Budapest, 1969. (7. évfolyam)

6. szám június - Dr. Berti Béla: Lakásépítkezésünk az elmúlt 20 év alatt

Mándi Éva Botladozó gyerekek Ma már nehéz lenne okát adni, miért épp a jelenlegi XIV. kerületben építették fel a század elején a Vakok Intézetét, a Nyomorék gyerekek otthonát ? A jó levegőjű, fás, erdős vidék vonzotta a jótékony adakozókat, vagy a városszéli olcsó telek? Ki tudja ma már? Tény, hogy a városnak ebben a részében még ma is jónéhány hasonló jellegű szociális intézményt találunk. Az 1903-ban alapított Nyomorék gyerekek otthonát 1955-ben költöztették a hajdani Vakok Intézetébe, az ő régi otthonukban az Uzsoki úti kórház egy osztálya kapott helyet. Igaz, akkor még csak társbérlők voltak a Mexikói úti, kétemeletes épületben — az egyik emeletet egy kerületi iskola foglalta el. Akkor bizony kevés volt a hely a 136 bennlakó növendéknek. A kosztot naponta háromszor kocsin hozatták, nem volt elég tanterem s a nehezen mozgó gyerekeket emeletes ágyakban kellett elhelyezni. Azóta az intézet — kisebb-nagyobb harcok után — az épület kizárólagos gazdája lett. Építettek hozzá egy új modern szárnyat s ebben helyezték el a konyhát, az ebédlőt. Van hely bőven nemcsak az internátusi résznek, a tantermeknek, hanem a gyakorlati foglalkozások, szakkörök számára is. Persze semmiféle átalakítás nem feledtetheti: az épület eredetileg nem arra a célra készült, amire most felhasználják. A soklépcsős bejáraton tolókocsival nem lehet bejönni, a síkos kőlapokkal kirakott folyosókon, különösen eleinte, nehezen botladoznak a járógépes, mankós gyerekek. Dehát a teljes rekonstrukció, a folyosók bevonása műanyaggal igen sokba kerülne s az is kérdés, vajon helyes, kívánatos lenne-e a gyerekeket „ideális", a kintitől gyökeresen eltérő körülményekhez szoktatni? A Mozgásjavító Altalános Iskola és Nevelőotthon (1960-ban kapták ezt az új nevet) olyan mozgásszervi megbetegedésben szenvedő gyerekeket vehet csak fel, akik „önellátók", tehát segítség nélkül fel tudnak állni, le tudnak ülni, tudnak járni legalább néhány lépést s emellett szellemileg épek. Az itt töltött idő alatt ugyanis el kell végezniük az általános iskola nyolc osztályát. Sokszor még a gyakorlott szakember számára is nehéz feladat megállapítani, vajon megfelel-e a felvételre behozott hat-hét éves gyermek ezeknek a feltételeknek ? A láb vagy kar nélküli, nehezen mozgó vagy éppen túlmozgásos gyereket a szülők gyakran nem engedik ki a lakásból, nem viszik hasonló korú pajtások és felnőttek közé. Élmény- és fogalomszegénységük miatt ezek a gyerekek bemutatkozáskor éppen ezért nemegyszer olyan benyomást keltenek, mintha szellemileg fogyatékosok lennének, pedig később sokszor épp az ilyen gyerekekből válnak az iskola legjobb tanulói. Mai napig emlegetik például annak a kis cigánylánynak az esetét, akit Zsotér Pál igazgató tulajdonképpen szabálytalanul vett fel, hiszen amikor behozták az intézetbe, semmiféle közeledésre nem reagált. Felvétele után hetekig egyetlen szót sem szólt, akkor állapították meg: nem tud magyarul. Ma egy nagy gyár telefonkezelője. Igen sürgős, fontos feladat lenne tehát óvoda létesítése az intézetben, ahol a három-hatéves gyermekeket előkészíthetnék az általános iskolai oktatásra. A mozgásszervi megbetegedésben szenvedő, művégtaggal ellátott, járógéppel, mankóval közlekedő gyermek rengeteg sérelemnek van kitéve egészséges társai között. Ettől szinte lehetetlen megóvni. Nem mindegy azonban, mikor kerül szembe egy ilyen gyerek a rosszindulatú megjegyzésekkel, kamaszok durvaságával — s nemegyszer a felnőttek elképesztő tapintatlanságával, szeretetlenségével. Ha védtelenül, hat-hétéves korban, ez egész életre szóló lelki sérülést okozhat, vagy maradandó agresszivitást válthat ki — hiszen a mankó nemcsak segítség, fegyver is! Ha érettebb ésszel, edzettebb állapotban kerül az egészsége-, társak közé, akkor, amikor már elfogadta, sőt esetleg kompenzálta állapotát, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy úrrá tud lenni a nehézségeken, be tud illeszkedni a társadalomba, annak hasznos, elégedett tagja lehet. A Mexikói úti intézetben ezért a pedagógusok minden erőfeszítése arra irányul, hogy kifejlesszék bennük az önbizalmat. Érezzék: sok területen egyenrangúak —, egyenértékűek másokkal, az egészséges emberekkel. Rendkívül nagy súlyt fektetnek persze a gyerekek mozgáskorrekciós nevelésére (három tornateremben négy szakember vezetése mellett heti nyolcvan órát sportolnak, tornásznak az intézet növendékei), de emellett az intézet vezetői mindent megtesznek azért, hogy az általános iskolai oktatás színvonalas, eredményes legyen. .10