul még egy szentendrei szarkofágon, melyet ugyancsak egy szíriai származású katonának készítettek. Sajnos a költőről, nevén kívül, nem sokat tudunk. A két sírvers azonos hangulatú; mondanivalója, szókincse, verselési technikája, a Róma városi versfaragók szintjén mozog. De Lupus az első, és több mint egy évezredre az egyetlen poéta, kinek neve előfordul városunkban! Quintus Aelius Apollonius szarkofágjának domborművű díszítése méltó keretet ad a sírversnek. A kétoldalt álló szárnyas Geniusok, lefelé fordított fáklyájukkal ugyanannak a szemléletnek kifejezői. Egy jó évszázaddal korábbi volt az a sajnos elveszett sírfelirat, melyen egy batavus, azaz a mai Hollandia területéről származó katona első személyben mondja el hőstettét: hogyan úszta át Hadrianus császár jelenlétében, az ellenség nyílzápora közepette, teljes fegyverzetben a Dunát. „Exemplo mihi sum, primus qui talia gessi." „Én vagyok a példa önmagam számára, mert első vagyok, ki ilyet tettem." Én vagyok az, kit jól ismert Pannónia partja, én, ki ezernyi batáv harcos közt voltam az első, Hadrianusnak színe előtt aki tudtam a széles, mély Duna áradatát fegyverben szelni keresztül, és aki ívről-lőtt vesszőmnek, míg lebegett fönt, s hullt lefelé, másik vesszővel törtem a szárát, s kit sem római, sem barbár katonák gerelyükkel nem győzhettek még le, nyilas partus se nyilával, itt nyugszom, s e követ pólyám emlékezetéül szenteltem, hogy lássa: vajon jön-e más a nyomomba: példa magamnak is én, ki ilyet legelőbb cselekedtem. Devecseri Gábor fordítása A latin vers irodalmi értékénél nagyobb volt a megverselt hőstett, mint sportteljesítmény. Az egy évszázaddal későbben élt híres történetíró, Cassius Dio, aki egyébként helytartókéntijárt is vidékünkön, szintén megemlékezik az eseményről. Egy negyedik századi, germán származású katona sírkövének töredékéről való ez a két, külföldön is sokat idézett hexameter: ,,Francus ego civis, romanus miles in armis Egregia virtute tuli bello mea dextera semper." Révay József fordításában: ,,Frank polgár vagyok én, katonának római, harcban Hős szívvel s bátor karral forgattam a fegyvert." Persze ez is tartalma miatt lett híres: jellemző fényt vet egy románizált katona lelkivilágára, gondolkodásmódjára, aki egyszerre büszke frank származására és a római birodalmat védő harci erényeire. A Korvin Ottó utca 63-as számú ház építésénél került elő, és a helyszínen, a Táborvárosi Múzeumban van kiállítva egyik legszebb irodalmi emlékünk, egy gyermek sírfelirata: Ifjan alighogy a fényre figyeltél, mór a kegyetlen Párkáknak szava hív, s itt nyugszol nyomorult Szánandóan a sírban. A téged oly nehezen várt Jó szüleidnek gyászt és zokogást okozol. Mégis ahogy mondják, balsors, avagy kínteli végzet Játszott így mivelünk. Isten ő nem lehetett. (Pekáry Tamás fordítása) Aquincumnak,afővárosunk területén állott római kori városunk irodalmi életét nyilván nem tükrözi az a néhány kőbevésett emlék, amely idáig a véletlen szerencse folytán napvilágra került. A sírfeliratok — akárcsak ma — akkor sem tartoztak általában a magasabbrendű költői alkotások közé. A helyi, provinciális szintű versfaragók megrendelésre készült, alkalmi művei a birodalomszerte elterjedt sztereotípiák ismétléséből tevődtek össze. Hogy volt-e igazi, személyes ihletből alkotó költői egyéniség Aquincum négy évszázados fennállása alatt — sajnos nem tudjuk. Papirusztekercs a mi vidékünkön egy sem maradt fenn, a Róma városi kéziratmásoló műhelyekbe pedig egy ilyen távoli kisváros költészetének terméke nemigen juthatott el. Az aquincumi költők — ha egyáltalán voltak — nem kapcsolódhattak be a Birodalom fővárosának irodalmi vérkeringésébe. Ami számunkra fennmaradt, az érdekes és jellemző a hely másfél-kétezer éves kultúrájára —de inkább tekinthető régészeti leletnek, mint költői emléknek. 41