Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - B. Bónis Éva: A városalapító kelták

Palmettával díszített bronz övkapocs formájával. A ritkábban előforduló barnás agyagú, tojásalakú nagy edények nemes formája és vörös-fehér csíkozása a modern ízlés mércéjével mérve is megállja a versenyt. A legszebb ilyen edényeket egy tabáni mester készítette, aki itáliai eredetű gemmával bélyegezte készítményeit. A Victoriát ábrázoló gemmát az edény legalján, még a puha agyagba nyomta be mesterjegyként. Vörös-fehér csíkos edényeit gazdagon díszítette barnás-lilás geometrikus díszekkel. Az ásatások folyamán előkerült sok ezer edénycserép nagyon bő termelésről tanúskodik. Feltételezhető, hogy a kerámiai termékeket a szomszédos törzsekkel elcserélték más javakra. A gellérthegyi—tabáni telep A tabáni mester vörös-fehér sávos díszedénye tehát iparos központ volt. Az edények és a kisszámú fémanyag lehetővé tette a korhatározást: e központ életének fénykorát Augustus császár uralkodásának idejére tehetjük. Kereskedelmük meglehetősen távoli hatósugarú volt. Római mintára vert érmeik északra és nyugatra is megtalálhatók, messzebb élő rokonaik területén. Az itáliai kapcsolatokra az említett gemmán kívül a ruhakapcsolótűk (fibulák) és egy csinosan kidolgozott bronz övkapocs utal. Az övkapocs az egyik sövényfalú ház belsejéből került elő. Bronz övlánc zárótagja volt, felül húsos palmettával díszítve, alul kapoccsal ellátva. A római hódítók nem pusztították el a telepet, lakóik fokozatosan költözhettek át az újonnan alapított Aquincum és az albertfalvai tábor melletti katonai városokba. Ismerünk olyan későkelta erődített telepeket is, melyeket a rómaiak első rohama elpusztított. Ezekből százszámra kerül felszínre a kelták fegyvere és vaseszköz hagyatéka. Ilyen hirtelen pusztulás nyomait a Gellérthegyen nem találtuk; a házak lakói minden használható tárgyat elvittek magukkal. Jupiter Teutanus Az érmek és a római kőemlékfeliratok szerint a gellérthegyi-tabáni telep lakói az eraviscusok voltak. Romanizálásuk nagyon lassú folyamat volt. A régi lakóhelyükön egy ideig megtűrt őslakosok élete már Aquincum fejlődésének függvénye. A Dunán cirkáló őrhajók és az eraviscus törzs fölé rendelt praefectus civitatis ellenőrzése mellett folyt tovább az élet az őslakos telepeken. Lényegesebb változást a keletpannoniai határvonal — a limes — végleges kiépítése hozott, Domitianus császár korában (i. sz. 81—96). A római polgárjogadományozás kiterjedt Aquincum vidékére is. Éppen az eraviscusok törzsének egyik kiemelkedő családja — a később élt T. Flavius Titianus augur vagyis madárjós elődei — ekkor nyerte el a római polgárjogot. Azonban sem a polgárjog elnyerése, sem az új lakóhely nem jelentette az eraviscusok hagyatékának eltűnését. Az új római város, Aquincum fazekasmestereinek korongján az újkeletű római ízlésű áru mellett régi technikával forgatott szürke edények is készültek. A bronzművesség jellegzetesen kelta eredetű motívumokat használt fel a római korban is; a kőemlékeken ősi népviseletben jelennek meg az asszonyok, s a második század végéről való sírköveken is olvashatunk még kelta eredetű neveket. A Sziklába vájt lakóház maradványa (Petrás István felvétele) madárjós Titianus a Gellérthegyen a harmadik században emelt oltárt a Civitas Eraviscorum, vagyis az eraviscus törzsi kerület üdvéért Iupiter Optimus Maximus Teutamisnak. Évszázadokkal a római foglalás után tehát még élő istenség az a — most már a római Jupiterrel azonosult — galliai eredetű Teutanus, aki az őshazából kivándorló keltákat égi jelekkel vezette új hazájukba. 38 Malomkövek és a házfalat tartó cövekek nyomai (Petrás István felvétele)