Budapest, 1970. (8. évfolyam)

3. szám március - Nagy Margit: A középkor küszöbén

saikkal azonban maguk ellen tüzelték szomszédaikat. A szkírekkel, majd a számottevő katonai erővel rendelkező gepidákkal keveredtek harcba, s mindkét ütközet a keleti gótok j avára dőlt el. Ennek ellenére 470—471-ben a gót nép ismét felkerekedett, hogy a hatalmi harcoktól veszélyeztetett Pannóniát elhagyva, új hazát keressen. Vándorlásuk Itáliában ért véget, ahol királyuk, Nagy Theoderik a VI. sz. elejére szilárdnak látszó, nagy kiterjedésű keleti gót birodalmat hozott létre. A gótok távozása után területünk a Duna-könyöktől északnyugatra lakó, szintén germán eredetű törzsek: a szvébek és a herulok hatalmi érdekkörébe került. Talán ebből a korszakból való az az 1940-ben előkerült kincslelet, melyet az óbudai katonai amphiteatrum főbejárata alatt találtak. A lelet két aranyozott ezüst ivócsészéből, két díszes aranyozott ezüst fibulából (ruhakapcsoló tűk) és néhány ezüstlemezből készült gyöngyből áll. Az értékes tárgyakat valószínűleg ellenséges támadás elől rejtették el az amphiteatrum közelében. Alangobardok A VI. sz. első évtizedeiben új, nyugati germán eredetű nép jelent meg a Dunától északra: a langobardok. A herulok Duna menti telepeit elpusztítva, az 520-as évek közepén átlépték a Dunát és megtelepedtek a Dunántúl északi felében; majd néhány évtized alatt fokozatosan előrenyomulva, a régi Pannónia teljes területét birtokbavették. Öntött bronzveretek Csepelről Aquincum megszállása — a település kereskedelmi jelentősége miatt — a langobardok számára is lényeges lehetett, főleg a foglalás első periódusában. Később azonban, amikor a bizánci császárság hivatalosan is a langobardokat tekintette a Dunántúl jogos birtokosainak, a langobard szállásterületek központja a Duna-kanyartói délnyugatra alakult ki. A VI. sz. közepén a Tiszától keletre fekvő gepida királyság lépett fel új terjeszkedési igényekkel. A Kárpát-medencében egymással farkasszemet néző két nagyhatalom — a langobard és a gepida — csakhamar szembekerült. Az éveken át húzódó, hol öldöklő harccal, hol békekötéssel, hol kisebb csatározással tarkított ellenségeskedés végül is a gepida nép csaknem teljes pusztulásához vezetett. A langobardok előbb a bizánci, később a szövetséges avar csapatok segítségével megsemmisítették a gepida királyságot. Területeiket azonban nem foglalták el, sőt saját dunántúli szállásaikat elhagyva, az 568. év elején Itáüa felé vették útjukat. Távozásuk legfőbb indítékát a gepidák helyébe települő avar szomszédságtól való félelemben kereshetjük. Az avar uralom A belső-ázsiai eredetű avarok az eddig említett népvándorláskori népek közül a leghosszabb ideig — a honfoglalást megelőzően 250 évig — éltek területünkön. így indokolt, hogy velük kissé részletesebben megismerkedjünk. Az avarokról legelőször a bizánci történetírók emlékeztek meg, 558-ban, amikor az első avar követség Bizáncba érkezett. Leírták különös, szokatlan ruházatukat, varkocsba-font, szalagokkal ékesített hajviseletüket. A bizánci történetírásból értesülünk arról is, hogyan használta fel kezdetben a császári diplomácia a keletről jött, félelmetes erejű és nagyságú népet saját céljainak megfelelően. A gepidák leverése után az avarok benyomultak elnéptelenedett területeikre, majd a langobardok távozását követőleg a Dunántúlt is elfoglalták. A VI. sz. végére tervszerűen megszervezett, a régi római utak mentén lebonyolított megszállás-akció során a Kárpátmedencében kialakult az új avar büodalom. Az avar megszállás és letelepedés egyik fő útvonalába esett a Duna-könyök területe is, ahol az avarok már a VI. sz. 70-es éveitől kezdve ellátták a fontos átkelőhelyek őrizetét. Hogy ez a terület az avar kor legelejének egyik központjává vált, azt a környéken előkerült régészeti leletek bizonyítják, így a gazdag szentendrei fejedelmi sírok, vagy a Csepelről előkerült, aranyveretes karddal eltemetett, szintén fejedelmi rangú férfiú sírja. A vezető szerepet játszó családokkal együtt előkelő kíséretük is megtelepedett területünkön; a budai oldalról sorra előkerültek a fegyveres, lóval eltemetett kora avar kori férfisírok, és a nagyobb avar temetők — a beépített területek miatt csak hiányosan feltárható — részletei: ilyenek pl. a Szigetszentmiklós-hárosi és a Fehérvári úti sírcsoportok. A pesti oldal avar leletei zömmel már az avarkor második periódusába, a VII. sz. végétől a IX. sz. elejéig tartó korszakba sorolhatók. A VII. sz. 80-as éveiben az avarokkal rokon, új néphullám érkezett keletről a Kárpát-medencei birodalomba. Az új népcsoport nemcsak a politikai hatalmat szerezte meg a régi uralkodó családoktól, hanem a korábban itt letelepült avar lakosságot magába olvasztva, átformálta életmódjukat is. A késői avar temetők sírjaiból más formával, más technikával készült, új divatot és szokásokat mutató leletek kerültek elő. A férfiak jellegzetes viselete, a fémveretes öv, melyen a veretek formája, minősége, díszítése tulajdonosának származását és rangját volt hivatva jelezni, a korai avar korszakban préselt fémlemezekkel, a késői korban bonyolult mintázatú, öntött veretekkel volt díszítve. Megváltozott a férfiak fegyverzete és a nők viselete is. Késő avar leletek Budapesten A legjelentősebb késő avar kori temetőket a pesti oldalon találjuk. A régi Lóversenytéren és a Népstadion környékén előkerült sírok, vagy a Tihanyi téri temetőrészlet azt bizonyítják, hogy a VII— VIII. sz.-ban a Duna bal partjának lakossága lehetett nagyobb számú. A Csepel-Szabadkikötő földmunkáinál előkerült késő avar kori temető, vagy a Fehérvári úti, valószínűleg többszáz sírból álló, a kora avar korszaktól a VIII. sz. végéig használatban levő temető azonban arra vall, hogy a budai oldal lakottsága az avar korban végig folyamatos volt. A Csepel-Szabadkikötői férfisírok gazdag leletanyagát érdemes megemlítenünk. Az övek öntött veretein állatküzdelmi jelenetek elevednek meg, melyekben legtöbbször a nomád népek által annyira kedvelt mesebeli szárnyas-csőrös ragadozó griff támad a védtelen szarvasra. Valószínű, hogy ezek az állatok népek vagy törzsek egymással vívott harcát személyesítik meg. Az állatküzdelmi jelenetek mellett bonyolult, erősen stilizált indadíszeket is alkalmaztak a veretek díszítésére. A veretek jelképes ábrázolásainak érdekes példája került elő egy másik csepeli sírból: az öntött övdíszeket keretbefoglalt, szembenéző galamb-pár és halat tépő sasmotívum díszíti. Míg a halat-tépő sas ábrázolása az i. e. századok szkíta művészetére, a galamb-pár a bizánci kereszténység egyik jelképére utal. Sokkal többet tudhatnánk azonban a Budapest területén élő avarok művészetéről, ha a temetők sírjait nem bolygatták volna meg. Mind a Szigetszentmiklós-hárosi, mind a Fehérvári úti sírok többségét néhány évtizeddel a temetés után ismét kiásták, az értékeket elrabolták, majd visszahantolták a sírt. Valószínű, hogy e sírfosztogatást már a magyar honfoglalást követő időkben követték el. Az avar birodalom bukása A VII. sz. végéig az avar birodalom a bizánci császársággal állott örökös küzdelemben, majd a VIII. sz. végétől Nagy Károly kelet felé terjeszkedő frank birodalmával került szembe. Kezdetben sikeresen vették fel a harcot a támadó frankokkal, a IX. sz. elején azonban a belső viszályoktól meggyengült avarság kapitulálni kényszerült az erősebb, jobban szervezett frank seregek előtt. Pusztulásukhoz hozzájárultak az Aldunánál megalakult új bolgár birodalom sorozatos támadásai is. A két nagyhatalom, a frankok és a bolgárok osztoztak a Kárpát-medencei avar területeken, ahová a honfoglalás koráig számos szláv csoport települt. 38