Budapest, 1969. (7. évfolyam)

9. szám szeptember - Vincze Oszkár: „A lift nem működik”

gyártás, a szerelő- és szakipari munka szinkronizálatlansága miatt gyakran nagy hányadában el kell veszítenünk. Mert vajon milyen népgazdasági „haszon" származik abból, hogy a lakóház építőmesterileg gyorsabban elkészül, de a felvonó vagy egyéb gépészeti berendezés hiánya miatt a lakások beköltözhetetlenek. Aligha szorul bizonygatásra: a felvonó a modern lakóépület, a modern nagyvárosi életforma nélkülözhetetlen tartozéka. Törődött, idős — és nem is csak idős — ember számára az emeleti lakás, függőleges közlekedési eszköz nélkül, nem is lakás. E kérdés megoldása nem komfort kérdése, hanem — túlzás nélkül — életfeltétel. A lakások késedelmes átadása pedig emberek ezreinek a méltatlan lakásviszonyok okozta szenvedését hosszabítja meg. A József Attila lakótelep után most a kelenföldi nagy lakótelep lakásainak várományosaira nehezedik a felvonóhiány. Ez az áldatlan helyzet az egész lakásátadási tervet, a házgyárak gazdaságos tevékenységét is zavarja. Ha figyelembe vesszük, hogy a házgyárak üzembelépése nyomán keletkezett új helyzetben a szerelő- és szakipar még a korábbi évek szintjén sem tudott felzárkózni a megnövekedett igények kielégítésére, kialakul a kép, miszerint az állami építőipar a gazdaságirányítás reformjának első évében az új lehetőségek kiaknázásában némileg lemaradt. A felvonóberendezések száma azonban e fogyatékosságok ellenére is gyarapszik. Logikus, hogy a felvonópark növekedésével összhangban a javító és karbantartó teljesítőképességet is tervszerűen növelnünk kell. A felkészülés feladata egyelőre teljes egészében a Fővárosi Tanács VB javító- és karbantartó üzemére hárul. E kapacitás fejlesztése azonban a késztermék és az alkatrészek széleskörű szabványosítása nélkül szinte megoldhatatlan. Csereszabatos alkatrész-készlet nélkül a javító és karbantartó munka a mai követelményeknek megfelelően nem megoldható. Házilag, barkácsoló módszerekkel, ellenőrizhetetlen minőségű anyagból készített alkatrészekkel egy egész munkáshadsereg is kevés volna a szükséglet kielégítésére. Súlyos hiba volna végül figyelemen kívül hagynunk, hogy a főváros javító és karbantartó vállalata ez idő szerint csupán a lakóházak liftberendezéseinek gazdája. Holott az ipar és az egész népgazdaság fejlődésével egyre több gyár, kereskedelmi, készletező és bányavállalat épít olyan üzemeket, amelyek a felvonót (gyakran többet is) nem nélkülözhetik. A felvonógyártás, javítás és karbantartás tervezésében ezeket az üzemeket is feltétlenül számításba kell venni, mert különben „újra termeljük" a szűk keresztmetszetet és további kapkodás, szükségállapot melegágyát készítjük el. Külön mérlegelés tárgya, hogy e profil helye a tanácsi apparátusban van-e, vagy valamelyik ipari tárcánál. Akár így, akár úgy, a szükséglet kielégítéséről jóelőre gondoskodnunk kell. Vajon a liftgyártás, javítás és karbantartás, mai szervezeti formájában — még fejlesztés árán is — betöltheti-e a rá váró nagy feladatot? Évszázados működése alatt ez az iparág, születése óta, a gyártás, szerelés, javítás és karbantartás egy kézben, a gyártó vállalat kezében összpontosult. E négyes profil a gyártó vállalatot gazdasági és erkölcsi érdekeinél fogva arra sarkallta, hogy telepéről a legjobb minőségű terméket bocsássa ki. Ha nem így járt el, a szavatossági időben borsos iskolapénzt kellett fizetnie, esetleges hibái a versenyben sem járultak hozzá jó hírnevének öregbítéséhez. E négyes profil kemény gazdasági szabályozó hatásának a következménye, hogy Budapesten — de országszerte is — sokszáz 30—50 éves berendezés akad, amelyekben még ma is eredeti fődarabok találhatók. A szavatossági idő letelte után az évi átalányösszegben vállalt javítási és karbantartó munkában is az volt a gyár érdeke, hogy minél kevesebb beavatkozás árán kapja meg járandóságát. így jól járt a gyár, jól a háztulajdonos, de legjobban a lakók légiója, akik alig ismerték az üzemképtelen felvonóberendezést. Véleményünk szerint e négyes funkciónak a mi társadalmi körülményeink között is megvan a létjogosultsága. Ha ugyanis a szerelő, javító és karbantartó munka egyetlen érdekeltség kezében fut össze, nyilván érzékenyebben reagál majd a berendezés meghibásodására. Ha nem ilymódon járunk el, eleve menlevelet adunk a gyárnak, mert ezt az érdekeltséget semmiféle írásbeli szavatossági kötelezettség nem pótolhatja a vállalatok egymás közötti relációjában. Az érdekeltségnek e szintézise idestova teljes két évtizede hiányzik. A felvonógyártás ugyanis jelenleg a KGM felügyelete alá rendelt Felvonó és Hajtóműgyár profilja. Gyártmányai nem kifogástalanok. Ezt ország-világ tanúsítja. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mind a mai napig nem sikerült olyan megbízható felvonócsalád tipizálása, amely a legmegbízhatóbb minőséget szavatolhatná. Jórészt e késedelem miatt nincs megfelelő alkatrészutánpótlás, ami a javítás és karbantartás minden műveletét lényegesen meggyorsíthatná. A felvonószükséglet 1975-ig országosan jóval több mint 3000-re, Budapesten 1200-ra növekszik. A szükséglet tehát rövid hat esztendőn belül elérheti a 4300 darabot. Jelenleg a Felvonó- és Hajtóműgyár készítményeit az ÉVM Gép és Felvonószerelő Vállalat szereli fel az épületeken, de a mai struktúra az üzemelés során jelentkező hibák javításában és főként költségkihatásában a gyártó és szerelő vállalat között állandó súrlódást, jogbizonytalanságot idéz elő. Teljes két évtizede zavarja a fejlődést, hogy a gyártó üzem csak a késztermék átadásáig van igazán érdekelve — amint a berendezést a szerelő vállalatnak átadta, érdekeltsége nyomban meg is szűnt. Ennek az áldatlan állapotnak hátrányait a lakosság sínyli meg. Információink szerint a gyártási kapacitást 1975-ig már úgy tervezik, hogy a szükségletet kielégítse. Már most megállapítható azonban, hogy a javító és karbantartó kapacitás nem lesz kielégítő. Márpedig ennek híján a távlati gyártási terv sem lehet reális, mert a javító és karbantartó szervezet jó munkája nélkül a meghibásodás és kiselejtezés aránya szükségszerűen megnő. Mindez — elsősorban a lakók szempontjából — semmi jóval nem bíztat: szükségszerűen ismét felszökhet az üzemképtelen berendezések száma. A legcélravezetőbb megoldásnak az tűnne, ha a felvonógyártás funkcióját egyrészt a KGM, másrészt a Tanács, esetleg a Tanács és az ÉVM közös vállalatára bíznák. A KGM kizárólag exportra gyárthatna, a belföldi felvonószükségletet pedig a szerelő és javító-karbantartó főhatóság, esetleg ez utóbbiak közös vállalata között osztanák meg. Ilymódon belföldön létrejönne egy szoros érdekazonosság a gyártás, szerelés, javítás és karbantartás között, amely a gyári késztermék minőségére feltétlenül jótékonyan hatna. A KGM exportra dolgozó felvonógyártó vállalatát a világpiac törvénye a legfejlettebb termék gyártására ösztönözné, különben a versenyben lemarad. De az új, főként hazai szükségletre gyártó üzem is bőven profitálna abból, ha a testvérvállalat kitűnő, piacképes típusokat alakít ki a nemzetközi piac számára. A profilok ilyen szétválasztása eleve logikusnak tűnik és előbb- utóbb hatékonyan hozzájárulhatna a hazai felvonóügy nyitott kérdésének megoldásához. Ugyanakkor az exportképességben is nagyot léphetnénk előre, ha a KGM felvonógyártó vállalata kizárólag világpiacképes termék gyártásában találná meg számításait. Vincze Oszkár LELKES MIKLÓS Hegyi táj A fenyők mérges zölden Mordulnak rá a kékre A felhők tovaszállnak Tűnődő messzeségbe Piros sapkás manócskák — A házak rámköszönnek. Guggoló barna bokrok Őrzik az őszi csöndet. Érzem, sodor magával A változás szerelme. A fényben kövirózsát Dajkál a sziklák melle. Átballagok a lejtőn. Fenyő mordul a kékre. A felhők tovaszállnak Tűnődő messzeségbe. E föld a mesék földje. Álmos völgy torka ásít. Alkonyi tavak tükrén Bronzszinbe gyul a nád is. A füvek fellobognak. A felhők tovaszállnak. Utamon elkísérnek Csattogó rigószárnyak. Lelkemen ólom bánat. Ajkamon ezüst ének. Félig mosolygós arccal Megköszönöm, hogy élek! 29