Budapest, 1969. (7. évfolyam)
8. szám augusztus - Sulyok Katalin: Napközisek — nyáron
gyerekek előbb begyalogolnak az iskolájukba, majd onnan valamilyen járművön a táborig utaznak. A közlekedési eszköz a táborok fekvésétől függően kerületenként más és más. Hiszen egyik tábor a Szabadsághegyen van, a másik egy kiserdőben, a harmadik egy lóversenypályán, a negyedik az iskola udvarán stb. Egyiket csak villamossal, a másikat csak autóbusszal, a harmadikat csak HÉV-vel lehet megközelíteni. S még jó, ha egyetlen közlekedési eszköz elviszi a gyerekeket a táborig, s nem kell átszállniuk, mint a XII. kerületieknek is, akik előbb villamosra, majd a fogaskerekűre várnak. Az uta2ás, ha az nemcsak perceket vesz igénybe, a fővárosi járműveken a felnőtteknek is kényelmetlen és fárasztó. Hát még a túlnyomórészt 7—10 éves gyerekeknek! (Elsősorban az alsótagozatosokat íratják be a táborba a szülők.) S rendszerint amikor a táborba mennek — reggel nyolckor —, vagy a táborból jönnek — fél öt és fél hat között —, a járművek zsúfoltak; a kisiskolás a felnőttek közé préselődve, állva kénytelen megtenni az utat. Egy-két kerületben az utazás könnyítésére külön autóbuszokon szállítják a gyerekeket. De a nyári napközisek többsége mégis a rendes járatokon utazik. S az utazás, amellett hogy fárasztó, időrabló is. A XI. kerületi gyerekek átlag napi 30 percet utaznak. Az I. kerületiek átlag napi 1 órát. A XII. kerületiek átlag napi 1 óra 20 percet. (A Szabadság-hegyre.) A XIV. kerületiek átlag napi 2 órát (Zuglóból Békásmegyerre). A IX. kerületiek átlag napi 3 órát (Ferencvárosból a hűvösvölgyi Nagyrétre). Az utazás sok helyütt még anyagi megterhelést is jelent a szülőnek. Mert vannak ugyan olyan kerületek, ahol a tanács oktatási osztálya fedezi az utazás költségeit, de olyan is akad szép számmal, ahol a szülőnek is hozzá kell járulnia valamilyen formában. Például az V. kerületi gyerekek táboruk a II. kerületben, a Hárshegyi úton van — külön autóbusszal utaznak, s napi 1 forint hozzájárulást fizetnek. De olyan kerület is van, ahol a tanács a gyerekek utazási költségeihez egyáltalán nem járult hozzá, s ott az iskola kötelezte a szülőket a villamos-, vagy az autóbusz-bérlet megváltására. (Félő, hogy emiatt épp azok nem vettek részt a táborozáson — kis keresetű szülők gyerekei, sokgyerekes családból valók —, akiknek leginkább szükségük lett volna a napi ebédre, a pedagógusi felügyeletre, és esetleg a korrepetálásra.) De tavaly olyan kerület is volt, ahol a szülők egyöntetűen megtagadták az autóbuszbérlet váltását. S ott a gyerekek — bár a busz a táborig vitte volna őket — a villamostól a táborig kénytelenek voltak fél órát gyalogolni. Ha egy tábor csak szükségtábor, s még a megközelítése is rossz, vagy körülményes, kevés szülőnek nyújt segítséget. Magyarán: az ilyen nyári napközis tábornak a helykihasználása csak 50 — 60 %-os, ugyanakkor az iskolásgyerekek felügyelet nélkül maradnak 3 hónapig. Táborélet A táborok fekvése, felszerelése és megközelítése tehát különböző. De a pedagógusok a legtöbb helyen erőfeszítéseket tesznek, hogy a gyerekek idejét érdekes, szórakoztató játékokkal lekössék, s hogy a tanévi napköziktől eltérő elfoglaltságot nyújtsanak. Hogy a gyerek kedvvel jöjjön, igazi vakációzást találjon és ne érezze azt: szülei jobb megoldás híján bedugták ide. A táborokban minden hétre, sőt, minden napra elkészített munkaterv szerint foglalkoztatják a gyerekeket. A munkaterv nem központilag, hanem helyben készül, így a tábor adottságait figyelembe veszi. A foglalkoztatás a gyerekek nemének, korának, érdeklődési körének és erejének megfelelő. Az egyik kiváló tábor első táborozási hetének munkaterve az első-második osztályosoknak: Hétfő de. A tábor főterén ünnepélyes tábornyitás, zászlófelvonás. A gyerekek rajokba való beosztása. A rajok elfoglalják állandó helyüket. 12 órakor ebéd, utána alvás, vagy csendes pihenő. du. őrsök megalakulása, őrs-névadás, naplóírás, készülés a csütörtöki játékbemutatóra. Kedd de. Kirándulás a környéken. A raj állandó helyének díszítéséhez virág- és lombgyűjtés, du. A rajinduló megtanulása, játék. Szerda de. Munkafoglalkozás (szakkörök) du. Játék. Csütörtök de. Mit játsszunk? Játékbemutató. Kör- és labdajáték, du. Kívánságdoboz. (Ki mit szeretne csinálni ?) Péntek de. Mozi. du. Mesemondás. Szombat de. A heti munka értékelése, a versenyfeladat jutalmazása. (Mennyire tiszta és díszített egy-egy raj környéke?) Rajnapló beadása. A heti munkatervből kitűnik, hogy minden napra adnak ugyan feladatot, amire a pedagógus támaszkodhat, de a munkaterv szellősen készül, s így mód van arra, hogy a tanár a saját ötleteit és a gyerekek kívánságát is megvalósítsa. Akik felügyelnek Hogy a nyári napközis táborokra szükség van, elismerik a pedagógusok. De: a tanárok évközbeni túlterheltsége közismert. A pedagógus nyáron végre pihenni szeretne. De ha nyári táborba 12