Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - Heincz Mihály: fővárosi lakásépítés helyzete

Heincz Mihály A fővárosi lakásépítés helyzete Az egyre gyorsuló urbanizáció a lakásellátás terén nagy feladat elé állítja az emberiséget az egész világon. Különösen nagy erőfeszítést kíván e kérdés megoldása a rohamosan fejlődő nagyvárosokban, köztük hazánk fővárosában, Budapesten is. Történelmileg kialakult településhálózatunk a céltudatos ipartelepítés hiányában, a rendszertelen gazdasági fejlődés mellett, eleve a főváros túlzott centrális fejlődését eredményezte. A kapitalista gazdasági viszonyok közt kialakult rohamos városfejlődésre, mind a lakástelepítésre, mind a lakásellátásra a szélsőségek voltak a jellemzők. A beépítésre a túlzsúfolt, egészségtelen belső területek és a terjengős, hiányos kommunális ellátású elővárosok mellett az uralkodó osztály lakta jól közművesített budai villanegyedek és modern belterületi lakónegyedek voltak a jellemzőek. A lakásállomány 6o%-a egyszobás, egyhelyiséges, túlnyomórészt komfort nélküli lakásokból állt. Súlyosbította a helyzetet, hogy a lakosság elhelyezkedése az Európában szinte egyedülálló rossz arányú lakásállományban igen szélsőséges képet mutatott. Az egyszobás lakásokban, ahol nagyobbrészt a kisfizetésű munkások laktak, az egy szobára eső lakosság a 3,3 főt is meghaladta, ugyanakkor a négyszobás lakásokban az egy szobára jutó létszám 1,1 fő körül volt. A háborús események az amúgyis rossz lakásállományban jelentős károkat okoztak. A felszabadulást követően a helyreállítások kötöttek le jelentékeny erőket, majd az erőltetett iparosítás és egyéb beruházások vonták el a lakásépítés elől a rendelkezésre álló lehetőséget. Közben a mezőgazdaságból felszabaduló lakosság —vidéki ellenpólusok hiányában — Budapestre tódult. A rohamosan növekvő lakosság lakásszükségletét a meglevő hagyományos építőipari kapacitással megépíteni még fokozott lakásépítési tevékenységgel sem lett volna megoldható. Jellemző, hogy a II. ötéves terv során évi átlagban 10 164 lakás épült, a megelőző hároméves tervben 11 309 lakás épült fel évente. A II. ötéves tervben bekövetkezett csökkenés az építőiparban egyre emelkedő munkaerőhiánnyal hozható összefüggésbe. Ezen a helyzeten kívánt változtatni az építésügyi kormányzat az építőiparnak korszerű házgyári technológiával való felszerelésével. A nagy beruházások eredményei a lakásépítésben már a III. ötéves terv során jelentkeznek, a IV. ötéves terv pedig döntő változásokat hoz a budapesti lakásépítésben. Lakásszaporulat, ellátottság, népesség A 15 éves lakásfejlesztési terv célkitűzésének teljesítését: „minden arra igényjogosult család önálló lakáshoz jusson" — két ellentétes tényező nehezítette. Egyrészt a tervezettnél fokozottabb felvándorlásból származó új lakásigények, másrészt az építőiparnak a lakásépítés terén a tervezettnél lassúbb felfutása, illetve átmeneti visszaesése. A lakásszaporulat, lakásellátottság és népesség alakulása a III. ötéves tervet megelőző időszakban a következőképpen alakult: Megnevezés: 1949- i. i. i960. 1. 1. 1966. 1. 1. Lakosságszám i 590 316 1 804 606 1 950 000 Növekedés % — 13)5 B,t Lakások száma 461 918 535 855 592 117 Növekedés % — 16,0 10,5 Ezen adatokból is világosan kitűnik, hogy a lakásállomány növekedése meghaladja a lakosság növekedésének ütemét, számottevő javulást azonban ez mégsem eredményezett. Javulást elsősorban a lakások felszereltségénél és a kislakások számának viszonylagos csökkenésében tapasztalhatunk. A lakásigény mennyiségi kielégítésénél a családok számának, továbbá az egyedülállóknak a lakosság számánál fokozottabb mérvű növekedése miatt, javulást nem lehet kimutatni. A II. ötéves tervben 50 821 lakás épült, 5150 lakás szűnt meg. A tiszta lakásszaporulat ennek megfelelően 45 671 lakás volt. A III. ötéves terv előirányzatát alapvetően a rendelkezésre álló építőipari kapacitás szabta lelmafyrázat: III. öcéves tervi javastat A kör terület« =10000 l«kí> IV. ötéves tervi javaslat V. ötéves tervi javaslat Állami erőforrásból várható nagyobb lakástelepítések a III., IV. és V. ötéves tervidőszakban