Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - Gábor István: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

amelyet részben zenetörténeti múzeummá rendeznének be, részben pedig tanulmányi célokra használhatnának. Szép terv, és az európai zene egyik centrumában talán nem is kivihetetlen. 4. A hagyományok útját végigjártam, amit akartam, megtudhattam kalauzom jóvoltából. Végül arra szeretnék választ kapni, hogyan folytatja tovább a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ezeket a hagyományokat, mit tesz azért, hogy ez a világhírű intézmény napjainkban is jól sáfárkodjék a zenei tálentummal. A válaszra elsősorban Kovács Dénes, a főiskola igazgatója illetékes, már csak azért is, mert vezetésének rövid idejéhez máris néhány jelentős tanulmányi reform fűződik. Szétválasztották például a főiskolán a művészi és a tanár-képzést a nagv hangszeres szakokon: a hegedűsöknél, a zongoristáknál és gordonkásoknál. Bevezették ezenkívül a zenekari művészek külön képzését is. Amin az értendő, hogy a pódiumra alkalmas művészek mellett olyanokat is szeretnének fölnevelni, akik nem elsősorban szólistaként, hanem egy zenekar tagjaiként öregbítik a magyar muzsika jó hírét. Beszélgetésünket a főigazgató mindjárt ezzel a reformmal kezdi: — A főiskola életében most indult meg először a vonósok részére a zenekari főtanszak, azzal a céllal, hogy a kollektív zenélést a legmagasabb szintre emeljük. Feladataink közé tartozik ugyanis ez is, és munkánknak és reformjainknak is az a lényegük, hogy a Zeneművészeri Főiskola fokozottabban legyen felelős az egész magyar zenei életért. És miután köztudott, hogy vonósainknak hosszú idő óta nagyon jó a hírük a világban, kötelességünk, hogy ezt a jó színvonalat ne csak megtartsuk, hanem fejlesszük is. Ami összefügg a közönség-neveléssel is, hiszen egy ország zenei szintjét alapvetően a kollektív zenélés határozza meg. A zenekari művészképző elnevezésből következik egyébként, hogy mi ezt is művészetnek tartjuk, csak a művészet egy másik ágának. — A kivételes tehetségek felfedezése és szemmel tartása ugyancsak a mi gondunk és feladatunk: az ő érdekükben hoztuk létre a kivételes tehetségek iskoláját, amely egészen az alsó foktól, nyolc éves kortól kezdve készít elő a főiskolára. Ez a tízéves iskola elsősorban azért szükséges, mert az iskolákban egyre nagyobb a tananyag, és ugyanígy a főiskolán is állandóan növekednek a követelmények. így hát rendkívül fontos az idő jó kihasználása azoknál, akik zenei pályára készülnek. Szeretnénk megkönnyíteni és gazdaságosabbá tenni az időbeosztásukat, és mindenekelőtt szeretnénk a minimumra csökkenteni a véletlenek számát a tehetségek kiválasztásánál. Ami persze nem azt jelenti, hogy aki a rendkívüli tehetségek iskolájába bekerül, az már garanciát kap a főiskolai felvételre is. — Hogyan újítja meg a főiskola a régebbi, • szép akadémiai hagyományokat? — Ami oktatási rendszerünk reformját illeti, itt az a hagyomány folytatódik, hogy külön választottuk a művészi és a tanári képzést. De van néhány olyan hagyományunk is, amelyeket nem kellene felújítanunk. Ilyen például az is, amire Kodály már 1945-ben figyelmeztetett bennünket, hogy tudni-19 Ülöstfili Díszkút az előcsarnokban