Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Sulyok Katalin: Napközisek — nyáron

kerül, a tanévi elfoglaltságánál is fárasztóbb mun­ka és nagyobb felelősség hárul rá. Kezdve azzal, hogy reggel fél nyolc és nyolc óra közt az iskolá­ban összegyűjti a napköziseket, majd elkíséri — utaztatja — a táborba. Folytatódik a táborban, ahol egész nap nemcsak felügyel rájuk, de gondos­kodik elfoglalásukról. Majd fél öt és öt óra között a táborból visszakíséri a gyerekeket az iskolába. Napi munkaideje 9—10 óra. S ehhez még hozzá kell adni azt az időt, amit reggel a lakásától az iskoláig, majd délután az iskolától a lakásáig az utazgatással eltölt. Tekintve, hogy a pedagógusok nagy százaléka nő, akinek családja van, akiről gondoskodnia kell — érthető, hogy nem tolon­ganak a táboroztatásért. A nyári táborokba az iskolának húsz jelentkező után egy tanárt kell adnia. A fent említett nehézség miatt egészen a legutóbbi időkig az iskolának, s a pedagógusoknak — ha erről nyíltan szó nem is esett — nem volt érdeke, hogy minél több gyerek jelentkezzen a táborba. Sőt: az volt az előnyösebb, ha kisebb a létszám. Ennek az állapotnak a meg­szüntetésére az idén minden iskola, a tanévi nap­közisek számát figyelembe véve, táborozási keretet kapott, amit — ha szükséges, akár a szülők rábe­szélésével is — be kell töltenie. A fentiekből általánosítani megint csak téves volna, mert nem minden pedagógus húzódozik a táborozástól. Sőt, vannak, akik örömmel jelent­keznek. A múlt nyári statisztikákat és jelentéseket nézegetve, érdekes összefüggésekre figyel fel az ember. 1. Kitűnő, kényelmes tábor — évek óta peda­gógus törzsgárda. 2. Nem megfelelő tábor (táboroztatás az iskola udvarán) — kevés önkéntes jelentkező. 3. Poros, kopár táborhely, rossz körülmények — önkéntes ielentkező nincs, kijelölték a táboroz­tató pedagógusokat. A fentiekhez már nem is kell kommentár. S hogy a kijelölt pedagógus mennyire kedvvel végzi a munkát, hogyan foglalkozik a gyerekek­kel, annak elképzeléséhez sem kell szárnyaló képzelet. Az ilyen tábor teher a tanárnak, unalom és kényszer a gyereknek. A fővárosi táborok körülményeit egyik évről a másikra nem lehet megváltoztatni. De minden évben hol egyik, hol másik táborban történik fej­lesztés. Például az idén: a X. kerületi tábor úszó­medencét vízipólókapuval, röplabda-, labdarúgó-és akadályverseny-pályát, vetítőtermet, asztali­teniszasztalokat, s a nevelőknek öltözőt és ruha­tárt kapott. A fővárosi táborokban a pedagógusok munká­jának könnyítésére már tavaly történt kísérlet; ez bevált, s az idén tovább fejlesztették. 1968 nyarán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi karáról kétszáz egyetemista nyári napközis tábor­ban töltötte a kötelező, kéthetes szakmai gyakor­latát (önkéntes jelentkezés alapján). Az egyete­mistákat kísérőnek — utaztatásra — vagy foglal­koztatóként alkalmazták; a tanárok így napi két­három óra szabadidőt nyertek. Tábornyitás — táborzárás A napközis nyári tábor rendeltetése: a szün­időben szakszerű felügyeletet, kulturált szórako­zást és pihenést nyújtani azoknak az általános iskolás gyerekeknek, akiknek szülei ezt biztosítani nem tudják. Mindebből arra következtet az ember, hogy a napközis táborok az iskolai évzáró utáni első hét­köznapon megnyitják kapuikat, s a vakációban gondoskodnak a gyerekekről. Ezzel szemben: a teljes szünidőben — 12 hétig — nyitvatartó tábo­rok száma mindössze három. A többi tíz hétig tart nyitva, de akad olyan is, amelyik június 23-án nyílik, s augusztus 23-án zárul. Hol van az évzáró és a tábornyitás között a gyerek ? Vagy az utcán csatangol és szülei állandó rettegésére tölti napjait, s az ebédre kapott nyolc­tíz forintjából — ha nem költi fagylaltra és nem mozizza el, akkor esetleg — egy bisztróban eszik valamit. Vagy az iskolában és az iskolaudvaron ténfereg, a „gyermekmegőrzőben"; únja magát és őrli a felügyeletére kirendelt pedagógus idegeit. Hogy a táborokat miért nem lehet megnyitni köz­vetlenül az iskolai évzáró után, amikor felújítá­sukat, festésüket és felszerelésük kiegészítését már tavasszal elkezdték — erre sokféle választ kap az érdeklődő szülő; de meggyőzni, s főként meg­nyugtatni egyik sem tudja. Az idei táboroztatás még tart. Az előző nya­rak tapasztalatai szerint a tábornyitás és a tábo­rozás között a napközisek száma nagy eltérést mutat. 1967-ben nyitáskor 12 ezer, záráskor 6 ezer, 1968-ban nyitáskor 10 ezer, záráskor 6 ezer gyerek volt a táborokban. Táboronként 50 — 300-zal csökkent a számuk. A kiváló táborokból keve­sebben mentek el, a nem megfelelőkből többen. Ez önmagában is sok mindent megmagyaráz. De a létszámcsökkenésnek ezen kívül is több oka van. Az egyik: a családok nagy része augusztusban megy nyaralni. És nem lehet elhallgatni a másik okot sem: a gyerek megúnja a mégoly jó tábort is, szeretne szabadon, kötöttségek és óra-beosztások nélkül élni. Szeretne lustálkodni reggelente, és nem iskolatársaival, hanem a szomszéd gyere­kekkel, a barátaival elmenni strandra és rúgni a focit, amikor kedve tartja. S addig rimánkodik anyjának-apjának, míg az megsajnálja — úgyis hamarosan kezdődik szegénynek a tanulás —, és két-három hétre kiveszi a táborból. ÉSÉJ Fejes László felvételei 13

Next

/
Thumbnails
Contents