Budapest, 1969. (7. évfolyam)

6. szám június - Nádass József: 1919 június

Volly István Pest-Buda dalai HL 1831-ben Esztergom vármegye közönsége azt kérte a Tudományos Társaságtól — a mai pesti Duna-parti akadémiától —, hogy népdalokat „készíteni méltóztassék" és gyűjtse össze a kallódó régieket. Az akadémia felhívására még Arany és Petőfi is gyűjt — és ír. ír elsősorban a jobbágysorból szabaduló parasztnépnek énekelhető verseket. Petőfi „Juhászlegény, szegény juhászlegény" versét pesti jóbarátja, Erdélyi János népdalgyűjtő „fogta rá" egy régebbi népes dallamra, a népszáj pedig továbbköltötte, személytelen köztulajdonnak vette Petőfi művét. Tulajdonképpen minden népdal múltjában sejtünk eltűnt szerzőket. „Bicegő igazság, hogy a népdalnak nincs szerzője" — mondja egyik rádióelőadásában Ádám Jenő. 1. A szabadságharc bukása után vidékre húzódott Simonffy Kálmán honvéd-főhadnagy. Abonyban és Cegléden vállalt állást. A Bachkorszak enyhülésekor fogta hegedűjét, fölkereste a vidéki cigányzenészeket, megtanította nékik új nótáit, és esténként „dalidó"-ra hívta a közönséget. így nevezték a népdal- és nótahangversenyeit, ahol kuruc és 48-as dalok is fölcsendültek — titokban. Ebben a környezetben született Pest-Budát dicsérő csárdása — Vecsev Sándor szövegére: Három a tánc, három a tánc; mindig az volt Pest-Budán! Hej, de szépen, gyönyörűen járja ez a kisleány! Mint a rózsát, ha szellő lengeti: Táncra termett kis lábait úgy szedi ... Ebből a jól indított dalból lett később népszínmű- és kortesdal: Jaj de magos, jaj de magos ez a vendégfogadó: Van-e benne, van-e benne Nagy Jánosra szavazó?! . . . Manapság is csakúgy változtatgatnak rajta, mintha népdali köztulajdon lenne: Van-e benne jó vörös bor . . . barna kislány eladó? .. . Talán kár is, hogy ennyire „elnépdalosodott", hiszen eredeti szövegével ma is nyitócsárdása lehetne reprezentatív fővárosi báloknak. 2. Az 1860-as években abroncs-szoknya volt a divat Pest-Budán: abban járt Jókainé és Petőfi özvegye is. A krinolin-divat végét egy kis dal jelentette be: Pesten, Budán az a hír: Megbukott a krinolin. Kereskedő panasza: Nincs már krinolinszoknya! A dallamot — kissé kibővítve — ma is játssza a cigánybanda, mint friss csárdást, huncut szöveggel: Nincs mennyország, se pokol, se pokol, Még a pap is kupakol, kupakol. . . A „kupakol" több értelmű szó. Jelenti azt, hogy kupából issza a bort, de jelent mást is. 3. 1879-ben Blaha Lujza — mint Nótás Katica — egy „ártatlan" leányszöveget csicsergett el a Nemzeti Színház színpadán. Szentirmay Elemér írta a dalt: Az anyám arra kért engemet, Ha tartok szeretőt: csak egyet! ... A színpadi szöveg helyett — megszületett a bakaszájakon egy utcai szöveg, a flaszteron masírozó pesti bakák híres nótája: Recece, nem vagyok én kapitány, Recece, nem járok én paripán. Harminckettes baka vagyok én, Recece, gyalog masírozok én .,. Recece, nincs a lánynak kötője, Recece, elvesztette az este. Elvesztette, tyúhaj az este, Recece, mikor a bakát leste! ... A kötény elvesztése is több értelmű e népdalban ... A 32-es ezredben már az 1740-es évektől kezdve pesti fiúk szolgáltak. Emléküket őrzi a Harminckettesek terén a gránátdobó katona szobra, és a népi emlékezetben — ez a népdallá vált Szentirmay-csárdás. Ezt hallgatta Ady is a „nótázó vén fiúk" ajkán. Ezt szőtte fox-indulójába Ábrahám Pál, az 1930-as évek kitűnő operettszerzője, és lefordították sok nyelvre, még kínaira is. A világjáró sláger Budapestre emlékezteti a külföldieket még ma is. 4. Az 1886. évi farsangi jogászbál rendezői felkérték Pete Lajos és Vikár Béla egyetemi hallgatót, hogy írjanak nyitócsárdást. El is készült két lassú és két frissből a csárdásfűzér. Elhangzott a bálon, kaptak érte 5—10 forintot, reggelig elmulatták. Mégis hasznos szokás volt a bálnyitó-csárdás rendelés, mert az egyik lassút még ma is halljuk a rádióban, mint népdalt, új szövegekkel. A frissnek pedig pesti témájú, Heltai-s humorú szöveget adott Vikár, a későbbi népdalgyűjtő: Az én szivem fogadó volt nemrég, Akadt benne minden napra vendég. Abbahagytam, most üres a fogadó, Rá van írva: Ez a lakás kiadó! 5. 1888-ban a népviseletben páváskodó Blaha Lujza a Nemzeti Színház színpadáról megcsipkedi a festett szájú pesti lányokat. Gúnyos utalás a városiakra a darabcím is: Ingyenélők! ... Budapesten nagy híre van a lánynak, Kiváltképpen a tunikás fajtának! Kényeskedik, begyeskedik az utcán, akárhány, De mennyi festék van az arcán, az arcán! Budapesten híres ám a legény is, Hogyha végig pipaszárnak való is! Ide tekint, oda tekint az utcán, akárhány, De haja egy csepp sincs, kopasz már, kopasz már! Vidor Pál szövegét, Serly dallamát a „nemzet csalogánya" sem tudta igazán népszerűsíteni. Hamis volt a népszínmű-romantika, amely szembeállította a „romlatlan" falusi népet a városival. Az egészséges „köznépi" hangot Bodrogi Zsigmond találta el pár évtizeddel később. 6. Bodrogi Zsigmond tanító-költő a szegedi tanyavilágból érkezett Budapestre. „Tövises tarlókon" című verskötetében dalszövegek is voltak, a szegedi dohánygyáriakról, a földesúrnak kiszolgáltatott summáslányról, a kivándorló parasztokról szóltak. A jószemű Csizmadia Sándor fedezte föl ezekben a mozgósító erőt: „Bodrogi verseskönyve pár hónap alatt ezrek lelkébe vitte el a szocialista népdalt. Mi is írtunk dalokat, énekelték is az elvtársak, de csak az elvtársak. Bodrogi nótáját azonban a szegény nép összesen, ha nem is elvtárs." 1915. október 10-én hangzott föl a Zeneakadémián egy munkás-esten háborúellenes katonanótája: Színaranyból van a béke trombitája . .. Milliók forradalmi vágyát mondta ki az ártatlannak látszó nóta: népdalgyűjteményekbe került! Erre mondta a költő: „Az lehet, hogy halhatatlan leszek, de az biztos, hogy élhetetlen vagyok . . ." Mint újságíró pesti „szegénylegénynek", — néha annyi pénze se volt, hogy beüljön egy kávéra oda, ahol a „budapesti csárdását" húzta a cigány: .21