Budapest, 1970. (8. évfolyam)

3. szám március - Dr. Merényi László: Kinek érdeke a dolgozók esti tanulása?

kumnak végzése már most sokat jelent hallgatóinknak, akik általában ilyen tanulmányokat igénylő munkakörben dolgoznak. Mindennapi feladataik megoldásában már menetközben is jól tudják hasznosítani a nálunk tanultakat. Szakszerűen tudják végezni könyvelői, statisztikusi, tervezői vagy más ilyen jellegű irodai tevékenységüket. Saját bevallásuk szerint ezt nem tudnák megtenni, ha iskolánkban nem részesülnének az új gazdasági mechanizmus követelményei szerinti oktatásban a szakmai tárgyakból (könyvvitel, vállalati gazdaságtan stb.). Érdemes megemlítenünk néhány negyedikes tanítványunk példáját, akik olyan vállalatoknál dolgoznak, ahol csak 1969 januárjától tértek át a könyvelés új rendszerére. Az említett hallgatók viszont iskolánkban már korábban is az új mechanizmus szerinti könyvvitelt tanulták. így az újra való átállásban nekik döntő szerepük van vállalatuknál: úgyszólván mindenki tőlük kér tanácsot. Van azonban hasznuk a matematikából, a kémiából vagy a közismereti tárgyakból tanultaknak is. A magyar nyelv és irodalom például egyrészt a jelentések és feljegyzések jobb megfogalmazásához segíti őket, másrészt gyorsítja munkájukat azáltal is, hogy nem kell többé a sok boszszantó helyesírási hiba miatt fontos iratokat újra gépelniük. Hallgatóink nem közvetlenül a termelésben dolgoznak. Éppen ezért nagyon nehéz lenne lemérni: továbbtanulásuk forint értékben milyen haszonhoz juttatja az érdekelt vállalatot. Egy statisztikus vagy könyvelő munkájában ezt igen nehéz kimutatni. Tény azonban, hogy a vállalat sikereiben, jobb eredményeiben — közvetett formában nekik is részük van. Az egyik IV./d osztályos tanítványunk a Prosperitás KTSZ osztályvezetője. Az általa vezetett csoport (mely exportra is dolgozik) évi forgalma a három esztendővel ezelőttihez képest 104 millió forinttal növekedett. Osztályvezető tanítványunk szerint az iskolában tanultak nélkül képtelen lenne ilyen megnövekedett forgalommal megbirkózni. Ha figyelembe veszszük azt, hogy az új mechanizmus menynyire megnöveli a vezetők szerepét és felelősségét, nyugodtan megállapíthatjuk: az adott esetben a 104 millió forintos növekedésben jelentős része van az iskolánk által nyújtott magasabb szakképzettségnek. Gyakran hangzik el olyan ellenvetés, miszerint a munkahely számára az alkalmazottak iskolába járása „áldozatot" is jelent, mert tanulmányi szabadságot kell adni, tanítási napokon pedig hamarabb el kell őket engedni. Szokták azt is mondani, hogy sok dolgozó fiatal csak az említett kedvezmények miatt iratkozik be az iskolába. Az említett nézetek hirdetői két problémát kevernek össze. Egyrészt ugyanis kétségtelenül van esti tagozaton is „felelőtlen diák"-típus. Mi is ismerjük az ilyeneket, tapasztalatból. Szeptemberben beiratkoznak, egy ideig járnak, közben minden kedvezményt igénybevesznek, sőt, tanulmányi szabadságot is kivesznek előre; később aztán — úgy november tájékán — kimaradnak. Ugyanezt megcsinálják többször is, több éven keresztül. Másrészt viszont tény, hogy nem az ilyen felelőtlenül iskolát kezdők és abbahagyok jelentik az esti tagozatosok többségét. Az a 218 tanuló, akiknek körében a felmérés történt, technikumunk „stabil gárdájához" tartozik. A lezajlott félévi vizsgákon kivétel nélkül mindegyikük résztvett. Ha tehát nem keverjük össze az említett két kérdést, megállapíthatjuk, hogy az esti tagozatra járók nem elsősorban a kedvezmények miatt járnak iskolába. Elbeszélgettem tanítványainkkal a kedvezmények kérdéséről is. Mint kiderült, ezek távolról sem jelentenek a vállalatnak olyan megterhelést, mint első pillanatban hinnénk. Igaz ugyan, hogy tanítási napokon a munkahelyekről hamarabb elengedik tanítványainkat — más napokon viszont az esetek többségében ezt túlórában le kell dolgozniuk. Naptári év végén és az esztendő elején gyakori az este kilenc-tíz (!) óráig tartó munka. Marad az a néhány nap tanulmányi szabadság. Sajnos, hallgatóinktól olyan információt is kaptunk, miszerint egyes vállalatok ezt nem hajlandók kiadni. Olyan eset is előfordult, hogy (törvényellenesen!) a vizsga napját ez a rendelkezések szerint „fizetett távollétnek" számít — levonják a hallgató fizetéséből. A gyakorlatban tehát a munkaidőben és tanulmányi szabadság formájában adott kedvezmény meglehetősen csekély. A döntő kérdés azonban: vajon kevesebb munkát kell-e végezniük az esti tagozaton továbbtanulóknak, mint más dolgozóknak? Hallgatóink válaszai egyértelműen azt bizonyítják: a munkahelyeken a továbbtanuló alkalmazottaktól ugyanannyi munkát követelnek meg, mint az iskolába nem járóktól. Ez pedig sokkal lényegesebb, mint az, hogy a vállalatok adnak-e kedvezményt vagy sem. Még ha minden előírt kedvezményt és tanulmányi szabadságot megadnak, akkor is a valóságos helyzet a következő : dolgozó tanítványaink néhány nappal kevesebbet dolgoznak egy évben, de ez alatt az idő alatt ugyanannyi munkát kell elvégezniük. Más szóval: az iskolába járással a dolgozó által elvégzendő feladatok nem csökkentek sőt, az új mechanizmus bevezetése óta jelentősen meg is növekedtek. Hallani lehet olyan nézeteket is, miszerint esti tagozatos hallgatóink — állítólag — az iskolát, nem pedig munkájukat tartanák elsődlegesnek. Hallgatóink válasza határozottan tagadó. Igaz, hogy az elmúlt két-három év folyamán egyikmásik esti diákunk azért változtatott munkahelyet, mert az új hivatalban vagy vállalatnál a régihez képest kedvezőbb tanulási lehetőségekre számíthatott. Ez azonban részükről teljesen jogos lépés volt. Ehhez tegyük hozzá, hogy az iskola megkezdése óta hallgatóinknak mindössze 7—8 százaléka változtatott munkahelyet. Ez igazán nem magas arány. Esti tagozatos diákjaink egyáltalán nem „vándormadár•" típusok. Ellenkezőleg: általában epyegy vállalat, hivatal vagy más intézmény megbízható, állandó gárdájához tartoznak. Az egyéni beszélgetések során kiderült: sok tanulót éppen az iskolába járás és a tanulásukat viszonylag kielégítően biztosító munkakörülmények kötik legjobban a munkahelyükhöz. A tények azt bizonyítják: hallgatóink többsége olyan lelkiismeretesen végzi munkahelyi kötelességét, hogy emiatt átmenetileg a tanulást is kénytelen hanyagolni. Éppen 1968 decemberében 1969 januárjában éreztük ennek kedvezőtlen hatását. Ekkor ugyanis hallgatóinkat — akik közgazdasági jellegű munkakörben dolgoznak rendkívül igény bevette a gazdasági év lezárása és sok túlórát végeztettek velük. A hiányzók száma e két hónap folyamán az említett nyolcosztályban átlagosan 25 -30 százalékkal növekedett. Sajnos, az elmúlt félévi vizsgákon — éppen az említett okok miatt sok hallgatónk a vártnál gyengébb felkészültséget mutatott. Ez az átmenetileg megnövekedett igénybevétel kedvezőtlenül hatott iskolai munkánkra. Tenni azonban ez ellen nem lehetett semmit, hiszen munkahelyi érdekről volt szó. Bármennyire kedvezőtlen volt is ez számunkra, volt egy pozitív oldala is: napnál világosabban megmutatta, hogy nevetséges minden olyan állítás, miszerint esti tanulóink az iskola miatt elhanyagolnák mindennapi munkájukat! Az előbbiek alapján megállapítható: a munkahelyeknek igenis érdekük a dolgozók továbbtanulása és az ennek érdekében hozott áldozatuk egyáltalán nem túlzott. Megjegyzendő, hogy ezt sok vállalat és intézmény felismerte már, és számos munkahelyen kifejezetten ösztönzik az alkalmazottak esti iskolába járását. Egyes helyeken (mint az EVIG I. sz. Gyárában, de másutt is) az alacsonyabb iskolai végzettségű irodai dolgozók csak akkor kaphatnak fizetésemelést, ha továbbtanulnak. Ilyen esetekben nagyon helyesen használják az anyagi érdekeltség elvét a magasabb szakképzettség megszerzéséhez. Sok helyen azonban még most sem ismerik fel a továbbtanulás fontosságát. Egyes hallgatóink panaszkodtak, hogy iskolába járásukat akadályozzák. Különösen olyan esetekben fordul ez elő, amikor a munkahelyi főnöknek még nyolc általános végzettsége sincs. (Sajnos, ilyen még előfordul!) Az ilyen vezető beosztásúak valósággal presztízs kérdést csinálnak abból, hogy alkalmazottaiknak ne legyen az övékénél magasabb képzettsége. Határozottan balszerencsések azok az esti tagozatosaink, akiknek ilyen a főnöke. Úgy vélem, felméréseim és megfigyeléseim eredményei bizonyos figyelmet érdemelnek. Ez a cikk elsősorban azért íródott, mert úgy érzem, más esti iskolákban is kellene hasonló felméréseket végezni. (Meggyőződésem, hogy a továbbtanuló dolgozók körében a jutalmazottak aránya másutt is hasonlóan vagy megközelítően ilyen nagy, mint nálunk!) Véleményem szerint a sok helyen szerzett adatokat országosan összegezve, igen tanulságos következtetésekhez lehetne jutni. A végeredmény — minden valószínűség szerint — az lesz, hogy a dolgozók továbbtanulása egyértelműen érdeke a munkahelyeknek és végső soron magának a népgazdaságnak. Dr. Merényi László 31