Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - B. Bónis Éva: A városalapító kelták

Mozaik a főváros múltjából Régi panamák A virágzás útjára Pest-Budát Lipót király 1703-ban kiadott kiváltságlevele indította, amikor mind a két várost szabad királyi várossá emelte. Polgárai ettől az időtől kezdve nincsenek semmiféle földesúrnak alávetve, hanem önkormányzattal rendelkeznek. A polgárság gyakorlatlansága, a városi tanács hatalmaskodása, az egyes főtisztviselők kapzsisága miatt azonban elég gyakoriak a rendetlenségek, a hivatalos hatalommal való visszaélések, a városi vagyon prédálása, sőt a sikkasztások is. Buda város ezért már ugyanebben az évben szabályrendeletet adott ki, amelyben „a belső és külső tanács (a választott polgárság) közötti egyetértés fenntartásáról intézkedik. Megszabja a tanácsülések rendjét. Előírja, hogy a polgármester rendesen tegye meg javaslatait. A szavazó tanácsosokat ne tévesszék meg és ne befolyásolják. A polgármester és tanácstagok járjanak elöl jó példával az alapszabályok megtartásánál, hogy a tiszteletlen bírálgatástól visszatartsák a polgárságot. A hatóság emberei ne komázgassanak a polgárokkal s óvakodjanak a titkos pénzkölcsönzésektől (ahogy azt feljegyezték: «wie es de facto geschiet»), mert ez aláássa a felsőbbség tekintélyét. Bösinger polgármester úr önhatalmúlag vet ki illetékeket, kiutal magának olyan fizetést is, ami nem jár neki s azt a pénztáros tudta nélkül felveszi. A tanácsosok is mindenféle kiküldetéseknél önkényes költségszámlákat készítenek. A pénzbeszedéssel megbízottak sem dolgoznak lelkiismeretesen. Mindezek summájaképpen: a városi illetékeket elharácsolni nem szabad és azokat közvetlenül a városi pénztárba kell befizetni. Mindenkinek mindenkor a becsületes, igaz úton kell járni!" — Nagy gondot okozott tehát a városnak ebben az időben, sőt majd még egy századon át a hivatalos hatalommal való visszaélés és az anyagi érdekek önző előtérbe helyezése. Nehezen is birkózott meg vele! így Pest városának is volt 1715 —19 évek között olyan bírája, aki állását a saját igényeinek kielégítésére használta fel. Lennersbergi Lenner János volt a neve; eredetileg bécsi születésű ácsként került hozzánk. 1695-ben szerezte meg a polgárjogot és hat évre rá ő készítette a dunai repülőhidat. 1705-ben beválasztották a külső tanácsba s három év múlva hidmester lett. 1715-ben a belső tanács tagja és még ugyanebben az évben bírónak választották. Ügy látszik, ekkor fejébe szállt a dicsőség, mert az elég későn megindított vizsgálat megállapította a hivatalos hatalommal való visszaélést, esküszegést, jogtalan vámszedést, bírságpénzek, kórházi alapok, alapítványok elsikkasztását, okirathamisítást. Mindezekért a bírói székből 1719-ben kibuktatták, és a következő évben tanácsosi állásából is felfüggesztették és „széksértésért" száz Ft bírsággal sújtották. Kötelezték, hogy az elsikkasztott kilencezer Ft-ot nyolc nap alatt fizesse be a város pénztárába és a kárvallott árvákat kielégítse. Ezenkívül hivatal és a polgári jog elvesztésére ítélték, de mint nemes embernek megengedték, hogy Pesten lakhasson. Később azonban a tanács — bizonyára a bécsi magas összeköttetése folytán — kiegyezett Lennerrel, úgyhogy majdnem az egész büntetését elengedték. A Pest-budai őrhad A céllövő testülettel párhuzamosan már a XVII. század végén voltak polgári őrök, de ez az őrség a Rákóczi szabadságharc alatt feloszlott. Amikor azonban 1790-ben a magyar helyőrségeket a francia hadszintérre szállították, Barkó tábornok január 23-án kéri a pesti városi tanácsot: „Mivel a Pesten elhelyezett gránátos zászlóaljak már a jövő hó elején elvonulnak Bécsbe és a helyettük iderendelt helyőrség idejekorán nem tud megérkezni, kívánatos, hogy a legfelső szolgálat és a közbátorság érdekében ismét a polgárság járjon őrségre. Van szerencsém tehát megkeresni a tekintetes tanácsot, hogy szíveskedjék a polgárőrség zászlóalji parancsnokokkal értekezni, hogy az elvonulás e lőtt két nappal az őrségeket és őrsöket írásbeli utasításokkal együtt rendben és helyesen átvegyék". E rendeletben említett „ismét" kifejezés arra vonatkozik, hogy már egy évvel előbb is kért a magyar főhadparancsnok ötven polgárt a gránátosok kisegítésére. Sőt a helytartóság 1789. aug. 22-én Pest megyéhez is leirattal fordult: „őfelsége legkegyelmesebben megengedte, hogy amidőn a katonalegénység elégtelen a városokban és várakban a szolgálat ellátására, akkor a szükséges kisegítéshez polgárokat és földműveseket vegyenek igénybe. Ezek a szolgálatuk idejére a magyar gyalogos közember zsoldját, napi négy krajcárt a kenyérrel együtt kapják. Tehát, ha a hadsereg a megengedett segítséget kérelmezi, a megye a leghathatósabb rendelkezéseket tegye meg, hogy a katonai szolgálatra alkalmas embereket haladék nélkül állítsa ki." A polgárőrség, vagyis őrhad a lövésztársulat keretében, Zanterer György lövőmester vezetésével rövidesen megalakult. A kék és piros egyenruhás négy század vadász, egy század magyar gyalogos és egy század dzsidás őrhad buzgón végezte katonai gyakorlatait. Amikor Laudon, a győzelmes hadvezér Pesten át vonult Bécsbe, megszemlélte az örhadat, és nagyon megdicsérte. Ugyancsak kitüntette magát 1790-ben, a magyar korona hazaszállítása alkalmával, amikor már tizenegy, szép egyenruhás, pesti század és kilenc budai vonult ki Buda határára, a magyar korona fogadására. Az egyenruhákra pazarolt áldozatkészség szemet szúrt a nemességnek és Szily főispán panaszt tett a megyénél, mert A

a polgárok olyan ruhában merészkednek megjelenni, hogy az ember összetéveszti őket a pestmegyei nemességgel." Az őrhad továbbra is dicséretesen működött és hasznosan szolgált, önzetlenségének pedig legszebb bizonyítéka, hogy 1814-ben, 25 évi buzgó szolgálatának díjazását, harmincezer konvenciós forintot visszaajándékozta a kincstárnak. R. R. S. A legrégebbi hazai kéményseprők A szerencsét hozó kéményseprők — kiknek alakjához annyi babona fűződik — nem csak a szénfűtés kezdetén bukkannak fel hazai históriánkban. A középkorban — noha lehetőleg a kevés égésterméket hagyó faszénnel fűtöttek — már szintén ráakadunk a kéményseprők emlékezetére. A hosszú, nyurga, gótikus kürtőket, a paloták, a klastromok, a kastélyok kéményeit rendszeresen tisztítani kellett. S ez nem is volt — s nem is maradt — veszélytelen mesterség! Sok leleményt igényelt. A legelső adatunk, amely magyarországi kéményseprőkről megemlékezik, 1508-ból való. Kutatónk, Détshy Mihály bukkant rá Estei Hyppolit bíboros, egri püspök számadásköriyveiben. Eszerint Hyppolit érsek olasz származású egri tiszttartója 1508 szeptember 16-án kemény 5 forintot fizet ki annak a két olasz kéményseprőnek, aki Budáról szekérrel Egerbe utazva, ott a püspöki várpalota kétnényeit kitakarította. A szokatlan magas kifizetést mentegetendő, az olasz tiszttartó hozzáfűzi, magyarázatképpen: a vár biztonsága tette azt indokolttá. Azonkívül a két budai olasz kéményseprőt szállító szekér fuvardíja is magas volt. Kiemeli a két budai olasz kéményseprő szegénységét is s végül hozzáteszi, kifizetése „Isten iránt való szeretetből" történt. Enynyi indokolás, úgy látszik, csak elég volt a „belég"hez! Olaszok mestersége maradt a kéményseprés a törökvilág után is. Budán tisztes hírre s komoly vagyonra tett szert Francesco Francin olasz eredetű kéményseprő mester az 1690-es években. Várostörténetünkben is emléke maradt. Az egyik budai pestisjárvány idején megfogadta, hogy — ha családostul túléli — kápolnát emel Mária tiszteletére. Ezt meg is cselekedte. Kápolnája, a krisztinavárosi templom előde, sokáig viselte a Kéményseprő-kápolna nevet (Rauchfangkehrerkapelle). Ki volt Dsem herceg, Mátyás unokatestvére? 1489 januárjában Angelo Pecchinoli pápai követ török ügyekről tanácskozott Mátyás királlyal, Budán. Hazaírt jelentésében a vatikáni diplomata keserűen írja, milyen kegyetlen szemrehányásokat kellett elviselnie Mátyástól, Dsem herceg miatt. Mátyás a vita során ,indulatos hangon, dühöngve" mondta el a pápa elleni panaszait, s azt a benyomást keltette, mintha „szeme-szája lángokat lövellne", „őszentsége tudja — mondja Mátyás — hogy hő vágyam a szultán — Bajazet — öccsét, Dsemet hatalmamba keríteni. Erre mind ő maga, mind a hozzá szító török főemberek felkértek. Dsem emellett vérrokonom is, mert nagyanyám nővérétől származik, ki török fogságba jutván, a török császár felesége lett..." Dsem (Zizim) herceg korábban pártot ütött bátyja, Bajazet zsarnoksága ellen, ám a szultán leverte a felkelést. Őmaga Rhodosba menekült, ahol a johanniták védőőrizetben tartották. Mátyás terve az volt, hogy Dsemet — részben Melik el Achref egyiptomi szultánnal együtt — Bajazet trónjára segíti. „A bujdosó herceg hívei biztosítottak arról, hogy a jelenlegi török császárt a Kaukázusba szoríthatom, s reméltem, hogy — Dsem segítségével — a törököt keresztény hitre téríthetem, vagy ezt az ügyet helyes mederbe terelhetem", — vágja Mátyás a pápai követ fejéhez. A pápa azonban nem jár közre Dsem herceg Magyarországra juttatásában, s a terv végére Mátyás halála pontot tesz. Hogy azután Bajazet szultán s öccse valóban az egyik Hunyadi házi nagynéninek, a Szilágyi-, vagy Morzsinai család egyik leánytagjának ivadéka volt-e, vagy e rokonság legendája talán csak Mátyás diplomáciai frázisa, máig sem tudjuk. Egykori magyar dajkák A régi időkből jobbára csak uralkodók, főemberek életének leirása maradt meg. így hát a hajdankorból csak uralkodók dajkáinak s uralkodók tejtestvéreinek emlékezete maradt fenn. Kun László királyt és húgát, Máriát, a későbbi nápolyi királynét az 1260-as években a szász István fiának, Mihály ispánnak felesége, Menne asszony táplálta tejével. A királyi család nem volt hálátlan; 1270 — 85 között Menne asszonyt az abaújmegyei Németi (Hidasnémeti) birtokkal adományozta meg. Gyermekei közül — akik a királyi gyerekek tejtestvérei voltak — az egyik sárospataki plébános lett, a másik pedig, György 1295-ben a királyné szekereseinek ispánja és budai polgár. Mátyás király dadája bizonyos Elisabetta asszony volt; utóbb Rómában a Santa Croce del Lucchesi templomban emeltette sírkövét fia, András. Beatrix királyné Nápolyban Nardella di Nola Parmesana asszony tején nevelkedett. Nardella asszonyt a királyné, 1476-ban, amikor férjhezment, Budára hozta. Férje Sabbatino Viola volt, a Corvina könyvtár egyik betűfestője. Fia, Francesco Viola — Beatrix királyné tejtestvére — 1495-ben Diósgyőr várnagya lett. Hires hölgy volt — jóidéig az esztergomi érseki palota egyetlen női lakója — az ékes nevezetű Madamma Cassandra della Penna! ö az 1486-ban — nyolcéves korában — érsekségre emelt Estei Hyppolit herceg dajkája volt. II. Ulászló király felesége, a francia Anna királyné, 1506-ban, II. Lajos születésekor gyermekágyi lázban halt meg. II. Lajos a „tiszteletre méltó Margit asszonynak", Raguzai Borbély István feleségének dajkaságában s annak tején nőtt fel. II. Ulászló sem volt hálátlan a trónörökös dajkája iránt. Budaszentjakabon — a mai III. Kolozsi tér környékén — Raguzai Istvánt egy palotával, ahhoz tartozó virágos és sáfrányoskerttel adományozta meg, majd pedig az óbudai királyi kastély várnagyává tette. z. 1. 39