Budapest, 1969. (7. évfolyam)

7. szám július - dr. Tatai Zoltán :A főváros várható ipari fejlődése

Dr. Tatai Zoltán A főváros várható ipari fejlődése A gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése következtében az iparfejlesztés területi irányítása elsősorban gazdasági ösztönzéssel történik; emellett egyes hatósági intézkedések is fennmaradnak. A fővárosban továbbra is érvényes bizonyos üzemekre vonatkozóan a kitelepítési kötelezettség. Üj gyárakat csak központi engedéllyel lehet létesíteni. A fővárosi ipari üzemek továbbfejlesztését szolgáló hosszúlejáratú hitelek felvételét korlátozzák, ugyanakkor a közép- és rövidlejáratú hitelek felvételének nincs akadálya. A kitelepítésre kötelezett üzemek fejlesztési alapját zárolják, beruházási hiteleket pedig nem vehetnek igénybe. Mindez együtt azt jelenti, hogy a fővárosi üzemek termelő tevékenységüket — a gazdaságosság követelményeinek betartása mellett —, kapacitásuk határáig korlátlanul fejleszthetik; fejlesztésüknek a munkaerő, az anyag és a megrendelés szab gátat. A jól működő vállalatok jelentős beruházásokat eszközölhetnek fejlesztési alapjukból, s ezt középlejáratú hitellel is kiegészíthetik. Ez várhatóan azt eredményezi, hogy a korlátlan gépi fejlesztés mellett kisebb építési beruházások is megvalósulhatnak. A hosszúlejáratú hitelek felvételének korlátozása, illetve a hasonló jellegű vidéki igények előjoga következtében a nagy volumenű építkezésekre vállalati döntések alapján általában nem kerülhet sor. Az egyedi nagyberuházásokra, amelyeket a kormány engedélyezhet, természetesen van lehetőség. A már folyamatban levő beruházások eredményeként egyelőre még nem csökken a fővárosi iparban a beruházások volumene, de az építési arány némileg mérséklődik. Várható, hogy a beruházások zöme az eddigieknél nagyobb mértékben a korszerű technika alkalmazását szolgálja. Ipar kitelepítési és iparfejlesztési alap A kitelepítésre kötelezett üzemeknél a fejlesztési alap befagyasztása, a hitelfelvétel megakadályozása a termelés csökkenését eredményezheti. Ez azonban a fővárosi ipar össztermelését alig érinti, miután a kitelepítésre kötelezett üzemekben a fővárosi ipari termelésnek csupán néhány százaléka valósul meg. A következő években az ipar területi elhelyezkedésében számottevő változást eredményez az iparkitelepítési és iparfejlesztési alap létesítése. Az iparkitelepítési alapból a III. kategóriába sorolt fővárosi üzemek vidékre telepítésével kapcsolatos beruházásokat lehet támogatni. 1970-ig 250 millió forint áll e célra a Fővárosi Tanács VB rendelkezésére. A kitelepítési alap támogatásával mintegy 8000 főt foglalkoztató, 40—45 III. kategóriába sorolt fővárosi üzem kitelepítése valósul meg. A kitelepítésre kötelezett üzemek egy részének kapacitását egyedi nagyberuházásokkal létrejövő új vidéki üzemekben pótolják. A közeljövőben elsősorban azokat a kisebb és korszerűtlen üzemeket telepítik ki — pl. faipari, ruházati és fémtömegcikkipari üzemeket —, amelyek zavarják a város életét, vagy akadályozzák a városfejlesztési tervek megvalósítását. Az ipari fejlődés egyik összetevője a vidéki fejlesztésnek Budapestre gyakorolt hatása. Az iparfejlesztésre kijelölt vidéki városok a vállalati döntés alapján megvalósuló ipari beruházások elősegítésére az iparfejlesztési alapból 20 — 50 százalékos dotációt kaphatnak. Kedvezményes, hoszszúlejáratú hitel is biztosítható e beruházásokra. A 24 kijelölt városban 1970-ig az iparfejlesztési alapból történő dotációra 500 millió forint áll rendelkezésre. Az előzetes felmérések szerint ennek segítségével mintegy 25 —28 000 főt foglalkoztató 80 — 85 új üzem, illetve bővítés valósul meg, több mint 2 milliárd forint értékben. Az iparfejlesztési alap támogatásával a fővárosi üzemek vidéki telepeket létesíthetnek, illetve meglevő telepeiket fejleszthetik. Mintegy 10 ooo-re tehető azoknak a vidéki munkahelyeknek a száma, amelyeket fővárosi üzemekben számításba vett fejlesztés helyett, vagy fővárosi üzemekből kihelyezett részlegek útján hoznak létre. A munkaerőhelyzet Az iparfejlesztési és iparkitelepítési alapból eszközölt vidéki beruházások a fővárosi ipar számára megközelítőleg 20 000 munkaerőt szabadítanak fel. A dolgozóknak ugyanis csak igen kis része — néhány nélkülözhetetlen szakember — települ vidékre; a felszabaduló munkaerő túlnyomórészt a fővárosban maradó üzemek munkaerőszükségletét elégíti ki. A gazdaságirányítás új rendszerének területi vonatkozásai ma még nem ítélhetők meg egyértelműen. Az eddigiekből úgy tűnik, hogy az ösztönzőkkel meg lehet gyorsítani az elmaradt területeken az ipar fejlődését, de nem világos még, hogy a szabályozásnak milyen hatása lesz a fővárosi munkaerőkeresletre. Az egyéves tapasztalat szerint a vállalatok általában nem törekedtek munkaerő felszabadítására, a kielégítetlen munkaerőkereslet tovább nőtt. Az érvényben levő rendelkezések ugyanis kevéssé ösztönöznek a létszám csökkentésére. Az ipari növekedéssel kapcsolatos munkaerőhelyzet alakulásnál még egy új tendenciát kell figyelembe venni: a beruházási tevékenység, főleg a tőkés import útján beszerzett termelőeszközök alkalmazása esetén, igen forintigényessé vált, a bérszínvonal viszont kisebb mértékben emelkedett. Így a termelésbővítés relative gazdaságosabbá válik az élőmunka-ráfordítás növelésével. Ez azért veszélyes, mert az intenzív fejlődés helyett az extenzív jellegű bővülés irányába terelheti iparunkat. Ezt a folyamatot a tényleges munkaerőhelyzet eddig szerencsére nem engedte érvényre jutni. A fővárosban az ipar munkaerő-ellátottsága, figyelembe véve a kitelepítések révén potenciálisan felszabaduló munkaerőt, ugyanakkor a vidékiek várhatóan csökkenő fővárosi munkaerővállalását, előreláthatóan a következő években sem javul, sőt a jelenleginél rosszabb munkaerőellátásra is fel kell készülni. A kiszolgáló ágazatok munkaerőigénye törvényszerűen emelkedik mindenütt, de különösen a nagyvárosokban. Egyes iparágakban és vállalatoknál a fővárosban is népgazdasági érdek a létszámnöveléssel járó ipari fejlesztés. Az ágazatok, vállalatok többlet létszámszükségletét lényegében más ágazatok, vállalatok rovására lehet csak kielégíteni. Ezért a főváros egészséges fejlődése feltételezi a munkaerővel való fokozott gazdálkodást. Ez feltehetően a jövőben a gazdasági ösztönzők kialakításánál is jobban érvényesül. Ezért is növekszik a jelentősége az ipari üzemek és az egyes ipari tevékenységek vidékre telepítésének. Ez a korábbi városrendezési és vidéki iparfejlesztési igények mellett a helyi munkaerő-alap növelését is szolgálja. A termelékenység Az egész ország szocialista iparából a fővárosi iparban foglalkoztatottak aránya tovább csökken, az 1967. évi 39,5%-ról 1970-ig mintegy 36-37%-ra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a termelés is csökken; sőt, folyamatosan emelkedik. Vidéken azonban a termelés emelkedése gyorsabb ütemű, ezért a fővárosi ipar termelésének részesedési aránya az ország egész ipari termelésén belül csökken. A termelés arányának csökkenése kisebb mértékű, mint a létszám csökkenése. Ugyanis itt a termelékenység — azonos munka végzésével létrehozott termékérték — az országosnál gyorsabban emelkedik. A fővárosban települt ipar termelékenységi mutatójának az országosnál kedvezőbb alakulását a korszerűbb technika, technológia, munkaszervezés tette lehetővé. Valószínűsíthető azonban, hogy befolyásolja a vidéki ipartól eltérő szerkezete és a vidéki iparral történő fokozott kooperáció is. Ugyanis a fővárosi vállalatok a munkaerőhiány és egyéb okok miatt főként a munkaigényes tevékenységet igyekeznek a saját vidéki telepeiken vagy külső szervekkel — gyakran mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel — elvégeztetni. A vidéken végzett munka a végtermékben megjelenik, és annak kibocsátási helyén a termelékenységi mutató — a fokozott halmozódás következtében — a ténylegesnél kedvezőbb képet mutathat. Ezért a termelékenységi mutató alakulását az egyes területek esetében csak korlátozott körben, illetve a reá ható tényezők alapos elemzése alapján lehet értékelni. Valószínűsíthető, hogy a fővárosban a termelés továbbra is lassabban emelkedik, mint az állóalapok volumene. Ennek oka, hogy a technika fejlődése fokozott eszközlekötéssel jár; a fővárosban a több műszak alkalmazásával a fokozottabb eszközkihasználásnak — a munkaerőhelyzetre való tekintettel — alig van lehetősége; a termelésnek a kereslethez való rugalmas alkalmazkodása feltételezi, hogy a vállalatok bizonyos szabad kapacitásokkal rendelkezzenek; a gazdaságos termelés esetenként azzal jár, hogy egyes termelési kapacitásokat nem célszerű kihasználni. Az ipar várható fejlődési tendenciái Az 1970. utáni fejlődésre vonatkozóan igen korlátozott érvényű, mindenképpen csak személyes véleményt tartalmazó elképzelést lehet felvázolni. Még országos szinten sincsenek kidolgozva a fő irányokra, arányokra vonatkozó elvek, tervek, még kevésbé az egyes területek fejlesztésének méretei, módjai stb. De az elmúlt évek fejlődési tapasztalatai alapján és a fennálló problémák ismeretében néhány vonatkozásban talán vázolni lehet a fővárosi ipar vár-