Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Gábori Miklós: Az első ember nyomai

Orrszarvú és mammut fogai az érdi vadásztáborból jelent meg az első ember itt, az érdi fennsíkon, közvetlenül a főváros határán... Az ásatások eredménye azóta bejárta Nyugat-Európa leghíresebb intézeteit, előadásokon és tanulmányokban szerepelt, tudományos könyv jelent meg róla, idegen nyelven. A további vizsgálatok révén olyan megfogható közelségbe került ennek a neandervölgyi vadásztelepnek az élete, hogy egy ősember-regényt is lehetne róla írni. Milyen volt az akkori növény- és állatvilág, mire vadásztak, hogyan készítették a kőszerszámokat, honnan jöttek ide ezek az emberek? Most azonban maradjunk a szigorúan tudományos adatok mellett. Az érdi lakó-teknő A kopár, köves érdi fennsíkon hosszú völgy húzódik keresztül, a Duna felé. Ma az új balatoni autóút magas töltése hidalja át; a töltés tetejéről éppen odalátni a lelőhelyre, ahol a medvevadászok éltek. Annak idején ennek a mély völgynek a szélén két jóval kisebb, sekélyebb mellékvölgy állt üresen. Hosszúkás, 3—4 méter mély, mészkőfalakkal körülvett völgyteknők. Ezekben a széltől védett, száraz, délnyugatra néző, viszonylag melegebb teknőkben, sziklás medencékben — mint valami természet adta lakótérben — telepedett meg az ember. Egyes megfigyelések arra utalnak, hogy elhullott állatok tetemei vezették őket ide, majd rájöttek, hogy az egész fennsík szokatlanul gazdag vadban, mai nyelven: vadvonuláson fekszik. Elég bizonyíték erre a táborhelyen maradt csaknem ötvenezer darab állatcsont. Ilyen mennyiségű régészeti, őslénytani lelet — egyeden helyen—európai viszonylatban is egészen ritka. Az ember első táborozásának hulladékát lassan befedte a föld. De ismételten visszatértek a zárt völgyteknőkbe. Üjra tüzek égtek a táborhelyen, gyűlt a lábuk alatt a sok hulladék, kőszerszámok keveredtek az állatcsontok közé — végül 1 méter vastag, leletekkel zsúfolt, tűzhelyekből, hulladékhalmokból álló, kőszerszámokkal tűzdelt ún. kultúrréteg maradt utánuk. Ez vált pár évvel ezelőtt a régészek zsákmányává. A lassan hulló löszpor és a környező mészkő finom málladéka, a jégkorszaki talajképződés beágyazta a tábor maradványait; mozdulatlanul a helyén maradt minden. Aztán újabb, vastag rétegek rakódtak a tábor fölé, a völgyteknők teljesen betemetődtek, geológus szóval „rejtettekké" váltak. Nem is lehetett volna észrevenni, hogy a völgy rézsűjében, mélyen a föld alatt, ősemberi lakóhely rejtőzik. Pedig az egyik helyen a csontok majdnem kilógtak a gyep alól. Amikor aztán egy kis gyalogösvényt vágtak a lejtő oldalába, két jószemű pedagógus a kutatók asztalára tette az első leletet. Éghajlat, táplálék, szerszámok Mit tudtunk meg azóta a vadásztanyáról ? A természeti környezetet a geológia tárta elénk. A tábor keletkezésének kezdetén még enyhe volt az időjárás. A kellemes völgyteknőket akkor hagyták el, amikor a hideg, nedves klíma vált uralkodóvá az érdi fennsíkon. Néha már csak nyáron olvadt fel a talaj — jól látható ez a föld rétegeiben —; olyan volt a legmelegebb idő, mint ma a tajga és a tundra északi határvidékén. A kevés összegyűlt víz gyakran megfagyott alattuk és vékony mészréteget tapasztott az ott felejtett kőszerszámokra. A lehűlés hatására lassan átalakult a környék növényvilága. Statisztikai vizsgálatok bizonyítják, hogyan 36