Budapest, 1970. (8. évfolyam)

3. szám március - Siklós László: Pesti malmok

Építkezések engedély nélkül Mueller Othmár felvételei Csepel szigetcsúcs. Ha a Vágóhíd felől közelíted meg a szigetet és lekanyarodsz a bevezető hídról, szemed elé tárul Budapest egyik legnagyobb kiterjedésű, tömeges engedély nélküli építkezése. Egymás mellett elhelyezkedve alkotnak sort az építkezési megoldásokat nélkülöző házacskák. Az országút mellett festék takarja az épületeket. Ahogy távolodsz, úgy romlik az összkép. Nevet is ragasztottak az egymásnak támaszkodó házsorra; a Kis-Dunasort kell kutatni, ha valaki Karsicsékat meg akarja találni, ők még a telep országút felé eső részén laknak. Kis konyha és lakószoba, egyetlen fekhellyel. — Kilenc vagy tíz éve lakunk itt — mondja az asszony. A férje a Vágóhídon, épp műszakban van. — Nyíregyházáról jöttünk fel. Először a férjem, aztán az egész család. Mert, ugye mégsem lehetünk külön. De fel kellett jönnünk, mert odahaza nem volt munka... Többször jártam Szabolcsban. Láttam Koplalót, Penészleket és a félreeső tanyavilág többi települését. Ahol ötéves gyerekek bögre tejen élnek egész nap. Ahol csak asszonyokat találni otthon, mert a férfiak száz küométerekre járnak munkát keresni. S ahol el sem tudják képzelni, hogy a ragyogó fővárosban sincs kolbászból a kerítés. — Mielőtt beköltöztünk, Balogh Sándoré volt a ház... Nem tudom, mi van vele. Azóta nem jelentkezik... — Pénzért vették ? — Nem tudom. De én idegileg beteg vagyok, az én szavaimra nem lehet számítani... A szobában egyetlen petróleumlámpa pislákol. A kislányuk iskolában van, de amikor hazajön, tanulnia kellene. Ilyenkor, télen korán sötétedik. A szoba mennyezete teljesen homorú, szinte belelóg a levegőbe. Ugyan mi tartja még össze a vályogot? Mondja is az asszony: „Alakítottuk, simítottuk is — nem használ. Ennek már semmi sem használ..." — Nem félti a családot? Könnyen leszakadhat a tető. — A tanács a felelős. Annak kellene lakást adni, hogy ne éljünk mindig ilyen nyomorultul. A tanács a felelős. .. — Engedélye nélkül költözött ide... — Akkor is a tanács. Azért van. . . A kesernyés dohszag mindenbe beivódik. Még a ház előtt is érzem, ahonnan rálátni a Dunára és a Szabadkikötőre. A Vágóhíd egyik művezetője: — Ha ezek a vidéki emberek nem lennének, nem tudom, mit csinálnánk. A legnehezebb munkát is elvégzik, s nincsenek igényeik. Nem követelődznek, kevéssel beérik. A Fővárosi Tanács városrendészeti főosztályán készült tanulmány szerint az engedély nélküli építkezések számát a vidékről jövő feláramlás növeli. Az elmúlt évben a főváros lakossága közel húszezer emberrel gyarapodott. Többségük néhány forinttal a zsebében, homályos elképzelésekkel hagyta ott vidéki otthonát. Rábukkantak egy ilyen telepre, vagy üresen hagyott házra. .. A beköltözés, egy esetleg kínos ágybérlet után, kedvezőnek mutatkozott. De voltak olyanok is, akik potom áron vásárolták meg az épületeket. Igaz, többet nem is értek... Vámosi Lajos: — Kétezer forintért vettem tíz évvel ezelőtt a házat. Vagy van az már lassan dzenegy is. .. A ház alacsony, fehérre meszelt vityilló. A pinceszerű toldalékot 1959-ben húzta fel. A vályog néhol megszakítja a meszet... Az építési engedélyről kérdezem. — Meg sem próbáltam szerezni. Úgysem adták volna meg. És valahol csak lakni kell. Mégha ilyen dohos is. Kínlódok a reumámmal eleget, de legalább tető van a fejem felett... Mikor beadtam én már a lakáskérelmemet, ajaj!... Fittyet sem hánynak rám. A szegény emberrel nem törődnek... Egy új lakás értéke legkevesebb 120 ezer forint. A kétezer forint vásárlási árnak többszöröse. Budapesten jelenleg a jogos lakáskérelmek száma megközelíti a százezret. Közöttük szép számmal találhatók olyanok, akik a fővárosban látták meg a napvilágot. S nagyrészüknek a lakáskörülményei nem sokban különböznek Vámosi Lajosétól... — Az engem nem érdekel. Feljöttem vidékről, most már itt vagyok. Dolgozom rendesen, megnézheti bárki a személyimet. Magyar állampolgár vagyok. Nekem jár az embernek való lakás... Budapesten az engedély nélkül épített lakások felszámolása 240 millió forintba kerülne. Misalek Kálmánék öten laknak egy kétszer két méternél alig nagyobb szobában. Belül három ágy. Ha egy ember bemegy, egynek ki kell előbb jönnie. A falon szentképek és egy plakát: ÉDESAPA HAZAVÁRUNK. — Mit csinál, ha hazajön? — Örülök, ha itthon vagyok... A munkában annyira elfárad az ember, hogy semmire sem marad ereje. Csak legalább a lakás lenne rendes. .. A bútort már megvettem. Összekuporgattuk a feleségemmel. Müyen szép lenne az a lakás. Mert a bútor az már megvan. . . A telep tanyához hasonlít. A vülanypóznák hiányoznak a házsorok közül. A rádió és a televízió nem jut el ezekhez az emberekhez. — A fennálló rendelkezések rendkívüli mértékben szorítanak minket — mondja Mueller Othmár, a Fővárosi Tanács városrendezési osztályának munkatársa. — Ezt tudják az építkezők is. Némelyikben egy jogász veszett el. Ha észreveszünk egy engedély nélkül épülő helyiséget — feljelentést teszünk. De aztán itt következik a hercehurca. Fellebezhet az építkező, kirójják a bírságot, másodfok, újabb bírság. Egyszóval, hosszú időt vesz igénybe az eljárás. Ezalatt nagyrészük tető alá hozza az épületet. Nálunk pedig egy magyar honpolgárt nem lehet az utcára tenni. .. Ezek után a küakoltatáshoz és a lebontáshoz másik lakást kell biztosítanunk. A vágóhídi Utasellátó csaposa: — A vidékiek a legjobb kuncsaftjaink. Mindegyiknek fáj valami. Van, amelyik az otthonát siratja. Mások meg amiatt bánkódnak, hogy csöbörből vödörbe estek. Aztán jönnek és isznak. Addig isznak, amíg a pénzük tart. A törzsvendégek egy este száz forintot is itthagynak. .. De mit is csinálnának mást? Mi pedig rájuk alapozzuk a bevételünket. .. Az engedély nélküli építkezések 1960-tól kezdtek a fővárosban elszaporodni. Főként a külterületeken. Két évvel később határozat született a fokozott ellenőrzésre és lebontásra. Elkészült egy felmérés 1964-ben: az engedély nélkül felhúzott épületek száma valóban csökken. Az elmúlt évtől kezdve azonban ismét egymásután jelennek meg a rossz-18