Budapest, 1969. (7. évfolyam)

6. szám június - Dr. Berti Béla: Lakásépítkezésünk az elmúlt 20 év alatt

Or. Berti Béla Lakásépítkezésünk az elmúlt 20 év alatt A „Cs"- lakásoktól a házgyáriakig Folyóiratunk 1968. évi július havi számának Fórum rovatában dr. Berti Béla tollából „Miért kevés a lakás, meddig tart a lakáshiány Budapesten ?" cimen kétoldalas cikk jelent meg. Ebben a cikkben a szerző utalt a lakáshiánynak az urbanizálódással összefüggő és egyéb okaira; igy a második világháborúra, a lakásállomány amugyis kedvezőtlen és avult összetételére, a nem lakásban, továbbá a társ- és albérletben lakók, valamint a gazdaságosan fel nem újítható lakások magas számára. Kitért a második világháború előtti kedvezőtlen fővárosi lakáshelyzetre és képet adott a demográfiai jelenségeknek a lakással való összefüggéséről is: a születések, halálozások, továbbá a válások, valamint a bevándorlási többlet számának és arányszámának alakulásáról. Érintette az iilgavándorforg alom alakulását is. Az emiitett jelenségekre ezen írásában tehát nem tér ki részletesen, csupán olyan mértékben, ahogyan az említett jelenségeknek a lakásépitkezési tevékenységgel való összefüggése azt megkívánja. (A szerkesztő megjegyzése) A lakáshelyzet évtizedek óta Budapest egyik legégetőbb kérdése, mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt. A főváros lakásállománya már a második világháború előtt sem felelt meg a tényleges szükségleteknek; bár kevéssé kihasznált, sőt üresen álló lakások is voltak. A lakások egy részének kihasználatlansága a fizetőképes kereslet hiányából adódott. A családok zöme egyszobás lakásokban zsúfolódott össze. A második világháborúban a lakások n%-a teljesen megsemmisült, vagy lakhatatlanná, további 16%-a részben használhatatlanná vált. Közvetlenül a felszabadulást követő első években úgyszólván kizárólag a helyreállítható lakások újjáépítésével kellett foglalkozni. A sérült lakások kétharmadának helyreállítása 1948 végéig — tehát alig négy év alatt — befejeződött. (Napjainkban a helyreállítás révén nyert lakások száma jelentéktelen: évek óta az összes lakásépítéseknek csupán 0,1—0,3%-a.) A lakáshelyzet 1948 után tovább rosszabbodott: az új munkalehetőségek a fővárosban olyan bevándorlási többletet idéztek elő, ami — az életszínvonal fokozatos emelkedése mellett — a lakásszükséglet növekedéséhez vezetett. Anélkül, hogy a lakásellátottságnak a lakosság életkörülményeire, így az életszínvonalra, továbbá az egyes emberre, annak egész életére, a családra való hatását vizsgálnám, csupán a statisztika számadatain keresztül kívánom ismertetni 20 esztendő lakásépítkezési tevékenységét, két fő szakaszra osztva: az 1949—1960, évi népszámlálások közé eső 11, és az ezt követő 9 év tükrében. Tizenegy év mérlege (1949—1959) Az ipar államosítása — így az építőiparé is —, valamint az első hároméves terv teljesítése megteremtette a lakáshiány fokozatos felszámolásának előfeltételeit. Mégis, az 1949—1953 közötti években éves átlagban csupán 3833 lakás épült, ami a lakáshelyzet további rosszabbodásához vezetett. Az éves átlagban 44 ezres fővárosi népességgyarapodással szemben a lakásépítés teljesen lemaradt. Kedvező irányú fejlődés indult meg 1953, de főként 1957 után, az első lakótelepek építése, valamint a magánerőből történő építkezések OTP hitellel való támogatása révén. Az 1954—1957. években átlagosan 7128, az 1958 —1960, években pedig már 7976 lakás épült. Ugyanakkor a lakosságszám növekedését különféle tényezők mérsékelték. így pl. visszaesett a születések száma; 1953-tól az ipar munkaerőszükséglete és ezzel a felvándorlási többlet csökkent; az ellenforradalmi események miatt is csökkent a fővárosi népesség száma. Az 1949—1959. évek között már nyüvánvalóvá vált, hogy a lakáshelyzeten alapvetően csak a lakótelepi építkezés javíthat. Az említett időszak lakásszaporulatának 54,5%-a új építkezés eredménye, e lakások fele állami, fele magánerőből valósult meg. Erre az időszakra még csak kisebb lakótelepi építkezések esnek. A nagyobb lakótelepi építkezések közül i960, december 31. előtt csupán kettőé fejeződött be: az Üllői útinak a X. kerületre eső része (1345 lakással), és a XIII. ker. Thälmann utcai (2280 lakással). A XIV. ker. Kerepesi út—Nagy Lajos király útja lakótelepeken 4952 lakás épült, ebből 4727 a II. ötéves tervidőszak megkezdése előtt. Ezek és a nem említett kisebb lakótelepi építkezések a mennyiségi lakáshiány megoldásán nem sokat, a minőség emelésében még kevesebbet jelentettek. Az elkészült lakások túlnyomó része (57,5%-a) egy- másfél szobás; háromszobásnál nagyobb csupán 3,3%. A 44—47 m'2

átlagos alapterületű lakások felszereltségére jellemző, hogy 4600 ún. „Cs" típusú (csökkent értékű) — szűk, fürdőszoba nélküli — lakás létesült. A „Cs" típusú lakások építése csak 1961-ben szűnt meg véglegesen. A lakások kivitelezése is sok kívánnivalót hagyott maga után. Lakásonként átlag 15—25 különféle hibát és hiányosságot kellett kijavítani, illetőleg pótolni a műszaki átadás-átvételek után. A lakásberuházások előkészítése és kivitelezése vontatottan haladt. Típustervek alkalmazására alig került sor (1960-ban még csak 12% készült típustervek alapján). A kivitelezés időtartamát az időszakonkénti anyagellátási nehézségek és a munkaerőhiány kedvezőtlenül befolyásolták. Ezek a nehézségek főként a lakótelepi építkezéseknél éreztették hatásukat. (1960-ban pl. egy lakótelepi lakás kivitelezési ideje 20 nap, egy öröklakásé pedig csak 15 nap volt.) Budapest — nemzetközi összehasonlításban — azok közé a világvárosok közé tartozik, ahol a lakosságszám arányában is kevesebb lakás épült az 1949—1960, évek között, mint bármelyik európai ország fővárosában (Bukarestet kivéve; azóta azonban már a román főváros lakásépítési tevékenysége kedvezőbb a budapestinél). Arról nem is beszélve, hogy minden európai ország fővárosában a szobánkénti laksűrűség a kettő alatt van és az egyszobás lakások aránya sehol nem olyan magas, mint nálunk. Nagyobb vidéki városainkban — különösen Miskolcon és Pécsett — az 1957—1959. években 10 ezer lakosra számítva szintén több lakás épült, mint a fővárosban. Kilenc esztendő eredményei (1960—1968) A fővárosi lakáshiány enyhítésén továbbra is csak a nagyarányú lakótelepi, állami erőből megvalósuló lakásépítésekkel lehetett segíteni, típustervek alkalmazásával, hiszen az építőipari kapacitáshiány egyre fokozottabb mértékben jelentkezett. Három olyan lakótelep építése kezdődött el a II. ötéves tervidőszakot megelőző években, amelyek közül egyet sikerült még a II. ötéves terv során befejezni: az 1957-ben elkezdett és 1964-ben befejezett XI. ker. Lágymányosi lakótelepé (3445 lakással). 1954-től 1967-ig tartott a Csepeli Csillagtelep építése (2108 lakással), és 1959-ben kezdték el az eddigi legnagyobb lakásszámú — 7200 lakásos — IX. ker. Üllői úti József Attila lakótelep építését, ahol 1966-ban adták át az utolsó lakásokat. Az alábbi adatokkal kiegészítem a II. ötéves terv során megkezdett és 1968 végéig befejezett ezres lakásszámon felüli, eddig nem említett lakótelepi építkezéseket: Kerület Település helye Lakásszám Beköltözés ideje X. Harmat utca 1208 1964— 1967 XIII. Váci út, Újlipótváros 1046 1961 — 1965 XIII. Árpádhíd, pesti hídfő 2048 1962—1968 XIV. Kacsóh Pongrác út 1967 1965 — 1968 XVIII. Lakatos utca 2861 1963—1968 A lakótelepi építkezések területén a II. ötéves terv során jelentős eredményeket értünk el: az összes lakások egyharmada kisebb és nagyobb lakótelepi építkezés alakjában valósult meg. Most épül, 1966—1971 között, a főváros eddigi legnagyobb — vidéki város nagyságú— lakótelepe: Kelenföld. A III. ötéves terv legnagyobb volumenű, 9400 lakásos építkezésénél első ízben alkalmazták az 1965-ben létesült — szovjet technológia alapján működő — házgyár termékeit. Eddig itt 4141 paneles technológiával épült lakásra adtak használatbavételi engedélyt (2281-re 1968-ban). Ugyancsak íí