Budapest, 1969. (7. évfolyam)

9. szám szeptember - Sulyok Katalin: Otthon — leányanyáknak

Siklós Péter felvételei Sulyok Katalin Otthon - leányanyáknak CSENGETEK. Kis résre kinyílik az ajtó, komoly arcú fiatal lány néz ki rajta, bizalmatlanul. Diáklánynak nézem, nem lehet több tizenhat évesnél. Megmondom miért jöttem, kitárja az ajtót, s mutatja, merre menjek. Testén kismamaruha feszül: az utolsó hónapban lehet. Bent, a lakásban fiatal nők — kismamaruhában. A lakás 1951-től a leányanyák otthona. Összesen két ilyen intézmény működik az országban; mindkettő a fővárosban van, húsz és huszonöt férőhellyel. A IV. és a XXII. kerületi tanács egészségügyi osztályának fennhatósága alá tartozó intézményekben felefele arányban élnek a fővárosi és a vidéki lányanyák. Az otthonban terhességük hatodik hónapjától gyermekük megszületéséig lakhatnak — hivatalosan. A valóságban nem lehet megvárni, hogy betöltsék a hat hónapot, hiszen nagy részük jóval előbb otthontalanná válik. Rendszerint már akkor, amikor látszani kezd a terhesség. Az itt élők zöme tizenhat-húsz éves. De sokan vannak köztük olyanok, akiknek még nincs személyi igazolványuk: tizennégytizenöt évesek. BUDAPESTI és vidéki lányok, akik terhesek lettek, szégyellték magukat és nem mertek szólni senkinek, hogy baj van. Eleinte reménykedtek, hátha mégse ... Később abban bíztak, hogy majd történik valami. De csak annyi történt, hogy teltek a napok, a hetek, s amikor valakinek mégis szóltak és az tanácsot adott, mit tegyenek, az abortusz bizottság már nem engedélyezte terhességük megszakítását — időn túl voltak. A két otthonban évente 260— 300 lány tölti a szüléséig hátralevő időt. Ahány nő, annyi oka annak, hogy ide került. Van, akinek szülei alkoholisták; szülei elváltak újra családot alapítottak, s ő hol egyiknél, hol a másiknál élt; mostohaapával, mostohaanyával lakott; állami gondozott volt; mint dolgozó nő albérletben vagy munkásszálláson élt; középiskolásként vagy egyetemistaként kollégiumban lakott, s amikor terhessége mát látható volt, kitették, vagy ő ment el, amikor még nem is látszott rajta; kilépett munkahelyéről, hogy ne kelljen munkatársai előtt szégyenkeznie. Ő kérte ide a felvételét. Anyja hozta be, mert attól félt, hogy öngyilkos lesz; szülei hozták be, hogy a szomszédok, rokonok előtt ne kelljen szégyenkezniük; elzavarták a szülei otthonról, amikor megtudták, hogy terhes és már nem lehet elvetetni; a születendő gyerek apja zavarta el, mert nem akarta a következményeket vállalni. Kiközösítette őket a társadalom, vagy — ami gyakoribb — maguk rekesztették ki magukat, szégyenükben fölrúgva addigi életüket, munkájukat, környezetüket. /i