Budapest, 1969. (7. évfolyam)

11. szám november - Osgyáni Csaba: Otthontalanul — Vidéki munkások Pesten

S bár az ötvenes évek derekán az Óbudai Gázgyárban jelentős rekonstrukciót hajtottak végre — az alföldi földgáz-mezők feltárása, a földgáz nagyarányú felhasználása nélkül nem lehetett volna megoldani a főváros gázellátási gondjait. Földgáz A földgáz a természet ajándéka, mondják. Ezt a rendkívül értékes, rendszerint az olaj mezők fölött vagy alatt elhelyezkedő energiaforrást épp csak fel kell hozni a föld felszínére, s szinte átalakítás nélkül hasznosítható. Égéshője rendkívül magas: köbméterenként 9—ioooo kalória. Mivel égésénél nem keletkezik sem kén, sem hamu, sem korom, használata — különösen sűrűn lakott területen — rendkívül higiénikus. Jelentőségét régebben mégsem ismerték fel. Pedig már 1911-ben, amikor hozzákezdtek az Óbudai Gázgyár építéséhez, komoly formában beszéltek arról, hogy fel kellene szállítani a fővárosba az erdélyi, kissármási földgázt. A terveket akkor hanyagságból, gondatlanságból — vagy talán a megfelelő technikai felszerelés hiányában — elvetették; bár kiszámították, hogy a vezeték ára a gáz árából öt év alatt megtérülne. A földgáz felhasználására csak 1949-ben került sor, amikor befejeződött a Lispétől Csepelig húzódó nyersolaj vezeték építése. Ezen a vezetéken, olajjal felváltva, viszonylag kis mennyiségű földgáz érkezett Budapestre. De ezt csak az óbudai, szénalapú gázzal összekeverve lehetett felhasználni. A földgázt vegyi tulajdonságai miatt ugyanis nem lehet a régi gázvezetékbe bocsájtani, mert a tömítéseket kiszárítaná, szivárgásokat idézne elő, esetleg robbanásokat is okozna. 1950-ben a fővárosban felhasznált gázmenynyiségnek mindössze 7,5%-a volt földgáz, s ez az arány 1960-ig csak egy százalakkal javult. A földgáz nagyobb arányú felhasználására csak új üzemek felépítése, az alföldi földgázt a fővárosba továbbító vezeték kiépítése után kerülhetett sor. 1962-ben épült fel az első földgázbontó üzem Albertfalván, 1968-ban pedig a második, Kőbányán. E két üzemben városi gáz minőségűvé alakítják a földgázt, s így annak részaránya lényegesen megnövekedett. Az albertfalvi gázbontó üzemnek napi 180000 köbméter, a kőbányainak napi 1,5 millió köbméter földgáz a kapacitása. Ezek az üzemek korszerű berendezésekkel, igen kevés emberi erő felhasználásával doldolgoznak. Míg Óbudán napi 1,3 millió köbméter szénalapú gázt 770 ember állit elő, Kőbányán 1,5 millió köbméter földgáz bontásához mindössze 36 fizikai dolgozóra van szükség. 1965-ben elkészült a főváros körül a földgáz szállítására alkalmas körvezeték. Erre a vezetékre rákapcsolták az üzemek egy részét (egy vizsgálat kimutatta, hogy miután a Csepel Művekben rátértek a földgáz használatára, jelentősen csökkent a környéken a levegő szennyezettsége); ebből a vezetékből látják el például a kelenföldi és a budafoki lakótelepet is. Igaz, 1962 óta 80 kilométeres vezetéken Dunaújvárosból is érkezik szénalapú gáz a fővárosba, de az ugrásszerű, impozáns ütemű termelésnövekedést a földgáz megjelenése tette lehetővé. 1955-ben 260, 1965-ben már 411, 1968-ban pedig 475 millió köbméter gázt termeltek Budapesten. Ennek a hatalmas mennyiségnek már csak 31,6%-a óbudai szénalapú gáz, 16,3%-a érkezik Dunaújvárosból — és 52,1%-a földgáz! Ez a keverék lobban fel kékes lánggal, amikor gyufánkat a gáztűzhely, boyler vagy gázkályha nyitott csapjához tartjuk. Az érszűkület orvoslása A szakemberek szerint a budapesti gázcsővezeték érszűkületben szenved. A vezeték 1910-ben 601,1950-ben 1094, 1968-ban pedig 1485 km hosszúságú volt. (A felszabadulás után főleg a külső munkáskerületekben fektettek új csőhálózatot.) Sok helyen ma is a 60—80 éve lefektetett, a régi igényekhez szabott csövekből áll a vezeték. Hiába növekedett tehát ugrásszerűen a gáz termelése az elmúlt években, a szűk keresztmetszetű csövek, a régi nyomásszabályozók sok helyen alkalmatlanok voltak ilyen nagy mennyiségű gáz átbocsájtására. Mivel a teljes gázvezeték rekonstrukciója évtizedes, költséges, munkaigényes feladat, a Gázművek műszaki vezetői 1966-ban azt javasolták, hogy emeljék fel a gáz égéshőjét: az 1920 óta 4000 kalória hőértékű gázt alakítsák át 5000 kalóriájú gázzá. így azonos vezetéken több gázkalóriát lehetne a fogyasztóhoz eljuttatni. Nagy műszaki felkészültséget igénylő, komoly szervezési munka volt ez. Nemcsak a gáztermelő üzemek berendezését, hanem a fogyasztók készülékeit is alkalmassá kellett tenni az 5000 kalóriás gáz fogadására. Az ipari üzemek maguk végezték készülékeik átalakítását, de 325000 fogyasztó 600000 háztartási készülékét a Gázművek szerelői járták végig, s alakították át, sőt, ki is cserélték — teljesen díjtalanul —, ha szükséges volt. Az átállás 1968 október elsején ment végbe, a legkisebb üzemzavar, fennakadás, baleset nélkül. Az 5000 kalóriás gáz bevezetése után a főváros sok kerületében jelentősen megjavultak a nyomásviszonyok, magyarul szólva: „erősebb" lett a gáz. Sok háztartásban az eddigi langyos víz helyett most végre forró víz folyik a boylerekből, a háziasszonyok csúcsfogyasztási időben is zavartalanul süthetnek, főzhetnek. Lehetővé vált új fogyasztók bekapcsolása, az igények jobb kielégítése. Az 5000 kalóriájú gáz bevezetése „önerőből" olyan teljesítmény volt, amit idén május elsején a SZOT és a Minisztertanács Vörös Vándorzászlajával jutalmaztak. Szóljunk itt néhány szót az átállást követő árváltozásokról is, hiszen erről sokat beszéltek akkoriban a pestiek. Még ma is hallani néha a gáz árának „emeléséről". Nos, egy köbméter gáz árát való-Amikor még gázlámpákkal világítottak a Belvárosban 16 Kivonulás gázszerelési munkára 1935-ben, a Lóvásár téri kirendeltség irodája előtt