Budapest, 1969. (7. évfolyam)

9. szám szeptember - Bozóky Éva: Közművelődési könyvtáraink

Bozóky Éva „A legjövedelmezőbb Közművelődési könyvtáraink helyzete Szabó Ervin — A főváros az ország kulturális központja. Itt található a legtöbb könyvtár, itt munkálkodik a legtöbb művelt ember, itt a legkönnyebb bekapcsolódni a szellemi életbe. — A főváros lakossága könyvtári szempontból a legrosszabbul ellátott az országban. A pesti ember kevesebbet olvas, nehezebben jut könyvhöz, mint a vidéki. Melyik megállapítás igaz? Mind a kettő. Public library — vagy Volksbibliothek? Az „Olvasó népért" mozgalom az érdeklődés középpontjába helyezte a könyvtárakat. S velük együtt az időszerű könyvtári gondokat. Mert könyvtári hálózatunk, ha a múlthoz viszonyítjuk, jogot ad a büszkeségre; ám ha a jelen követelményeit és más országok eredményeit tekintjük mércének — s ma már nem tekinthetünk mást! — a büszkeséget a bírálat készsége váltja föl. Mielőtt azonban a jelen helyzetképét kísérelnénk meg fölvázolni, a múltba kell tekintenünk, hogy megértsük a fejlődés útját. Amint — Marx klasszikus megállapítása szerint — a kapitalista mezőgazdaság kialakulásának két útja volt: a porosz és az amerikai, hasonlóképpen a közművelődési könyvtárügy is két utat követett: a németet és az angolszász országokét. (Az analógia bizonyára nem véletlen asszociáció: a társadalmi fejlődés mélyebb vizsgálatával csakhamar megtalálhatnánk az összefüggést a mezőgazdaság porosz útja s a Volksbibliothek megjelenése között.) Magyarország közkönyvtárai kezdettől fogva a német Volksbibliothek-ot tekintették mintának, s nem az angolszász országok public library típusú intézményét. Mi a kettő között a különbség, hiszen a név magyar fordításban mindenképp „népkönyvtár"? Az ipari forradalomból születő polgári társadalomban a könyv elvesztette exkluzív jellegét, tömegcikké vált a szó kettős értelmében: a társadalom nagy tömege támasztott rá igényt, s ugyanakkor a művek és példányok száma is szédületes gyorsasággal emelkedett és emelkedik. Az olvasók és könyvek özönlésére a könyvtárak kétféleképpen válaszoltak: kibővítéssel és kirekesztéssel. A demokratikusabb hagyományokkal rendelkező angolszász országok a könyvtár kibővítésének útját választották, megteremtve az „általános" könyvtár „public library" típusát, ami azt jelenti, hogy egyesítették az általános tudományos (ez alatt nem az egyes szaktudományok könyvtára értendő!) és a közművelődési könyvtár típust, közművelődési feladataikat úgy látják el, hogy minden olvasót részesítenek a magasszintű tájékoztatás előnyeiben. (Ezek az előnyök: bőséges választék, az új művek gyors és elegendő példányszámban történő beszerzése, folyóiratok, referens munka, bibliográfiai útmutatók kibocsátása, helyben-olvasás lehetősége.) A public library tipikus megjelenési formája a nagy könyvtár: ha dolgozik is fiókokkal, azokkal a legszorosabb kapcsolatban működik, a jól képzett fiókkönyvtáros a központból villámgyorsan megszerez olvasójának mindent, amit az kér, igényeinek fejlesztését tájékoztatással munkálja. Ezzel szemben a Volksbibliothek — Szabó Ervin kifejezésével — „szellemi ínségkonyha", mely csak alacsony igényeket elégít ki, állománya kurrens szépirodalomból és népművelési szempontból megszűrt, alacsonyfokú ismeretterjesztő könyvekből tevődik össze, megjelenési formája a sokféle elszórt kis és törpe könyvtár, amit többnyire inkább csak kölcsönzőhelynek nevezhetünk, mert sem olvasóterme, sem sokoldalú tájékoztatásra képes könyvtárosa nincs. Azok a régi magyar közkönyvtárak, melyeket a földmíves egyletek, olvasókörök (vagy akár az úri kaszinók), ipartestületek hoztak létre, ezt a német utat követték, annak minden korlátjával és szűkösségével együtt. Szabó Ervin könyvtára Egyetlen közkönyvtári intézmény akadt a század elején, amelyik meszszebbre tekintett, meg akarta és meg tudta valósítani mindazt, amit a korszerű és demokratikus public library példája kínált, s ez Budapest fővárosi könyvtára volt. Ez egyetlen ember bámulatos tehetségének, legyőzhetetlen energiájának, egetvívó akaratának köszönhette felvirágzását: Szabó Ervinnek. Ha Remete László A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (FSZEK, Budapest 1966.) című munkáját átlapozzuk, minduntalan a csodálat és meglepődés késztet tűnődésre, hogy is lehetett olyan szűk helyen, olyan szegényes körülmények között, anynyi meg nem értéssel és támadással viaskodva létrehozni az ország egyetlen modern, nagyvonalúan szervezett közművelődési könyvtárát és annak hálózatát ? Amikor a főváros vezetősége elfogadta a Kereskedelmi és Iparkamara tudós könyvtárnokának jelentkezését, és őt — egyelőre még nem vezetőként — alkalmazta a szerény fővárosi gyűjtemény könyvtártisztjeként, a törvényhatóság tagjai talán még nem is sejtették, hogy milyen nagyarányú és példamutató vállalkozást indítottak útjára. Mindenesetre hallgattak nagytekintélyű könyvtárnokukra, a fejlesztésre kért összeget megadták, s hagyták őt dolgozni, noha tudták, hogy politikai szempontból távol áll tőlük — sőt mindinkább szemben velük —, lévén kapcsolata a kor valamennyi haladó mozgalmával. ő fejlesztette a könyvtárt a társadalomtudományok lelőhelyévé — beszerezte a világ minden részéből a számottevő szociológiai műveket —, ő alapozta meg a pótolhatatlan értékű Budapest gyűjteményt, tudományos rangra emelve ezzel a könytárat, miközben közművelődési funkcióját elsődleges fontosságúnak tartotta. Bevezette az egyetemes tizedes osztályozást, szakvizsgához kötötte a könyvtárosok alkalmazását, szigorúan megkövetelte az olvasók messzemenően készséges ellátását; ő indította el a bibliográfiai kiadványok sorozatait, és megalapozta a kerületi hálózatot, mely szoros kapcsolatban a központtal, könyvtárközi kölcsönzés útján villámgyorsan el tudta látni az olvasókat a központ állományában levő művekkel. Haladó gondolkodását jellemzi, hogy ő alkalmazta az első könyvtárnok-nőt, Pikier Blankát, nem csekély vihart kavarva ezzel konzervatívabb körökben. Pikier Blankát követték aztán sokan, lelkes, odaadó könyvtárosnők, de ma, amikor a pálya már „elnőiesedett" érdemes visszaemlékezni erre a „forradalmi" lépésre. Indiai csacsi — mint propagandista Hogy a gyermekek olvasóvá nevelése mennyire szívén feküdt Szabó Ervinnek, azt az ún. állatkerti fiók megvalósítása is bizonyítja. Évtizedeken át kedves színfoltja volt a fővárosnak ez az 1914. május l-én meg-4