Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - Bajor Nagy Ernő: Albertfalvától a Gellértig

A kelenföldi lakótelep Bajor Nagy Ernő Albertfalvától a Gellértig Úgy jártam Albertfalvával, mint az az ember, aki bejelentés nélkül — ráadásul nagytakarítás idején — megy háztűznézőbe. Téli eső verte konok szorgalommal a vidéket, a kerítésléceken fagyos szél citerák. Márpedig Budapestnek ez a földszintes zuga bizonyára a tavaszi virágzás és a kertek nyári pompája idején hódította meg híveit. Ilyenkor az italbolt falának csálén támasztott „szolgálati kerékpár" is csak kedélytelenül várakozik, a kertekben talponmaradt kukoricaszár zörög a szélben, a sár ragad, tapad, csúszik, ugyanazok a tulajdonságai vannak, mint Vácegresen, vagy Baktalórántházán. Átvergődöm a szépnevű Ezüstfenyőtér fekete sárral bevert ösvényein; a Hadak útján megcsodálok messziről egy méhest; egy olyanfajta kalyibát látok, mint amiben a peremfalvak némelyik házigazdája ad szállást a Pestre vándorlóknak. És építkezést látok, építkezést. Egész családok fogják önmagukat járomba, hogy elkészüljön az otthon: ügyetlen kishivatalnokok keverik a maltert, asszonyok ássák a kerítésdúcnak a lyukat, gyermekek adják láncba állva a téglát. Valaha mást se találtam az ilyesmiben, mint a tulajdcnvágy újabb jelét. Ma pedig csak azt mondhatom: ezek az emberek számottevő terhet vesznek le a főváros, az egész társadalom válláról. Bizonyos OTP kölcsönön és némi gyanakváson kívül („ennek aztán mi a jóistenből telik építkezésre") egyebet semmiképp se kapnak. Elismerést egyáltalán nem. — Itt nem alakulhatnak galerik — mondja egy olyan öreg bácsi, hogy az ő száján a galeri szó galériává szelídül. — Itt kérem mindenkinek dolgot ád a kert. Itt nem várjuk a hákáit, ha a csap csöpög, vagy meglazult egy cserép a tetőn. Itt majdnem mindenki munkás, jóllehet magam pedagógus nyugdíjból fényűzök. Átkelek a Gazdagréti árok hídján. A túlparton még utolér a fáradt öregember-hang: — És itt nem érezni az állati fehérjegyár rossz szagát. Sohase érezni, szeretettel. Albertfalva, Albertfalva... a közületi távbeszélő névsorban három címszóval szerepel a hely: Albertfalvai Cérnázógyár . . . Albertfalvai Strandfürdő, végül pedig Kozmetikai és Háztartásvegyipari gyár címszóval. Egyébként Albertfalva az 1936-ban megjelent Új Idők Lexikona szerint nagyközség, 1930-ban 3331 lakosa volt, már akkor Budapest egyik külvárosaként említette a kötet. Az Új Magyar Lexikon szövege: ,, . . . ipari és lakótelep. 1950-ben Bp. XI. ker.éhez csatolták." öt embert kérdeztem meg, húsz esztendőstől mankón vánszorgó aggastyánig — mind így határozta meg a fővárosnak azt a részét, ahol él: Albertfalva. Egyik sem mondta: tizenegyedik kerületi vagyok. Mint ahogy nem mondja ezt Kelenvölgy, Kelenföld, Lágymányos, Kamaraerdő lakossága sem. Szám vagy név Mi akkor a XI. kerület ? A tanács egyik vezetője tréfásan felel: — Budapest után az ország második legnagyobb városa. — Mitől az ? — Hát a százharmincnyolcezer lakosától, pályaudvarától, kikötőjétől, egyetemétől, idegenforgalmi látványosságaitól, szállodáitól, nemzetközi hírű üzemeitől, hogy a Gammán, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyáron, a Goldberger gyárból lett Pamutnyomóipari Vállalaton és az Április 4. Gépgyáron kívül mást ne is említsek. Nincs még egy kerülete Budapestnek, ahol „annyi minden" volna, mint a számozáson kívül most már elnevezésére is váró XI. kerületben. Mert ki hinné, hogy a Beton- és Vasbetonelemgyár területén levő Bagolyvár Mátyás király vadászkastélya volt ? Hogy a Kamaraerdőn középkori bencés kolostor romjait őrzik? Hogy a Feneketlen tó — a világ egyik legbájosabb terén, a Kosztolányi téren van — nádas vizéből olykor tízkilós harcsákat fognak a horgászok és ez a tó száz év előtt még téglagyári agyaggödörként szórakoztatta a környék gyermekeit. Ennek a kerületnek olyan hegye van, mint a mogorva Sashegy — egy része természetvédelmi terület; olyan szállója, mint a Gellért („Még Gábor Zsazsa is méltónak találta, hogy innét távozzék kifizetetlen számlákkal" — mondja az egyik régi alkalmazott); olyan kollégiuma, mint az Eötvös Kollégium (tagjai közé tartozott például Kodály Zoltán, Gombocz Zoltán, Horváth János, Jankovich Ferenc, Nagy Péter, Urbán Ernő). Diszkrét nevezetesség, de hasznos: a dobogói kutakból olyan keserűvíz származik, hogy nemcsak — a reklám szavával szólva — a főváros, de Európa nem kis része tőle székes. És minő tiszteletlenség! éppen Hunyadi János személyét talál -ták alkalmasnak arra, hogy róla nevezzék el ezt a terméket. Katmandu és reaktor Katmanduban alig többen laknak, mint Pécsett. A lakosság fele nepáli, fele a szanszkrit-tibeti nyelven beszélő nevar. Az ablakok nagy része nélkülözi az üvegezést, a város lakói közül sokan a folyó vizét isszák . . . Katmanduval is van kapcsolata a XI. kerületnek. És Damaszkusszal, és Addisz-Abbebával és Vientaneval és Karthoum-13