Budapest, 1969. (7. évfolyam)

1. szám január - Granasztói Pál: Milánó

bák, vagy a lakás nagysága, a férőhelyek száma. Egyébként a szocialista országokban a lakbérmegállapítás kiindulási alapja a lakás vagy a szobák területe. Az általános lakáshelyzetnek a férőhelyszükséglet és a laksűrűség szempontjából való értékelésére, már csak a gyakorta igen eltérő mellékhelyiség-méretekre tekintettel is, az alapbért csak a szobák területére célszerű megállapítani. Helyes az a megállapítás, hogy egy kétszobás lakás nem kerül kétszer annyiba, mint egy egyszobás. Ezt, mivel javaslatunkból sem következik, nem is állítottuk. Sőt a BUDAPEST 1966. évi decemberi számában közölt: Nagyobb lakás — kisebb gond című írásunkban rámutattunk arra, hogy jóllehet „a nagyobb alapterületű lakások építése nyilvánvalóan költségesebb; az egy férőhelyre jutó költség azonban a férőhelyek növekedésével fordított arányban áll". Az akkor közölt számítási arányok, melyek azóta sem változtak lényegesen, a következőket mutatták: „míg a fajlagos költség az egyszobás lakásoknál 42—49 ezer Ft között ingadozik, a kétszobás lakásoknál pedig 36— 38 ezer Ft-ot tesz ki, addig a háromszobásoknál már csak 31 ezer forintot ér el". A lakások lakószobái alapterületének nagysága (m2

-férőhely) alapján olyan egységbér kategóriák állapíthatók meg, amelyek szoros korrelációban állhatnak nemcsak az építési, hanem az üzemeltetési költségekkel is. Ez utóbbiak korrelációs lehetőségét a bírálat is elismeri. b) A használati, vagy minőségi tényezők helyességét, jogosságát is kétségbe vonja a a bíráló. A mellékhelyiségek többségének nagysága és költsége eszerint semmiféle függésben nincs a lakás nagyságával. Elég az újonnan épített lakásokat megnézni és kiderül, hogy pl. egy kétszobásnál nagyobb lakás mellékhelyiségei mennyivel eltérnek egy egyszobásétól — abszolút nagyságban is. A tervezők ugyanis ma már tekintetbe veszik a beköltöző lakók várható számát, és a mellékhelyiségek méretét a használhatóság érdekében ennek megfelelően igyekeznek meghatározni. Egyébként a fajlagos költségeknek megfelelő egységbér-kategorizálással a használati (minőségi) százalék mértékénél kifogásolt torzítás is döntően kiküszöbölhető. Indokolt esetben — elsősorban a nagyobb lakásoknál — degresszív százalékérték is alkalmazható. így elejét lehet venni esetleges újabb aránytalanságok létrejöttének. Kétségtelen, hogy a fővárosi lakásállománynak mintegy negyedrésze az utóbbi két évtizedben létesült, tehát többségében viszonylag magas lakóértékű modern kislakás, mégsem hagyható figyelmen kívül a budapesti épületek és lakások jelentős részének avultsága. Ismeretes, hogy a belső városrészek lakóépületeinek több mint negyede a századforduló előtt épült, az államilag kezelt lakások 60%-a pedig (kb. 200 ezer bérlemény) több mint 50 éves. A lakások közel 10%-a konyha nélküli, 40%-a komfort nélküli, 12%-a pedig félkomfortos. A közművesítés foka a külső kerületekben — az utóbbi évtizedekben elért kedvező eredmények ellenére — még sok helyen elmarad a követelményektől. Mindenképpen indokolt tehát, hogy a lakások felszereltsége, mellékhelyiségekkel és közműszolgáltatásokkal való ellátottsága, vagyis a lakás használati és minőségi értéke— beleértve az egyéb helyzeti és kényelmi tényezőket is — a lakbérekben kifejezésre jusson. A lakás területi (földrajzi) fekvésének és a házban elfoglalt helyzetének értékelése egy-egy személy vagy család szempontjából ugyan lehet szubjektív, de amint ezeket a helyzeti és kényelmi tényezőket minden lakásnál egységes szempontok szerint rangsorolják — objektív tényezőkké válnak. Ezért e tényezőket nemcsak lehet, hanem kell is lakbérszabályozóként alkalmazni. Elég megemlítenünk, hogy egyforma nagyságú és minőségű telkek, földek hivatalosan megállapított értéke igen eltérő lehet, fekvésüktől függően is. E tényezők rangsorolásáról — amikor ez időszerű — lehet, sőt kell is vitatkozni, de ezek megfelelő alkalmazását egy új lakbérrendszer kialakításánál figyelmen kívül hagyni súlyos hiba lenne. c) A bírálat elveti a szociális norma lakbérszabályozó szerepét is. Olyan ideális állapotokat feltételez, amelyben a lakások által nyújtott szolgáltatás teljes gazdasági értékét — a lakók helyzetére a legcsekélyebb tekintet nélkül — megfizeti a bérlő. Az elérendő cél kétségkívül nem más — javaslatunkkal magunk is efelé tartunk —, mint hogy a lakásszolgáltatás is álljon arányban értékével és társadalmi méretekben fedezze időarányosan az újraelőállítás és a megfelelő használatot biztosító jó karbantartás költségét. E célt — mivel jelenleg ettől messze vagyunk — éppen az általunk javasolt lakbérrendszer segítségével, a bérlők lakás-és életkörülményeit is számításba véve, lenne célszerű mindjobban megközelíteni. A javuló életszínvonal és a kedvezőbb lakáshelyzet ugyanis végső soron olyannyira csökkenthetné a ma még kiterjedtebb rétegek számára indokolt szociális, lakbérnormák alkalmazását, hogy belátható időn belül, de a szükséges fokozatossággal jutnánk el a kívánt célhoz. Ismételten hangsúlyoznunk kell azonban, hogy „mindaddig központi lakásgazdálkodásra van szükség, amíg lakásfelesleg nem jelentkezik — így előreláthatóan huzamosabb ideig. A helyes és biztonságos lakásgazdálkodás megkívánja bizonyos normák alkalmazását." Az általunk javasolt területi norma előrehaladás a jelenlegi helyzettel szemben. Budapesten az egy főre jutó lakószoba területi átlag még jóval a javasolt 10—12 m2

(területi norma) alatt van, s reálisan számol az új lakások lakószobáinak egy férőhelyre jutó átlagterületével. Ha szobánkénti normát veszünk alapul, akkor tekintetbe kell venni, hogy Budapesten a lakások mintegy fele részében — döntően az igen sok egyszobás lakásban — egy lakószobában kettőnél többen laknak. Sőt az újonnan épített lakások kiutalásánál sem tartják be számos esetben a szobánkénti két fős normát. Pl. öt fős családot kétszobás, hat fős családot két és félszobás lakásba utalnak. Az új lakótelepek jelentős része már a beköltözések után zsúfolt. Ha pedig a szobák nagyságát vizsgáljuk, az újonnan épített lakásokban alig van 20 m2

feletti szoba, 30 m2

feletti szoba csak elvétve akad régi típusú házakban, amelyek hátrányát éppen a bírálatban kifogásolt használati (minőségi) tényező hivatott ellensúlyozni. Változatlanul valljuk, „hogy hiánycikkből — s a lakás az — a központi gazdálkodás nem elégítheti ki az igényeket a normát meghaladó mértékben. Ha pedig valaki a hiánycikket a normát meghaladó mértékben veszi igénybe, a többletigénybevételt többlet-fizetéssel kell ellensúlyoznia." Amennyiben viszont a bérlemény szobáinak nagysága a lakók számával szorzott területi norma alatt van, a lakbérnek arányosan csökkennie kell. AMÍG KÖZPONTI LAKÁSGAZDÁLKODÁS VAN, a dotáció is fennmarad. A normatúllépés miatti többletfizetés legfeljebb a dotáció visszafizetését jelenti, tehát nem luxusadó és főleg nem gyermektelenségi adó. Vagyis ezzel a többletfizetéssel közelíthető meg — sorrendben először — a bíráló által többször hiányolt gazdasági érték. Úgy véljük, hogy ez a közgazdasági alapokon nyugvó javaslat hatékonyan hozzájárulna hazánkban a lakáskérdés szociális módon való megoldásához. * Tekintettel a kérdés bonyolultságára, sokrétűségére, továbbá messzeható társadalmi és gazdasági összefüggéseire, célszerűnek látszik a probléma felszínen tartása és széles körű megvitatása. Dr. Németh László - Dr. Rédl Károly VASVÁRI ISTVÁN Vallomás Tizenhat emelet magasából nézlek vöröslő Józsefváros, valahai káposztáskertek helyén fölserdült toronyházak felhőkre-bökő holdas uralma. Szeretlek, te kavicsos, gazos, szélpörkölt völgyem. Kőfal tetöjén nyekergő nyárfa . .. Szeretem kóborlásomban páráját markos éjszakádnak; a Köztársaság-tér homok-homályát, hol kancsal csillagok tüntén már koppan a sakk és csattan a kártya. Szeretlek vén Auróra-utca, mi elsurransz tőlem kő-deres rétre, s odébb, hol ködlő törmelék halmán hirdeti tábla: itten hiába tataroznak, mert a Fülemülekocsma — trilláz? — kiszolgál. Galambjaiddal, Józsefváros, macskaköveddel, Józsefváros, kéményeiddel, füstös, hü öreganyám, te, mielőtt fölkelne nélkülem a hajnal fölemelt fővel engedd még néznem, ahogy szorgos-némán pisilteted hazaigyekvő angyalaidat. 27