Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Sulyok Katalin: Napközisek — nyáron

Sulyok Katalin Napközisek nyáron Az elmúlt tanévben 63 180 alsó- és 90.629 fel­sőtagozatos általános iskolás tanult a fővárosban. Az alsótagozatosok 39,4%-a, a felsőtagozatosok 16,1%-a napközis tanuló volt. Szüleik szeptembertől júniusig tudták, hol van napközben, mit csinál, hol ebédel gyerekük. De mi történik a napközisekkel az évzáró után? Hiszen a tanítás befejezésekor megszűnik az isko­lai napközi. A szülők viszont, a két-három heti szabadságukat leszámít/a, egész nyáron dolgoznak. S nincs minden családban nagymama, akire nyá­ron rábízhatnák vakációzó gyereküket, s nincs minden családnak vidéki rokona, aki elvinné ma­gához egész nyárra. Ha úttörőtáborba megy a gye­rek, vagy szakszervezeti üdülésen vesz részt, az is csak két hét. A szünidő pedig tizenkét hétből áll. Hová tegye három hónapra gyerekét a szülő? A hetedikes —nyolcadikos osztályosokat már ott­hon lehet hagyni magukban — más kérdés, hogy mit csinálnak egész nap. De ki ügyel fel, és ki ad enni a 7—12 éveseknek? Amilyen nagy öröm a gyermeknek a vakáció, épp olyan nagy gond a szü­leinek. Az iskola segíteni próbál „Kedves Szülő! Az előző évekhez hasonlóan, 1969 nyarán is üze­mel a kerületi Tanács V. B. nyári napközis tábora. A táborban a gyerekek egész nap pedagógusok fel­ügyeletével üdülnek, játszanak, pihennek. A pót­vizsgára készülőket július közepétől korrepetáljuk is. A tábor a úton lesz. Indulás na­ponta reggel nyolc órakor az iskolából, előtte ne­gyedórával gyülekező. Érkezés az iskolához 18 óra körül. Térítés, mint év közben. K'rjük a kedves szülőt, hogy ha gyermekét a nyári napközis táborba be akarja íratni, részletes meg­beszélésre keresse fel gyermeke osztályfőnökét." Ilyen, s ehhez hasonló szövegű felhívást vittek haza tavasszal a budapesti általános iskolások. S több ezer szülő kereste fel részletes megbeszé­lésre gyermeke iskoláját. Idézet két jelentésből: 1. „Táborunk a Szabadság-hegyen van. Kb. 450 méter tengerszint fölötti magasságban fekvő erdős, ligetes, napfényes tisztásokkal tarkított közel öt holdnyi területen. A jó levegő tehát adva van; a tisztások napozásra alkalmasak; a nagy fák enyhet adnak a melegben. A tábor közvetlen környéke he­gyes-völgyes, kirándulásra alkalmas. A tábor fel­szerelése kiváló. A kerületi tanács, a szülők, társa­dalmi szervek és vállalatok vettek részt az évek folyamán a tábor kialakításában. 5 ma már konyha, ebédlő, foglalkoztató helyiségek, mosdók, a parkban medencék, zuhanyozók, hinták és homokozók állnak a gyerekek rendelkezésére." A tábor minősítése: kitűnő. 2. „Kerületünkben önálló táborhely nincs. A tábo­rozás kerületünk három iskolájában, illetve az iskola udvarán folyik. Az elhelyezés ellensúlyozására, amilyen gyakran csak lehet, iskolán kívüli progra­mot — sétát, kirándulást, mozilátogatást — ikta­tunk be. De a tényen változtatni nem tudunk: a gyerekek a vakációt, az annyira várt szünidőt ott töltik, ahol a tanévet is: az iskolában." A tábor minősítése: nem megfelelő. A bővítésre szoruló és a megfelelő minősítésű táborok színvonala a fenti két végletesség között van. Az ideális természetesen az volna, ha minden nyári napközis tábor kitűnő és jól felszerelt lenne, hiszen csak ezekben valósítható meg, hogy a gye­rek nyáron az iskolai környezettől merőben más, valóban kikapcsolódást, felüdülést és pihenési nyújtó környezetbe kerüljön. Az 1968-as nyári táborozásról készült statisz­tika érzékelteti, hogy mennyire függ a tábor minő­ségétől a résztvevők száma, illetve egy-egy tábor mennyire tudott segíteni a szülők gondjain. A táborok 1969 nyarán 26 napközis tábor működik a fő­városban. öt kerület kivételével a táborhely a ke­rületben van. Négyszáz és kilencszáz között inga­dozik a táborok befogadóképessége. S egy-egy táborba a kerület összes iskolájából kerülnek be a különböző nemű, korú, képességű és tanulmányi erdményű gyerekek. így például az első kerületi táborba csak hét helyről, a XI. kerület táborába viszont huszonegyből — ennyi általános iskola működik a kerületben. A táborokat fekvésük, környezetük és felszere­lésük alapján négy csoportba sorolták. Ezek szerint a 26 táborból kitűnő minősítésű 10 megfelelő minősítésű 4 bővítésre szorul a felszerelése 5-nek nem megfelelő 7. tanévi táborozók, a tábor minősítése tanévi táborozók a tanévi kerület a tábor minősítése napközisek száma napközisek száma ",,-ábaii VII. kitűnő tábor 1814 687 37,9 XIX. kitűnő tábor 1236 400 32,4 I. megfelelő tábor 966 272 28,1 IV. bővítésre szoruló tábor 1484 386 26,0 IX. bővítésre szoruló tábor 2791 600 21,5 XIV. nem megfelelő tábor 3085 620 20,1 XI. nem megfelelő tábor 2804 450 i6,o De nem lenne teljes a kép, ha nem tudnánk, hogy a nyári táborokban — szemben a tanévi napközikkel — több a hely, mint a jelentkező. Tehát az 1968-as napi létszámnál jóval több gye­rek elhelyezését, foglalkoztatását tudnák bizto­sítani, ha ... A tábor minősége fontos, de ezen kívül még számos tényező játszik közre abban, hogy egy-egy tábor milyen népszerű. Mennyit kell utazni? Év közben a gyerekek rendszerint a lakóhelyük­höz legközelebbi iskolába járnak. Nyáron viszont a tábor — akár a kerületben van, akár a kerületen kívül a gyerekek lakásától messze van. tgv a 11

Next

/
Thumbnails
Contents