Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Gábori Miklós: Az első ember nyomai

változott meg az erdők fa-fajtáinak összetétele, a környék vadállománya; így az embercsoport vadászata is. A főtáplálék, az állandó zsákmány a barlangi medve volt. Mellette azonban még harminc állatfaj fordult elő a lelőhelyen. Második helyen a gyapjas orrszarvú és a jégkori vádló szerepelt. De vadásztak barlangi oroszlánt, párducot, hiénát, farkast, négyféle szarvasfajtát — köztük a különleges méretű óriás gímet —; amikor pedig a hideg végleg beköszöntött, megjelent az északi rénszarvas és a mammut is. Együtt érkeztek a fehér színű sarkköri rókával. Az apróbb állatokon kívül itt élt az ősbölény, a kőszáli kecske és a vadszamár egyik régi őse; ez azért fontos a tudomány számára, mert jól meg lehet vele határozni a kort. Ugyanis csak az utolsó jégkor kezdetéig élt a Kárpát-medencében, aztán eltűnt, akárcsak a neandervölgyiek. A szerszámok pattintgatással készültek; a legegyszerűbb kőzetet, a gömbölyű kvarc-kavicsokat dolgozták fel. A tanyától mintegy ötszáz méterre találták ezeket az ökölnyi köveket, hazavitték a telepre és különféle szerszámokat készítettek belőlük. Csak ritkán találtak jobb minőségű kovát, kalcedont, jáspisfélét — ezeket a finomabb eszközökhöz használták fel. Az ősemberkutatás ma különféle méréses módszerekkel, kvantitatív-statisztikai számításokkal dolgozik, melyekből érdekes dolgok derülnek ki. Megállapítható, hogy az eszközök formája menynyire volt tudatos, megtervezett. Mennyire állandósult az alakjuk, a méretük; hogyan „standardizálódott" az ember szerszámkészlete? Érdekes technikát használt itt az ősember. A gömbölyű kavicsokat szinte felszeletelte. Eszközei többnyire olyanok lettek, mint a nagy narancsgerezdek. Barlangi medve koponyája Bőrnyúzó szerszámok különféle fajtái, fúrók, vésők, kaparók, viszonylag primitív tárgyak — és az összehasonlító vizsgálat megmondja, honnan származott ez a kőkori „kultúra", merre voltak távoli kapcsolatai. A legközelebbi „rokon-táborok" a keleti Alpok szélén és Jugoszlávia északnyugati részén találhatók. Az eredet szálai pedig elvezetnek az északolasz terület és a ligur tengerpart barlangjai felé. A tábor élete nagyon hosszú ideig tartott. Szó sem lehet azonban állandó megtelepedésről. Generációk tértek vissza időszakonként — a vadvonuláskor — erre a helyre. Hogy melyik évszak volt a vadászati szezonidő 44 000 évvel ezelőtt, arra is tudunk felelni. A választ ezúttal a barlangi medve adta meg. Az állat télen szül — örök szokása ez a medvéknek. A bocsok rendkívül gyorsan fejlődnek. Különösen a fogazatuk változik; eleinte 3—4 hetenkint. A zoológia pontosan ismeri ezt a változást, a fejlődés rövid szakaszait — tehát a leletekből meg tudja állapítani, hogy egy kis medve hány hetes, hónapos korában hagyta ott a fogát. Több tízezer maradvány feldolgozásából megtudtuk, hogy az elejtett medvebocsok életkora nagyon szűk határok között mozog; a vadászat főleg kora-tavasszal folyt. Ugyan ekkor ejtették el a fejlett állatokat is. Vadász-zsákmány, éléskamra Mennyi az érdi ősember vadász-zsákmánya ? Első helyen a barlangi medve szerepel. Kb. 400 fejlett, 100 fiatal állatot és 30 bocsot szállítottak be a telepre, ez élősúlyban 4—500 mázsa húst jelent. 10—12 mammut, 90—95 vádló, 30 orrszarvú, 36 szarvas, 17 bölény és kisebb vad került még terítékre. Hiénából 30—32 példány csontja maradt a hulladékok között. Elég szokatlan mennyiség, mert nem valószínű, hogy ezt az állatot megették volna. Igaz, hogy az ókori Egyiptomban hizlaltak hiénákat levágásra, de az teljesen egyedülálló eset. Viszont valószínűtlen, hogy ennyi hiénát úgy ütöttek volna agyon a völgyteknők szélén, mint hulladékra éhes betolakodót. A régész természetesen minél közelebb szeretne jutni az évtízezredekkel ezelőtti népek életéhez, szokásaihoz. Ennek érdekében ezen az őstelepen olyan régészeti—állattani vizsgálatot végeztek, amely teljesen új. Ez oldotta meg a hiénák kérdését is. Az óriási mennyiségű állatcsontot, minden kis szilánkot hulladékhalmokként, rétegenként osztályozták, faj és kor szerint rendezték, ügyes kód-rendszerrel azt is rendszerezték, hogy az egyes állatokból a csontváznak melyik és hány darabja fordul elő. Az egyes állatok csontváza — akár az emberé — meghatározott, változatlan számú csontokból áll. Mindegyiknél más és más. A vizsgálat további része már csak számtani alapművelet. Az eredményekből megtudjuk, hogy az elejtett vadat gyakran nem egészben hozták a lakóhelyre, — az egyes csontok száma közel sem annyi, amennyi az állatok számához anatómiailag „kötelező" lenne. A medvét majdnem mindig egészben hozták be, de a vadlovakat már nem. Csontjaik között gerinc, borda egyáltalán nincsen. Az állatnak csak a combjait és a fejét vágták le. Az orrszarvúval még különbül bántak 37