Budapest, 1969. (7. évfolyam)

6. szám június - Zsolt Róbert: Nagy kísérlet - fiatal sportolókkal

Zsolt Róbert Nagy kisérlet — fiatal sportolókkal Budapesti Központi Sportiskola... Az elnevezés alapján az ember maga elé képzel egy tekintélyes iskolaépületet, ahol a III./c­ben matematika helyett magasugrást, iro­dalom helyett futballt, fizika helyett gerely­vetést tanítanak, és házifeladatul kapják a diákok, hogy tanulják meg a hátraszaltót. Pedig dehogyis van ilyesmiről szó; egy­szerűen az elnevezés nem szerencsés. A Központi Sportiskola nem más, mint 10—18 éves fiatalok sajátos sportegyesülete. Tagjai ugyanolyan diákok, mint a fővárosi általános és középiskolák többi tanulói, csupán az a különbség, hogy a sportiskolások szabadide­jük tekintélyes részét edzéssel, felkészülés­sel, versenyzéssel töltik. Mintha valamelyik klubnak lennének a tagjai. De csak hasonló, s nem azonos a helyzetük ' az egyesületek versenyzőivel, és ebben van a Budapesti Központi Sportiskola újszerű­sége. Egy nagy kísérlet folyik itt: azt kutatják, hogyan lehet a legeredményesebben kifej­leszteni a sporttudást a 10—18 éves fiúkban és lányokban. Nincs még nagy múltja a Központi Sportiskolának, jelene viták között, forron­gásban zajlik, és talán nem is áll nagyobb jö­vő előtt. Bár paradoxonnak hangzik, jó is, hogy nincs távoli jövője. Mert csak akkor szűnik meg, ha betöltötte hivatását, és sze­repét már át tudják venni a sportegyesületek, illetve a klubok mellett működő sportisko­lák. Ettől azonban, sajnos, még messze vagyunk, hiszen a Központi Sportiskola munkássága fennállásának hat éve alatt még nem is bon­takozhatott ki teljesen, másrészt pedig a klubok sem jutottak el odáig, hogy a KSI színvonalán neveljék fiataljaikat. Tervszerű tehetségkutatás A tokiói olimpia előtti esztendőben úgy tűnt, hogy veszélyes helyzetbe kerül a ma­gyar sport. A nemzetközüeg is értékes élvo­nal leszűkült és még fenyegetőbbnek látszott az utánpótlás helyzete. Fel lehetett mérni, hogy a klubok tekintélyes részében nincse­nek meg sem a szakmai, sem az anyagi fel­tételei annak, hogy a külfölddel versenyké­pessé váló ifjú sportolókat neveljenek. A sportvezetés azonnal kidolgozta az utánpótlás nevelésének új rendszerét. Ez nemcsak azzal járt, hogy megjavították az edzési-felkészülési feltételeket a klubokban, hanem tervszerűbbé tették a tehetségkuta­tást is. A számos intézkedés egyike volt a Buda­pesti Központi Sportiskola megalapítása. Arra a kérdésre akartak választ kapni a szak­emberek, vajon egy nagyon tervszerű, min-

Next

/
Thumbnails
Contents