Budapest, 1969. (7. évfolyam)

9. szám szeptember - Sulyok Katalin: Otthon — leányanyáknak

SZULY GYULA Csapadék Rosszindulatú daganat az égen. Ujabb roham. Félóra se marad ki. Fekete felhő rákos szövetében a felüdült sejt Budán akarna lakni, az égbolt egyetlen daganat, sehol a nap, totyog a villamos, elgázolja a pocsolyát, mindenki beletapos. Az égbolt fekete felhő, gyanús nyomaink lebegnek felettünk, minden ballépésünk az égen, országos felhőszakadásban a jégverések ostorai lettünk, a világ kincse lepotyogott, de magunk is leestünk. Céljukhoz értek a folyók, a csapadék szivekre szakad. Sehol a nap. A Budapest fölött veszteglő felhő rosszindulatú daganat. CSEREI SZÁSZ LÁSZLÓ Tünt szarvasok nyomán Elvetted szivemet tőlem Elhomályositád két szettem Egyedül megyek most Vert szemű szarvas Szúró ösvényeken Távolodsz mint a nap Egemről lassan Visszafoghatatlan erővel A fény apad Felbomlanak a formák Mint halottaim a málló föld alatt Rámhagyva ismeretlen csontarcukat Torkomon a hold hideg pengéje ül Szarvasok szúró ösvényén állok A csillagok súlyát tartva Egyedül ISZLAI ZOLTÁN v ilamelyik csecsemőotthonba kísíri őket. Azért egyikkel másikkal a későbbiekben is van kapcsolata. Majdnem két évtizede vezeti fiz anyaotthont, levelek tucatjait •5rzi. Ázok írták, akik egy idő múlva férjhez mentek és magukhoz vették gyermeküket. Köszönetet mondanak azért, hogy életük legnehezebb szakaszában megértette és segítette őket. A több ezer leányanyától pár tucat levél. A többiektől semmi hír. Kilépnek a csecsemőotthonból, s most már teher nélkül, tizenöt vagy húszévesen újra kezdik az életüket. Tanulnak, vagy munkát vállalnak, visszaköltöznek szüleikhez vagy lakást keresnek. Hogy sorsuk a továbbiakban hogyan alakul, ezt már senki nem kíséri figyelemmel. Elnyeli őket a nagyváros. A szeptember állványai ingatag szeptember: a völgyben bukdosó ködök, félelem tagjainkban, ködöl rossz emlékezet, összeszedjük, amink van, útunkon kásás reggel, toronnyá gomolyog, vázlattá oldanának a csillámló porok, szeptember, szeptember, választás útjai. Amit vállal az ember, külön kell felállítani. Miért, hogy nem elég a mindennel-egyesülés, a vascsík élete a kőben, az összegből a kész, életben elkent vázlat és elragadtatás, felépítendő ház helyett a százezernyi más, miért kell fölkiáltani, hisz oly közel vagyok, mint házam, szeptember, ha párádból kiragyog, megpendülnek a deszkák az ősz állványzatán, ablak nyílik, új csengő szól és megszólal a száj.