Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Beszélgetés Erdei Ferenccel

Granasztói Pál írók a városépítésről A klubnapon*, melyre a Társaság a magyar író társadalom néhány reprezentáns tagját hívta meg, köztük az irodalmi folyóiratok főszerkesztőit is, e meghívottak közül sajnálatos módon kevesen jelentek meg. Mégis, a jelen voltak értékes felszólalásai nyomán eleven vita alakult ki, s az az egyöntetű óhaj nyilvánult meg, hogy a beszélgetést — ily kötetlen formában, esetleg az írószövetségben — folytatni kellene. Mint a vita vezetője, rövid bevezetőmben utaltam arra, mi okolhatja meg, hogy a városépítés, tágabb értelemben az urbanisztika sokrétű problémáiról írókkal e beszélgetésre sor került. Ennek számos indoka, motívuma közül kiemeltem azt, hogy íróinkat általában jellemzi a valóság, a dolgok, az emberi és társadalmi problémák iránti fokozott érzékenység, s nem csak ezeknek passzív szemlélése, hanem a cselekedni, a javítani akarás is, irodalmi eszközökkel. Az urbanisztika, közelebbről a városépítés pedig, azáltal, hogy mindennemű település — városok, városiasodó régiók, falvak, tanyák — problémáival foglalkozik, valójában az életnek úgyszólván egészével van szoros kapcsolatban, s a települések' fejlesztésére irányuló tevékenységét ugyancsak a cselekedni, a javítani akarás szándéka hatja át. Fontos szerepük lehet e nagymértékben közös tevékenységi területen az íróknak: egyfelől írásaikkal képesek felkelteni a figyelmet jelenségek, problémák iránt, másfelől, ugyancsak írásaikkal, közvéleményt formálni, arra hatni tudnak. Ugyanakkor az írók nem ismerhetik eléggé azokat az összefüggéseket, problémákat, gyakran nehézségeket, amelyeket a szakemberek — urbanisták, városépítészek — hivatásukból eredően ismernek, sőt, amelyek nem egyszer korlátokat szabnak eredeti elképzeléseiknek. Az urbanista olykor felelős olyanért is, amiről valójában nem tehet. Máskor meg munkájának eredménye pusztán valami helytelennek a megakadályozása. Felhívtam a figyelmet e problematikában a látvány elsődleges jelentőségére, mert egyaránt híven tükröz eredményeket és visszásságokat; de a pusztán látványra alapozott ítélkezés veszélyeire is, mert minden vizuális jelenség és eredmény mögött számtalan körülmény, összetevő rejlik. Összefoglalva tehát: az élet-, a valóságlátás, a közvélemény-alakítás, az összefüggések ismerete, felismerése, a következmények látása, vállalása azok a fő területek, amin írók és urbanisták szemlélete, tevékenykedése találkozhat, s amelyen egy• A Magyar Urbanisztikai Társaság „Beszélgetés írókkal a városépítésről" címmel ez év elején klubnapot tartott. A klubnap vitavezetője Granasztói Pál volt. Az alábbiakban közöljük beszámolóját, amelyet a Társaság elnöksége elé terjesztett. másnak, s főként az írók az urbanisztikának segíthetnek. A megjelent írók közül különösen Vészi Endre, majd Hegedűs Géza felvetett gondolatai keltettek figyelmet és jelentősen hozzájárultak a megbeszélés eredményességéhez. A vita kötetlen beszélgetés módján alakult, közbeszólásokkal, rögtönzött válaszokkal. Vészi Endre bensőséges, egyéni élményein alapuló első felszólalásában annak adott hangot, hogy a városban lakónak, a várost szeretőnek a forma élménye, a látvány mily lényeges — holott a formát a tartalom teszi. A városképben keletkezett diszharmónia tartósabb, mint a legtöbb más; utalt példaképpen az Alagút utcai toronyházra, amit próbál megszokni. A városlakók élményei sajnálatosan ritkán kapnak hangot; az írók sem foglalkoznak eléggé ilyen élményeikkel; hivatkozott Veres Péterre, aki ezt azzal okolta meg, hogy húsz év is kell, míg az élmény megmunkálódik, kifejezésre talál. Pedig ezzel a fontos kérdéssel, helyes volna többet foglalkozni. Az Erzsébet-híd felavatásának példája, a spontán érdeklődés, lelkesedés, amit e mű a lakosság széles rétegeiben kiváltott, mutatja, hogy mennyire elevenen él az emberekben az ilyen igény. Hegedűs Géza szellemes és fordulatos hozzászólásában mindenekelőtt annak adott hangot, hogy mindeddig ő maga sem igen tudta, mi voltaképpen az urbanisztika, s több meghívott író távolmaradása fő okát abban véli, hogy mások sem tudják. Helyes lett volna ezt bevezetésként körvonalazni, így neip érzékeli a megbeszélés határait, voltaképpeni témáját, és könnyen lehet, hogy nem idevaló dolgokról szól. A várost kollektív alkotásnak tekinti, ami voltaképpen a természet elleni védekezésként jön létre, s így lényegében humanizált. Az új dolgok megszokása, amiről az Alagút utcai torony(ház esetében szó esett, nem okvetlenül csak beletörődés, hanem az idő munkája, ami változtat, alakít az embereken, asszociációkat ébreszt, egyre többet hord magában a múltból, asszimilálja, egységbe ötvözi a dolgokat, a korábban meghökkentőket is átformálja a lakosság tudatában. Ezért nagy jelentőséget tulajdonít a városi tradíciók megőrzésének — e téren sok a kifogásolni való. Részletesebben foglalkozott az utcaelnevezések és utcanévelfelejtések kérdésével, mint a véleménye szerint idetartozó problémával; utalt Párizsra, ahol nagy mértékben őrzik a régi neveket, s az új elnevezéseket inkább a külső, újabb városrészekben adják, nagy személyiségekről is. Ennek ellenkezőjét tapasztalhatni nálunk. Javasolja, hogy a Társaság foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Másik javaslata szerint az írókat megfelelő eszközökkel mozgósítani lehetne, hogy a magyar városok ihlető tárgyakul szolgáljanak munkásságukhoz; ehhez közeg, fogadó fél kellene. Jómagam pótlólag körvonalaztam az urbanisztika értelmezését* és annak a meggyőződésemnek adtam kifejezést, hogy a felvetett témák, javaslatok mindenképpen idetartoznak, beleértve az utcaelnevezések ügyét is. Az ezt követő kötetlen beszélgetés során még számos felszólalás, javaslat hangzott el, a többi között dr. Borsos József, Halmos Béla, Konrád György, dr. Möcsényi Mihály, dr. Berezel Károly, dr. Preisich Gábor, dr. Vidor Ferenc részéről. Felmerült a falukutatók módjára a városokkal foglalkozó, szociográfiai jellegű irodalmi művek szükségessége; az ember, a természet, a táj kapcsolatai a városban, az urbanisztika humán, emocionális elemei, a meglevő növényzet védelmének kérdései, az urbanisztikai alkotás anonim volta, s ennek okai, feloldási lehetőségei, a nagyobb nyilvánosság, a más alkotó tevékenységekkel, művészekkel való kapcsolat fokozásának szüksége, a közvélemény szervezettebb tájékoztatása, alkotás és őrzés egyaránt való fontossága, s az írók fegyvertársi szerepének lehetősége mindebben. Dr. Perczel Károlynak a vita végén elhangzott felszólalása írók és urbanisták legfontosabb közös vonásaként fogalmazta meg azt, hogy konfliktusokkal foglalkoznak; az urbanisztika általában az egész, az irodalmi alkotás az egyének konfliktusaival. Szerinte is sok téma rejlik mindebben az írók számára. összefoglalásként megállapítottam, hogy az ilyen jellegű érintkezés szükséges, különösen azért, mert előtérbe hozza az urbanisztikának ez idő szerint gyakran elsikkadó humán problémáit — a városlakók érzelmeinek, általában az emocionális tényezőknek a jelentőségét. Az elnökség elé terjesztett javaslatomban — amely a fentieknek megfelelően az elnökség és a tagság április 24-i találkozóján hangzott el — kiemeltem az írókkal való további és jobban előkészített találkozások, a városokkal foglalkozó irodalmi művek elősegítése, a városi tradíciók megőrzésével és idetartozóan az utcaelnevezésekkel való szervezett foglalkozás szükségességét is. A jelenvoltak mindezt helyeselték, az elnökség pedig kilátásba helyezte, hogy foglalkozni fog e javaslatokkal. * Nem érzem helyénvalónak itt az urbanisztikának a szakirodalomban ismert szabatos és részletes definícióját adni, csak arra utalok, hogy mindennemű településnek az építésen túlmenően a fejlesztését szolgáló feladatokkal — tehát igazgatási, szervezési s egyéb jellegűekkel — is foglalkozik, mind az elmélet, mind a gyakorlat terén. 10