Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - Granasztói Pál: Téli városképeink

Granasztói Pál Téli városképeink KRÚDY GYULA tudta és éreztette meg írásaiban leginkább, hogy minden évszaknak megvan a maga varázsa, megvannak az örömei, a szokásai. Vidéken ez így volt, talán van is ma még, s ő — fővárosunknak oly mélyen ismerője, értője — voltaképpen mindig a vidék, a kisvárosok nosztalgiájában élt. Nagyvárosban az évszakok, a hozzájuk fűződő szokások mindinkább elmosódnak. Ehhez hozzájárult az időjárás újabb alakulása is. Valaha a jellegzetes időjárási szakaszok határozottabban különültek el. Anyám pl., aki a Terézvárosban nőtt fel, mesélte, hogy gyerekkorukban a Köröndön állomásozó bérkocsisok — a fiakkeresek — hóból kunyhót építettek maguknak s odahúzódtak; azt is mesélte, hogy a városligeti, akkor még természetes jégpálya a tél elejétől a végéig csaknem mindig nyitva volt. Olvashattunk még régebbi tudósításokat arról, hogyan biztosította a tél ridegsége híd hiányában Pest és Buda kapcsolatát, a keményre s tartósan befagyott Dunán. Mindez úgy látszik a múlté, a tél pár hetes rohamokban tör be, s tér vissza, közben olykor tavaszias időszakok váltják fel. A hó soká ritkán marad meg, s legkevésbé éppen a forgalmas utcákon, a belső városrészekben, ahol napok alatt lucsokká válik. A szállítás, a közlekedés megnehezül, az élet kényelmetlenebb ilyenkor. Ma már inkább tűrjük a telet, mintsem szeretnénk. Igazi örömük a ródlizó, a hógolyózó gyerekeknek és a síelőknek lehet benne és éppen Budapesten — hiszen nincs még egy ekkora város, ahol a hófödte hegyoldalak, a síelés lehetőségei oly közel volnának, jóformán órányira a belvárostól. EZ S MÉG MÁS OKOK IS TEHETTÉK, hogy Budapest a köztudatban, a külföldiekében is, inkább a tavasz és a nyár városa lett. Nemcsak különleges fürdői révén, hanem azért is, mert összképében, látképében, környezetében olyan nagy szerepe van a zöldnek, a lombnak, az erdőnek, kerteknek és fasoroknak. Akár 6