Budapest, 1969. (7. évfolyam)
2. szám február - Heincz Mihály: fővárosi lakásépítés helyzete
központja átépítésének folyamatos végrehajtására és a IV. ötéves tervben — nagyobb arányú szanálás mellett — Rákospalota, Kispest, Újpest városközpontja átépítésének megkezdésére. A rekonstrukciós teriiletek gazdaságos átépítése az építési technológia fejlesztése nélkül megoldhatatlan feladat volt. Az előző tervidőszakban alkalmazott túlnyomórészt 5 szintes lakóházakkal a szanálásoknak az észszerű határok közé való szorítása, a gazdaságos területfelhasználás és a megfelelő szabadterület biztosítása nem lehetséges. Ezért az építési módszerek fejlesztése során, különösen a házgyári és a különböző öntött építési eljárásoknál zömmel a 10—12 szintes beépítést biztosító épület-típusokat fejlesztettük ki, sőt ma már 15—16 szintes épületek házgyári elemekkel való megépítése is járható út. A lakásépítés számszerű növekedésén túl, a minőségi tényezők fokozatos alkalmazása is időszerű feladat, mert egyrészt az igények is napról napra növekszenek, másrészt a ma épített lakásoknak az ezredfordulón is ki kell elégíteniük atársadalom folyamatosan fokozódó igényeit is. Itt két tényező gondos mérlegelését tartottuk fontosnak a lakásépítésben, a városrendezési távlati igényeken felül. Az egyik a lakásnagyság, a másik a lakások felszereltsége. A szobánkénti laksűrűség A várható fejlődés során a jelenlegi 2 fő szobánkénti laksűrűség 1,5 főre, majd x fő szobánkénti értékre kell, hogy módosuljon. Ha ezt a fejlődési folyamatot figyelembe vesszük, akkor a jelenlegi lakásállomány nagyságrendi összetételéből (57% egyszobás) kiindulva, csak arra az elhatározásra lehet jutni, hogy az átlagos szobaszámot növelni kell, és az egyszobás lakások építését a minimális mértékre kell csökkenteni, illetve el kell vetni. Ennek igazolására a következő egyszerű számítást lehet végezni. Jelenleg 340 000 egyszobás lakás van Budapesten; ha az ezredfordulóig a tervezett 150 000 lakást lebontjuk és ebből 140 000 egyszobás lesz (ezt az arányt nem valószínű, hogy biztosítani lehet), akkor a tervezett 800 ooo-es lakásállománynak 25%-a még az ezredfordulón is egyszobás lesz, ha egyetlen egy darab egyszobás lakást sem építünk, akkor is. A lakásnagyság növelését az egy férőhelyre eső fajlagos költségek kedvezőbb alakulása, továbbá a lakáson belül rohamosan tért hódító technikai fejlődés (pl. a televízió, magnó, stb.) is felveti. A fekhelymentes nappali szoba szükségességét ma már valóságos igényként kell kezelni. A lakásnagysággal szembeni igények kielégítését az épülő lakások alapterületének mértéktartó, de folyamatos emelésével a jelenlegi 51 m2 -ről egy-két tervidőszak alatt a 60 m2 körüli értékre kívánjuk növelni. A lakásfunkciók differenciált kialakítását megfelelő alaprajzi szervezéssel — 1 nappali és több félszoba alkalmazása — a jelenlegi alapterületi adottságok mellett is meg lehet oldani. A lakások felszereltségének fokozatos emelése és ezzel a lakások használati értékének növelése több szempontból is indokolt. A korszerű fűtések alkalmazását a lakó kényelmének biztosításán túl, ma már a levegőtisztasági rendszabályok is előírják. (Budapesten új széntüzelő berendezés nem helyezhető üzembe, családiház kivételével.) A beépített bútorok alkalmazása mind a gazdaságosabb helykihasználás, mind az anyagtakarékosság szempontjából indokolt. A kaputelefon, központi antenna és egyéb technikai felszerelés, a szemételszállítás korszerű megoldása ugyanúgy tartozéka ma már a lakásépítésnek, mint a környezet kulturált kialakítása. Az anyagi források A magánerőből épülő lakások kérdésével már a tervezés időszakában is külön foglalkoztunk. Egyrészt azt vizsgáltuk, hogy a területfelhasználási, városgazdasági, üzemeltetési, anyagfelhasználási szempontból egyaránt kedvezőbb társasházépítés irányába tereljük az építtetőket. Ez egyébként előfeltétele volt a szervezett építőipar (ÉVM., Kiszöv) fokozottabb bevonásának a magánlakásépítésbe. Ezt a Fővárosi Tanács közművesítéssel, beruházási tevékenységgel és építési hatósági tevékenységgel, továbbá az OTP-vel együttes hitelfeltételek alakításával és beruházási szervezéssel irányította. E sokrétű munka eredménye, hogy a magánéi őből épült új lakásoknak már 70%-a társasházban valósul meg, szemben az 1961. évi 4%-kal. Az állami erőforrások, ha évről évre növekednek is, nem követhetik a lakásépítés ütemének növekedését. Ezért a lakásépítésben a lakosság anyagi erejének mind fokozatosabb igénybevétele lehet csak biztosítéka a lakásigény fokozatos kielégítését biztosító lakásépítésnek. Végezetül a III. ötéves terv első három éve lakásépítési eredményeinek legfontosabb számait mutatom be. Ezek a következők: 1966 1967 1968* 1966—1968 Állami erőből Magánerőből 5375 3883 619t 4535 6800 5200 I8366 I3618 összesen: 9258 10726 T2000 31984 Megszűnt: 1428 1623 1700 4751 Lakásszaporulat : 7830 9103 10300 27233 * tervezett, várható Az első három év adataiból megállapítható, hogy évről évre növekedik a lakásépítés mennyisége, azonban a tervezett 58 000 lakás felépítéséhez a következő két évben 26 000 lakás építését kell végrehajtani. Ez a két esztendő sok is, meg kevés is. A feladatokhoz, és azokhoz a nehézségekhez képest, melyekkel nap mint nap meg kell küzdenünk, ez az idő inkább kevésnek tetszik. Nem a szándékon és mégcsak nem is az anyagi ráfordítás mértékén múlik, hogy sikerül-e a tervet megvalósítani. Sokkal inkább az állandó munkaerőproblémán, a szanálási nehézségeken és az előközművesítési gondok megoldásán. A harmadik ötéves tervben előirányzott lakásépítés teljesítése mind az ismert igények, mind a negyedik ötéves tervre előirányzott, mintegy 30%-os lakásépítés-növelés megalapozása miatt feltétlenül szükséges. Fekhelymentes nappali szobával kialakított lakás alaprajza
