Budapest, 1969. (7. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: Komoly és csintalan címerek

(Molnár János reprodukciói) kodni látszó" férfi mellképe. (9. kép) A portré-szándékkal megfestett címerképen Martonfalvi Tóth György a régi magyar kollégista professzorok talárát viseli. Arcát hosszú haj, magyaros, kunkori bajusz ékesíti. Balkezében könyv, jobbjában penna, lúdtoll. Egyébként valóban gondolkodni látszik. (Martonfalvi protenzorról az adománylevél elmondja, hogy résztvett a török által szorongatott Nagyvárad védelmében, majd a vereség után, diákjaival egyetemben ment át Debrecenbe. Itt, csakúgy, mint emlékezetes tanár-társainak — Szilágyi Tönkő Mártonnak, Lisznyai Pálnak — jelentős szerepe volt végvári műveltségünk ébrentartásában, élesztősében. Nyugati protestáns egyetemeken végzett, ott szerzett doktori fokozatot is.) A legnagyobb címerészeti ritkaságok egyike az arató parasztember alakjával ékes armális, amelyet Bocskai István adományozott 1606-ban hajdúvá lett egykori jobbágyának, Herpályi Dezső Benedeknek. (11. kép) Kedvelt iparosmesterét, Dévai Lakatos Miklós dévai lakatos mestert jutalmazta hasonló kiváltsággal 1602-ben Báthori Zsigmond. (12. kép) E címeren a dévai lakatosmester kezében reszelésre váró munkadarabot vizsgál. Asztalán jól kivehetőek „mestersége címerei": a reszelő s a kalapács. A hősi korona s a felső sisakdísz sem hiányzik e címerről. A felső koronán berzenkedő címermadár azonban csőrében nem hadi jelvényt, vagy levágott török fejet tart, hanem egy — szerencsehozó — lópatkót. Megmaradt egy címerképünk — Dombói Székely János kántor, énekes és orgonista tulajdona ez —, amelynek képe 1684-ből egy akkori orgona képét örökíti meg. így hát, ha olyan címerrel nem is találkozunk, amelyben „zöld mezőben, kék halmon egészen kicsi ember áll s óriásit hazudik", akadnak mindenféle játékos címerábráink is. Nem utolsó az, amelyet 1582-ben Radéczy István egri püspök szerez jó embere, bizonyos Gutthay Mátyás számára. (10. kép) A címerképen fehér bakkecskén veres dolmányos, vitézi ruházatba öltözött, peckes, felettébb méltóságteljes tartású majom ül. Jobbkezében lobogó, baloldalán szablya. Csorna József neves régi kutatónk e gúny-címer (Spottwappen) felfedezője, megállapította: Gutthay uram — aki 1582-ben személyével nemességünket gyarapította, — Radéczy püspöknek udvari bolondja volt. (Abban, hogy papi ember udvari bolondot tartson, a középkor kivetni valót nem talált! Tartott 11. kép bolondot, mégpedig a mindent megevő Fra Marianot a Medici, X. Leó pápa is. De nálunk még olyan, XVI. századeleji apátúrról is tudunk, aki afajta kikapós — mint az egyházi bíróság írja: „kancás" — barát volt, s bolondja volt bolondjának! Nem átallotta udvari bohócát elcsent egyházi textíliákba öltöztetni.) Ám abban is lehetett valami szelíd gúny, hogy II. Ulászló budai címerfestője a Mernyei család címeres levelébe, a „legnemesebb állatot, a papagályt" pingálta bele. 1599-ben az erdélyi fejedelem mén-telepeinek kasztráló-mesterét, Váraljai Istvánt még kacifántosabb nemesi címerrel tréfálta meg. E vaskos, zolai realizmussal leírt és megfestett címernek sem ábrázolatát, sem leírását nem állja a nyomdafesték. (Aki kíváncsi — ha engedélyt adnak rá az Országos Levéltárban —, tekintse meg. Jelzete Lad.: RR. Nr. n.) 12. kép vet, a váradi bibliát — 1648 december 10-én tette le a fejedelmi pár asztalára. Szenczi Kertész tipográfusnak címerében — minden nyomdász s olvasó, meg író szíve nagyobbat dobbanhat ! — könyvnyomtató eszközei, „kompakton szerszámai": rekeszes szedő szekrénye, festékes pamacsai is megjelennek. A festékes pamacsot — s ennyit meg kell bocsátanunk a kornak — nem nyomdász, hanem egy szárnyas, zord tekintetű griffmadár tartja karmában. (8. kép) Tudós-címer — s ilyen is ritkább a fehér hollónál — az, amellyel 1666-ban Apafi Mihály erdélyi fejedelem Martonfalvi Tóth Györgyöt, a debreceni kollégium egykori tanárát s rektorát kitüntette. Ez, mint a rajz mutatja s az oklevél meséli: „gondol-41