Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - Gábor István: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

Frigyes 1907—1908-ban, Pásztory Ditta, a zeneszerző későbbi felesége 1922—23-ban, Hernádi Lajos 1924—26-ban, Gát József 1933—34-ben volt Bartók Béla tanítványa. Kodály Zoltán emlékét egyebek között a XV. terem őrzi. Itt folytak le azok a zeneelméleti, zeneszerzési órák 1907-től kezdve több mint fél évszázadon át, amelyekre egykori tanítványai ma is izgalommal vegyes áhítattal tekintenek vissza. Kodály tanár úr ugyanis óriási tárgyi ismeretéről és kérlelhetetlen szigoráról egyaránt híres volt. Kedves anekdoták őrzik azt az emléket, amelyet egy életen át tanítványaiban hagyott; epés, borsos, célbataláló megjegyzéseivel kisebb kötetet lehetne megtölteni. Kodály egyébként a Tanácsköztársaság idején aligazgatója, 1945-től haláláig a Zeneművészeti Főiskola díszelnöke volt, és az igazgatósági ülések munkájában tevékenyen részt vett. Azt mondják róla: türelmesen hallgatta végig a hosszan elnyúló vitákat a nem is mindig alapvető kérdésekről. Aztán szót kért, és két mondattal megvilágította, majd meg is oldotta a vitás kérdéseket, ő fogalmazta meg 1965-ben, a főiskola megalapításának 90. év-Tordulóján rendezett díszközgyűlésen azt az aforizmatikus tömörségű gondolatot, amelyet ma is gyakran idéznek a Zeneakadémián: „Minden intézmény addig él, amíg javítani való van rajta." Az énekesek — egyebek között — a miniatűr gyakorló színpaddal felszerelt X. teremben készülnek elő pályájukra. Ez a terem a magyar és a külföldi operaházak számos csülagát látta-hallotta a tanulás és gyakorlás izzasztó éveiben. Emléküket néhány fénykép ébreszti a terem falán, néhányukét a nagyon sok közül. Hadd idézzünk mi is egy-két nevet, Svéd Sándorét, Gyurkovics Máriáét, Palló Imréét, Budanovits Máriáét, Rosier Endréét, Orosz Júliáét például. Az épület azonban nemcsak egyszerűen zenei tanoda, művészek és zenetanárok képzője, hanem többféle értékes zenei intézmény szálláshelye is. Egy ritkabecsű múzeumé például, amely Liszt és Erkel ereklyéit őrzi. A Liszt-szoba ajtaján ugyanaz a tábla, amely annak idején a Hal téri lakás bejáratára volt kiszögezve: „Liszt Ferencz lakásán található: kedden, csütörtökön, szombaton 3 és 4 óra közt." Azután helyet ad az épület a nyolcvanezer zeneművet, 20 ezer kottát tároló hatalmas könyvtárnak, kezdő zenetudósok és idősebb művészek zarándokhelyének. És itt működik két kis földszinti szobában a Budapesti Zenei Versenyek Irodája, mely a versenyek mellett három esztendeje a nyári Bartók-szemináriumokat, zeneművészek színvonalas továbbképző tanfolyamát szervezi. És még mindig alig szóltunk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagyterméről, amelynek különleges technikával különleges zenei akusztikájúvá képzett falai lényegében a világnak csaknem minden jeles zeneművészét hallották. (Orgonáját pedig nemrég építette újjá hétmillió forintos költséggel egy nyugatnémet cég.) A nevek felsorolása itt azért mellőzhető, mert tulajdonképpen ide írhatnók szinte mindazoknak a nevét, akik a századfordulótól napjainkig jelentettek valamit a hangszeres muzsikában. És ha arra gondolunk, hogy növendékként is itt bontogatták szárnyaikat és vettek részt az intézeti koncerteken azok, akik később világhírűekké lettek, akkor azt hisszük, e folyóirat két-három oldala is megtelnék a felsorolással. Ezért inkább csak kuriózumokat említünk: Ábrahám Pálnak három műve is elhangzott zeneszerző-növendékek intézeti hangversenyén, Kálmán Imre Saturnalia című munkájának 1904. február 29-én volt az intézeti bemutatója, és Szirmai Albertnek négy kompozícióját is hallhatták 1905-ben és 1906-ban a Zeneakadémia különleges borítású, patinás falai. Szirmai Albert nevét azért is illendő megemlíteni, mert a könnyűzene neves mestere halála előtt nagy összegű alapítványt tett: ebből a pénzből minden évben megjutalmazzák a Zeneművészeti Főiskola legsikeresebben diplomázó hallgatóját. 3. Kalauzom, aki bolyongásomra a Zeneakadémia termeiben elkísért, megérdemli a megkülönböztetett figyelmet. Nemcsak kedvességéért és mindent-tudásáért, hanem főképpen azért, mert élete a magyar zeneoktatás és újabbkori zenetörténet tekintélyes része. Kalauzom: Kapitányffy István, a tanulmányi osztály vezetője, éppen negyven esztendeje, 1929. május 15-én került véletlenül a Zeneművészeti Főiskolára. Az intézmény idős irodavezetője kérte meg a képzőművészeti pálya felé kacsingató, érettségi után állás nélkül tengődő fiatalembert, hogy segítsen neki a vizsgák lebonyolításában. Lezajlottak a vizsgák — kapott értük havi negyven pengőt —, és bement elköszönni Hubay Jenőhöz. Aki viszont csodálkozva kérdezte, hogy miért akar elmenni, amikor már megszerették az ügyes fiatalembert. Hivatalos címet, kinevezést ugyan nem kapott, de mégis maradt. Első kinevezése, 1934-ben, Dohnányi igazgatása alatt úgy szólt, hogy a Zeneművészeti Főiskola „tollnoka". Később a főtitkár mellé kreáltak egy igazgatósági titkári állást; igazgatósági titkár maradt Zathureczky Ede vezetése alatt is, miközben 1943-ban megszerezte az énekzenetanári diplomát. (Ma is oktatja az énekeseket.) Az ostrom egy részét 1945-ben a főiskola alagsorában töltötte, és igyekezett megóvni a Zeneakadémia kincseit, zeneműtárát, ereklyéit. És nyomban a felszabadulás után nekiáíllt eltakarítani a romokat, beüvegezni az ablakokat, hogy rövidesen megkezdődhessék újból a munka a főiskolán. Most a tanulmányi osztály vezetője, de munkája, funkciója alighanem ennél sokrétűbb. A mindent-tudás a fő funkciója, ahogyan emlékezete is pontosan megőrzi mindazt, ami a Zeneművészeti Főiskola életében fontos. És híven őrzi mindenekelőtt az olyan nagy muzsikusok emlékét, mint Bartók és Kodály. Felidézi például fültanúként Bartóknak és Zathureczky Edének. azt a közös zeneakadémiai koncertjét, amelyen a közönség egy része füttykoncerttel fogadta az új Bartók-műveket. A művész-szoba felé tartva Zathureczky a dühtől sápadtan jegyezte meg, hogy ez valóságos botrány. Bartók azonban, akit igazán derűsnek nagyon ritkán láthattak kortársai, ezúttal mosolygott. Ez az igazi siker — mondta —, ha ilyen hatást tudunk gyakorolni a közönségre. Kapitányffy István is csak ezúttal látta mosolyogni Bartókot. A borús, szomorú Bar-A nagyterem orgonája tókra emlékezik inkább, aki a 30-as évek vége felé már nem szívesen járt be a Zeneakadémia irodáiba. Nyugdíjazását Kapitányffy intézte, de Bartók hozzá sem nyitott be; résnyire tárta az ajtót, kezével szelíden intett, hogy jöjjön ki Kapitányffy, és ott, a folyosón beszélte meg vele ügyeit. El ne felejtsem megemlíteni, hogy miközben a Zeneművészeti Főiskola tanulmányi osztályának vezetője benyit a tantermekbe, majd megáll a Liszt-szoba előtt, elmondja a Zeneakadémia egyik dédelgetett álmát is. 1975-ben lesz száz esztendős a Zeneművészeti Főiskola. Nos, erre a becses évfordulóra szeretnék újból birtokukba venni az egykori háromemeletes Sugár úti palotát. Amelyben valaha Liszt és Erkel tanított, s A nagyterem falrészlete 18