Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - Siklós László: A Fővárosi Művelődési Ház

sített krémtúrók révén. Jobb a tejföl, a kefir, a joghurt, a lágysajtok minősége; ennek ellenkezője állapítható meg a túrófélékről és az ömlesztett sajtokról, amelyeknek altalános fogyatékossága, hogy a rövid érlelési idő miatt nem kapják meg jellegzetes zamatukat. Mit iszunk? A szeszes és üdítőitalok vizsgálatánál inkább kíváncsiak az érzékszervi, semmint az összetételbeli tulajdonságokra. S azt hiszem, valamennyi fogyasztó így vélekedik. — A likőrök változatlanul jók — mondja dr. Kottász József. — Rohamosan romlik viszont a pálinka minősége. Az alapanyag, vagyis a gyümölcs változatlanul zamatos, a gyártás, a finomítás során viszont sok gondatlanságra következtetek. Nem egyszer odakozmálják a cefrét, nem választják el kellőképpen az elő- és utópárlatot, nemcsak alkoholos, hanem ecetsavas erjedés is kezdődik .. . Ezernyi apró buktató, amely nagyban rontja az ital élvezeti értékét. Az utóbbi időben meglehetősen sok márkás külföldi italt importáltunk, ez jó alkalom volt arra, hogy összehasonlítsuk őket a hazai termékekkel. Véleményem szerint nálunk nem az alapanyagokban, csak a gyártás folyamatában van a hiba. A jó italnak elegendő idő kell, hogy érlelődjék. Ezzel szemben sokkal hamarabb piacra dobják, mint ahogy az kedvező lenne. Ennek is megvan az oka: a hordókra az érlelés ideje alatt eszközlekötési járulékot kell fizetnie a vállalatnak. Nem csoda, ha igyekszik minél hamarabb megszabadulni tőle. A vendéglátóiparból származó mintákra volt itt is a legtöbb panasz. A leggyakoribb kifogások: vizezés, térfogatcsonkítás, jelzésüknek, fajtajellegüknek nem megfelelő borok árusítása, természetesen magasabb áron. A sörnek sokszor 25 százalékát is „elspórolták" . . . Pedig — például — alkoholellenes küzdelemről akkor lehetne jó lilkiismerettel beszélni, ha jó üdítőitalok gyártásával megteremtenék a konkurrenciát. De mit mutatnak a számok? Minden negyedik minta valamilyen ipari jellegű, technológiai mulasztásról tanúskodik, a vendéglátóiparban pedig az esetek kereken hatvan százalékában szolgáltak fel a vendégnek olyan üdítőitalt, amely nem felelt meg a követelményeknek. Csupán a Coca-Cola minősége volt kifogástalan. A növényi konzervek és szörpök túlnyomó többsége a szavatossági időn belül megfelelő, ez után azonban sokat veszít az értékéből. Leginkább a szövetkezeti gyártmányok marasztalhatók el, s ez érthető is: igen fiatal üzemek, viszonylag kevés tapasztalt szakemberrel, saját minőségellenőrzésük is hiányosabb. A szörpök ízén is érezni sokszor: inkább az állott gyümölcsből készítették. Egyre több kisüzemben főznek lekvárt, s fel is vehetik a versenyt a konzervipar termékeivel. Különösen ízletes az őstermelők sárgabarackíz készítménye. Több kisiparos használja konzerválószerként a szalicilsavat, pedig ez már több mint tíz éve tilos. Űj készítmény a „Magyar lecsó": több paprikaszeletet és kevesebb paradicsomot tartalmaz, mint a régebbi típusok. Ar növényolajipar termékeinek a vizsgálatai főként tárolási hibákat fedtek fel. Gyakran megpuhul például a margarin, kinyomja a papír oldalát. Újabban vitamint tartalmazó margarint is gyártanak, aminek nem tesz jót, ha levegővel érintkezik. Hasonlóképpen kárára válik, ha a szavatossági idő lejárta után használják fel, mert ekkorra elveszti vitamintartalmát. A pörkölt szemeskávé minősége az új gazdaságirányítási rendszerben ugrásszerűen javult, elsősorban az új keverékeké (Omnia, Amigój Rió). A presszókávé mintákkal viszont az esetek 26,5 százalékában elégedetlenek voltak. A minták vallatásának bizonysága szerint a kenyér minősége a hét első négy napján sokkal jobb, mint pénteken és szombaton. Nem mintha „kifelejtenének" valamit belőle a pékek; megfelelő megdolgozás híján a masszában levő anyagok nem egyenletesen oszlanak el. így egy-egy kenyérről nem is lehet megmondani, hogy ugyanabból a szakajtóból származnak. A péksütemények kereken 90 százalékának az előírtnál jóval kisebb volt a térfogata. A szaloncukor minőségi követelménye lazább lett az eddig érvényben levőnél: az ipar és a kereskedelem illetékesei megállapodtak abban, hogy ezután csak a kemény és a csomagolópapírhoz ragadt szemeket tekintik hibásnak. (Hol itt a vásárló érdekeinek a védelme?) Lejárt szavatossági idejű csokoládéminták csúnya szürkés felületük, kemény állaguk, állott szaguk és ízük, féregrágás miatt nem feleltek meg. A porcukor sokszor kőkemény tömbbé áll össze, a mokkacukor és a kockacukor pedig könnyen szétmállik. Felsőfokon beszélnek viszont a „Hókristály" cukorról. Verseny? A fagylaltokat vizsgálva több hiányosságot fedeztek fel; a gyümölcsfagylaltok többnyire jók voltak. A kisiparos fagylaltja jobb, mint a legtöbb eszpresszóé. A szabvány csak az összetétel minimális szintjét határozza meg, s az állami üzlet anyagnormája ezt nem is akarja meghaladni. — így a minőségi verseny lehetősége már eleve kisebb — mondja Lóránt Béla. — A kisiparost ugyanis nem köti anyagnorma; ha kedve tartja, a jelentős töltelékek szabványban előírt többszörösét is a masszába keverheti. Csoda-e, ha a finomabb fagylaltért hosszabb sor áll a pultja előtt? Ezzel, persze, jócskán megtérül az az öszszeg, amit a befektetésnél rááldozott. Hasonló a helyzet a kenyeret illetően is. A gyakorlat szerint egyes területek üzleteit meghatározott sütödék látják el termékeikkel. Ezek az üzemek nem kényszerülnek rá, hogy fokozottan ügyeljenek a minőségre. A szállított kenyeret átveszi a bolt, majd a fogyasztó. Eszi — nem eszi . . . — A minőségi versenynek más tényezők is gátat szabnak. A szövetkezetek általában jobb sütnivaló kolbásszal álltak elő. Mindenki az ő terméküket vette. Míg csak el nem fogyott. S elég hamar elfogyott, mert ezek viszonylag kis üzemek, s kapacitásuk véges. A legtöbb húson viszont nincs is feltüntetve a gyártó cég jele. Ez a hiba, sajnos, sok más árura is érvényes: például a kerek sajtra, amelynek néha a héjába pecsételik a cégjelet, de az elárusítók elsőnek ezt a darabot vágják ki belőle. így sokszor mi sem tudjuk „elcsípni" a tettest, s a vevők sem válogathatnak teljes biztonsággal. Mondjak még egy példát? Igen ízletes, jó aromájú újabban a nagykanizsai sör. De csak a Balatontól délre kapható. Véleményem szerint a területi megosztottság korlátait kevésbé kellene tiszteletben tartani, hogy ne kelljen jellegzetes ételekért-italokért távoli vidékekre utazni. Mit szívunk? Négy dobozban színezékeket küldött a svájci Durand-Huguenin cég. Ezeket vizsgálja Röhmer Károly vegyészmérnök. — Magyarországon hét színezéket szabad használni — mondja —; két sárgát, három pirosat, egy kéket és egy feketét. Ezekből természetesen igen sok árnyalat előállítható. A négy svájci tégely közül három nálunk is engedélyezett színezéket tartalmaz, a negyediket mi nem használjuk. Az engedélyezett hétfajta színezéknek egészen biztosan nincs semmi káros hatása. Ellenezzük a szintetikus szerves készítmények használatát, ezeknek a következményeit egyelőre nem ismerjük pontosan. A Fővárosi Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Inézet nyolc osztálya közül az egyik a Radiológiai-Toxiológiai Osztály. Itt vallatják a toxikológiailag gyanús termékeket, vizsgálják radioaktivitásukat. Ezen az osztályon vizsgálják a cigaretták minőségét is. Jóllehet, ez nem kimondottan „élelmiszer", bár egyesek szinte „eszik a bagót", sokszor ebéd, tízórai vagy reggeli helyett. — Nyolc-tíz fős bíráló bizottság pontozza a cigaretták érzékszervi tulajdonságait — mondja Stúr Dénes vegyészmérnök. — Ebben szabvány nem köti őket; a legfontosabb az, hogy a cigarettának idegen szaga, íze ne legyen. Vizsgálják még a cigaretták víztartalmát (a szabvány: 12 ± 2 százalék; gyakorta kiszáradáshoz vezet a korszerűtlen csomagolás, vagy az, hogy a kis fogyasztás miatt az áru sokáig a boltokban hever); égőképességét (szögre felszúrva meddig „szívja magát" a cigaretta ? 70 százalék alatti értéket ritkán kaptak); külső tulajdonságait (régebben gyakori volt a kihullott végű cigaretta, vagy amelyik könnyen megvált a filtertől). A filteres cigarettákat egyre többen szívják — most dolgozzák ki a filterek szűrőhatékonyságának a szabványát. A jelenlegi vizsgálatok tanúsága szerint a szűrők 20 — 30 százalék nikotintól és ugyanennyi kátránytól mentik meg a dohányzók tüdejét. Eddig zömmel papír- és viszkózfiltert gyártottak, újabban foglalkoznak az acetátfilter „meghonosításának" gondolatával. Lehetőségek A mintavétel is az intézet dolgozóinak a feladata. Kínálja magát a kérdés: emiatt szakemberek kénytelenek felállni a vegyszerek, műszerek mellől, s utazgatniok kell az üzemekbe, boltokba? Lóránt Béla azt mondja: — Ez igaz. Persze, nem szabad lebecsülni a mintavétel jelentőségét. Ez a feladat, ha vegyészmérnököt nem is mindig, de képzett embert feltétlenül igényel. Vannak erre a munkára társadalmi munkatársaink is, KISZ-tagok, nyugdíjasok (zárójelben mondva: természetesen rendszeresen nem számíthatunk rájuk, sokszor megbetegszenek, egyéb problémák gátolják őket ebben a munkában). Tehát ők átadják nekünk a kért mintákat. De sokszor az is fontos, mit láttak a helyszínen. Ezt néha csak hetekkel később tudjuk meg, amikor ismét bejönnek. Mert ha például a margarinban petróleum-ízt fedezünk fel, kutathatunk azután, honnan származhat. Gyártási hiba-e, vagy csak valamelyik vegyesboltban a petróleum mellett raktározták ? Szeretnénk kiképezni egy állandó ellenőri gárdát, hogy szakembereink több energiát fordíthassanak a vizsgálatok végzésére. Műszereink általában korszerűek. A drága műszerek viszont határt szabnak a fejlesztésnek. Megesett már, hogy valamelyik műszerre az azévi költségvetésből nem futotta. Abban az évben nem vásároltunk, a megspórolt összeget hozzácsaptuk a következő évihez, így meglett a műszer ára. Van más problémánk is. Bizonyos vizsgálatokat csak platinaedényekben végezhetünk, amelyeket, ha meghibásodnak, nem javíttathatunk ki. A körforgalom a következő: eladjuk grammját 80 forintért, igénylésünk alapján talán egy év múlva megvehetjük — grammját 200 forintért. Gyakorta akadály a lassú, körülményes igénylésekre szorítkozó ügyintézés. A jelentésekben olvasom: 1968-ban 5 fővel bővült az intézet dolgozóinak létszáma, a törzsgárda stabilizálódott. Részletesebben: a dolgozók négyötöde 5 évnél, ebből egyötöde pedig 25 évnél hosszabb ideje dolgozik itt. — Pedig nem a legideálisabb környezetben végezzük a munkánkat — mondja az igazgató. — Hamarosan új helyre költözünk; itt tatarozni fognak. Jelenleg az az elképzelés, hogy évek múlva ugyanide jövünk vissza. Kifizetődőbb lenne, ha nem csak ideiglenesen költözhetnénk, hanem végleges épületet kaphatnánk — valahol másutt. Ezek mégiscsak laboratóriumok. A város szívében. Mi is zavarjuk a szomszédainkat; s a laboratóriumokban sem megfelelő a világítás és a levegőmozgás. Ráadásul az oda-visszaköltözés kétszeres költséget jelent. Az illetékesek bizonyára ezt is figyelembe veszik majd, mielőtt a végszót kimondanák. 13