Budapest, 1970. (8. évfolyam)

4. szám április - Gyárfás Endre: A csepeli munkásotthon

megtalálják majd a helyüket a közlekedés általános rendszerében. Beépített, felfújható berendezés alkalmazásával érdekes lakásmegoldást javasolt „Lakásgubó" című tervében D. Green építész. A terv szerint a terület csaknem felét több célra alkalmas, felfújható padlózat alkotja. Ha felfújják, akkor az egyik helyen a dívány és a karosszék keresztezéséből létrejött ülőalkalmatosság képződik, a másik helyen pedig válaszfal jön létre, amely elkülöníti a hálóhelyet a lakás többi részétől. A felfújható matracokhoz csatlakoztatott légkondicionáló berendezés automatikusan a megfelelő szinten tartja a hőmérsékletet. A felfújható padló hasonló módszerét alkalmazta az Alquigröm-csoport is „Lakás, 1990" című tervében. Tehát a bútorok és berendezési tárgyak teljes eltűnése csak akkor lehetséges, ha olyan rejtett rendszer váltja fel őket, amely az ember „architekturális öltözékének" egy részét, sőt a szó legszorosabb értelmében vett ruházatának részét képezi. A berendezési tárgyak rejtett rendszerrel történő felcserélése — mint megoldás — nem mostani találmány. Elegendő, ha például arra emlékeztetünk, hogy kezdetben a fűtőberendezések — a kályhák és a tűzhelyek — meglehetősen sok helyet foglaltak el. A központi fűtés bevezetésével jóval kisebb fűtőtestek léptek a helyükre. A panell fűtés megjelenésével pedig a radiátorok teljesen egybeolvadtak a falakkal. A légkondicionáló berendezések is feleslegessé teszik a fűtőberendezéseket. A nehéz hőmérsékleti viszonyok közt végzett munkálatokhoz szánt különleges munkaruhákban is kezdik alkalmazni a rejtett fűtési rendszert. Egy angol cég például olyan ruhát tervezett, amelybe csőhálózatot építettek be. A csövekben melegített folyadék kering. A padlóba épített felfújható bútor lényegében szintén rejtett rendszer. Egy Wabb nevű építész a rejtett rendszer még radikálisabb megvalósítását javasolja bútor helyett. Wabb „varázsszőnyege" olyan csövekből álló rendszer, amelyek kellő nyomás mellett sűrítik a levegőt. A csöveket tetszés szerint át lehet helyezni, s ezáltal létrejön egy levegőből álló láthatatlan konstrukció, amely a kívánt helyzetben tartja az embert. E rendszer alkalmazása esetén a bútor teljesen feleslegessé válik. Wabb azonban ennél is tovább megy, és úgy véli, hogy ezeket a csöveket kiszoríthatja a látható függönyt képező gáz. Wabb elgondolása szerint ez a szerkezet vagy inkább megoldás nemcsak a bútort, hanem a falakat is pótolhatja. Ez a terv annyira szakít a hagyományos elképzelésekkel, hogy valószínűleg nem értik meg, sőt heves ellenkezést is kiválthat. Wabb tervével kapcsolatban számos, kifejezetten technikai jellegű kérdés is felmerül. Hogyan lehet például megvalósítani, hogy a gáz falakat alkosson, s ne töltse meg egyenletesen az egész térséget, hová vezesse a fölösleges sűrített levegőt stb. E terv egyes részleteinek megvalósítása csakugyan kétséges, egészében véve azonban teljesen reális előkép: egy angol cég már készített légpárnás ágyat a súlyos égési sérüléseket szenvedett betegek számára. Az ilyen ágyban a beteg nem fekszik, hanem a kellő hőmérsékletre felfűtött steril levegőben lebeg. Ruha, amelyben lakni lehet És végül, a lakás berendezésének egy részét a szolgáltatások rendszere is helyettesítheti. Ha például a család állandóan igénybe veszi a közétkeztetést, akkor nincs szüksége konyhára. Vagy nézzük a különböző információ tárolásának problémáját. Minden lakásban vannak könyvek, sokan használnak lemezjátszót, vagy magnetofont. Egyes szakemberek véleménye szerint 2000-re ezek a tárgyak mind feleslegessé válnak, mivel addigra működni fog az úgynevezett „viágkönyvtár". Feltételezik, hogy kialakul az információ tárolásának világméretű központja, amelylyel minden ember televíziós kapcsolatot tarthat fenn, s bármikor hozzájuthat a szükséges információhoz. Tehát számos módja van annak, hogy részben, sőt néha teljesen megszabaduljunk a lakásban lévő holmiktól. Az ember így mintegy kettős burokba kerül. A belső burok az ember ruházata, a külső burkot pedig a lakás falai alkotják. Minden berendezési tárgy e két burokbakerül, s a köztük levő teret szükség esetén teljesen ki lehet üríteni. S ha ez így lesz, akkor ezt a teret bizonyára tágulóvá és szűkülővé lehet tenni. Ez esetben a lakás és a ruházat szinte egybeolvad. A már említett Wabb több hasonló jellegű tervet dolgozott ki.'Nézete szerint a ház egyetlen reális különbözősége a ruhától: a méret, — a ruha alkotja az egyéni burkot, a ház pedig több ember számára szolgál. A ház burka viszonylag állandó, az öltözet burka viszont változékony és gyakran cserélődik, az éghajlati viszonyoktól, a divattól vagy egyszerűen az ember szeszélyétől függően. De elvben a kabát: ház, s ha motort csatlakoztatnak hozzá, akkor gépkocsi. Ezek az elgondolások vezették el Wabbot a lakás-ruha néhány tervének kidolgozásához. Az első terv, amelyet Wabb „Cushicle"-nek nevezett el, három részből áll. A fő burok ruházatul szolgál, amelyet fel is lehet fújni, és akkor bútor lesz belőle. Ha tovább fújják, még jobban kitágul és szobává alakul át. A „Cushicle" második része miniatűr légpárnás közlekedési eszköz, amelyet tetszés szerint az első részhez lehet csatlakoztatni. És végül, az öltözködés, az építészet és a közlekedés e sajátos hibridjének harmadik része tartalmazza a lakás minden szükséges berendezését. Wabb szerint ki kell alakítani az olyan speciális szolgáltató állomások hálózatát, ahol időnkint a a berendezés egész blokkját kicserélnék. Wabb még következetesebben fejleszti tovább a lakás, a közlekedés és a ruházat eggyé válásának eszméjét „Sewtaloon"-nak elnevezett tervében. Az angol építészeti folyóirat, amely a tervet közölte, egyebek között az alábbiakat írta róla. „Ruha, amelyben lakni lehet, de ha a »Sewtaloon« nem felel meg valakinek, akkor házat kell vennie." Feltételezések szerint a „Sewtaloon"-nak speciális csatlakozó berendezése is lesz, amely kitágulhat és falnyílást képezhet. E megoldás révén az ember elhagyhatja a saját mesterséges burkát és átmehet egy másikba vagy a nyíláson keresztül a burokba beléphet egy másik ember, akivel így egységes zárt térbe kerülünk. Wabb elgondolása szerint így fog megvalósulni a közvetlen fizikai érintkezés a találmányát használó emberek között. Két vagy több „Sewtaloon"-t hasonló csatlakozó berendezések segítségével nagyméretűvé lehet alakítani. Wabb elképzelései nem valamiféle konkrét objektumok tervei, hanem inkább fantasztikus eszmék. így is kell értelmezni javaslatait. Ezért ne bocsátkozzunk részleteibe és tekintsünk el egyes képtelenségeitől. Sokkal fontosabb, hogy meglássuk e tervek lényegét: azt, hogy revideálni kell az építészet hagyományos eszközeit, fel kell használni a tudomány és a technika eredményeit, elsősorban az űrkutatással kapcsolatos új elveket. Nem nehéz rájönnünk, hogy az űrszkafander volt a „Sewtaloon" példaképe, amelyet — Wabb szerint — miniháznak lehet tekinteni. Hasonló gondolatot fejtett ki egy másik angol építész, R. Middleton is: „Az építészet, abban a formájában, ahogyan ismerjük, valószínűleg feleslegessé válik. Az űrkapszula az ideális környezet mintaképe lehet. De jövendő életformánk meghatározása tekintetében még ez a kapszula sem jelenti a határt. Az űrszkafander, amely akkor is biztosítja az ember számára a normális körülményeket, ha a hermetikus kapszula rendszerét sérülés éri — még nagyobb perspektívákat nyit meg előttünk. Bár genetikai vagy kémiai befolyásolással nem válhatunk supermanekké, akik úrrá tudnak lenni minden természeti csapáson, végeredményben egy másik módszer segítségével — megfelelően ,berendezett' és jfelszerelt* öltözék használatával — túlélhetjük a természet által reánk mért megpróbáltatásokat, s emellett nemcsak az épületek válnak feleslegessé, hanem maga a lakás is." Lakás-autó, ruha-ház, ruházatba épített berendezési tárgyak . . . Mi váltotta ki ezeknek az első pillantásra meglehetősen furcsa „hibrideknek" a megjelenését ? S ki fogja létrehozni ezeket a dolgokat — építészek, közlekedési szakemberek, vagy modelltervezők ? A tárgyak két fajtája veszi körül az embert, — egyrészt a természet produktumai, másrészt az ember által készített tárgyak. Ez a mesterséges környezet jobban kielégíti az ember szükségleteit, mint a természetes, hiszen ezért hozza létre. Szükségletei azonban állandóan növekednek és a tudományos-műszaki fejlődés egyre újabb tárgyakat hoz létre e szükségletek kielégítésére. Egyszer azután elérkezik az az idő, amikor a tárgyak sokfélesége már nem segíti, hanem ellenkezőleg, akadályozza az embert. Nagyon érdekes ebben a tekintetben a következő példa. A szakemberek szerint az Egyesült Államok ipara jelenleg többszáz különféle konyhagépet és berendezést gyárt. Ezek mind jelentősen megkönnyítik a főzési folyamatok valamelyikét. De képzeljük el, mi történik, ha a háziasszonynak ezek a készülékek mind a rendelkezésére fognak állni? Túlzás nélkül állithatjuk, hogy a gépi segítőtársak sokasága miatt nem maradna hely az embernek. Valami hasonló történik az ember egész mesterséges környezetével is. Az épületek, a közlekedési eszközök, a ruházati cikkek — a mesterséges emberi környezet gigászi konyhájának sajátos, különálló darabjai. A jövő: komplex-tervezés A mesterséges környezet komplexumának kialakításával foglalkozó szakember szerepének fontosságát az olyan tevékenységi területeken ismerik fel először, mint az űrkutatás. Senkinek nem jutna eszébe, hogy egymástól függetlenül tervezzék a hajtóművet, a berendezést, a bútorokat és más tartozékokat az űrhajókhoz. Képzeljük el, hogyan festene egy szputnyik, amelyben közönséges háztartási hűtőszekrényt, vagy olyan bútorokat helyeznénk el, mint amilyen például az ebédlőasztal, vagy a tálaló. Mindenki előtt világos, hogy a probléma ilyen megközelítése esetén nem tudnánk messzire menni, pontosabban szólva messzire repülni. Az űrhajók egyes részeinél megszabott szigorú súly- és méretkorlátozások akaratlanul is arra késztetik a tervezőket, hogy komplex módon gondolkozzanak, minőségileg revideálják az ember mesterséges környezetének minden elemét. Földi viszonyok között nem olyan szembetűnő az építészet, a közlekedés és a ruházkodás összefonódása, s ezért valószínűleg komoly erőfeszítéseket kell még tenni annak érdekében, hogy sikerüljön leküzdeni a szűklátókörű szakosítás határait. Hogy milyen zsákutcába vezethet a szűklátókörű szakosítás, azt a mai ruházat példája is mutatja, amelynek tervezői nagy többségükben még arról is elfeledkeztek, hogy a ruha mesterséges burok, az ember második bőre, s csak a külsőleges hatásokkal, újabb fazonok kitalálásával foglalkoznak. Hasonló a helyzet — bár kisebb mértékben — a gépkocsik, különönösen a személyautók tervezésénél is. De ugyanez fenyegeti az építészetet is, ha az építészek továbbra is a szó hagyományos értelmében vett „építészetet" folytatják. Befejezésül újra hangsúlyozni szeretnénk, hogy nem az épületek, a közlekedési eszközök, a lakberendezési tárgyak és a ruházati cikkek új stílusainak, új formáinak, új divatjainak kialakítása, hanem az ember mesterséges környezetének komplex tervezése az az út, amelyen — nézetünk szerint — az építészeknek, a közlekedési szakembereknek, a modelltervezőknek haladniuk kell. 36