Budapest, 1969. (7. évfolyam)

1. szám január - Sulyok Katalin: Ebédidő

ebédelni, étterembe vagy valamelyik közeli büfébe. Bukdácsolnak a felszedett kövek között. Az útépítők lerakják szerszámaikat. Egymás után indulnak a hatemeletes ház tövében álló öltözőbódéhoz. Egy lavór vízben mindannyian kezet mosnak. Papírzacskók zörögnek, zsírpapírok zizegnek. Két ember nekilát a bolti ebédnek: húsz deka kettőnyolcvanas főzőkolbász, forintért vett kenyérrel és egy fej hazai vöröshagymával. A többiek a bódé sarkából nyársat szednek elő, a nyársra ki-ki megvagdalt szalonnát húz. A szurokfőző üst alól kikaparnak pár szem parazsat, arra lécdarabokat, fahulladékot raknak. A bérház tövében, csillogó kirakatok előtt forog a nyárs a tűz fölött. Mellettük villamos dübörög el. A szalonna barna zsírja csöpög a kenyérre. Nagyot harapnak belőle, jóízűt. A sötétbarnára sült szalonnát pedig éles bicskák vágják darabokra. Kanna fedeléből vizet isznak utána, aztán kézbefogják újra a szerszámokat: letelt az ebédidő. Pálmák és fikuszok az utcára néző üvegfalnál. Rejtett világítás, süppedő szőnyegek, modern vonalú bútorok. Keményített damaszt abrosz az asztalokon, rajtuk porcelántányér, elegáns evőeszköz, metszett poharak. A bárszekrényben márkás borok, konyakok, pezsgők háncsfonatú üvegekben és nyitott díszdobozokban. Csak vasárnap Már fogantatása pillanatában eldöntötték: reprezentatív étterem lesz. Annak épült. — Ki engedheti meg magának nap mint nap, hogy szertartás legyen az ebédje? Akinek pénze van, nem ér rá hétköznap itt ebédelni. Akinek ideje van, pénze nincs. Ebben a kerületben nagyon sok nyugdíjas él. . . Másfél évvel ezelőtt másodosztályú éttermet csináltak belőlünk. Ezt úgy értse: a ruhatártól kezdve a pincérekig minden maradt a régiben, csak az ételek ára lett olcsóbb: reprezentatív étterem, másodosztályú árral. Tessék, az étlap: újházi tyúkleves 19,40, rántott csirke 25,— forint. A háromfogásos menű 12,60. Ugye, nem drága? És tessék körülnézni. Hétköznap van, déli egy óra. A harminc asztal közül négynél ülnek. Idős férfiak, fiatal, csinos nővel. .. Persze vacsoraidőben többen vannak, vasárnap és ünnepnap pedig telt ház van. Hiszen egy héten egyszer az ember megengedheti — és a legtöbb meg is engedi —, hogy kényelmesen, ízlésesen megterített asztalnál ebédeljen. Rendezvényeket, esküvőt, érettségi bankettet, találkozókat szívesen tartanak nálunk. Csak az ebéd . . . Kamaszgond Teli szatyorral érkezik minden nap a tejivóba. A szemben levő varrodából szalad át, de előbb útba ejti a zöldségest és a húsboltot. Fél liter tejet kér, egyik nap lekvárosbuktával, másik nap zsemlyével issza. — Este eszek főttet. Eleinte hiányzott délben. Meg kellett szoknom. Két fiam van, tizenhárom és tizenöt évesek. A vasat is megennék . . . Sokat adok otthon a rendre, a tisztaságra, az étkezésekre abrosszal terítek. Ebben nőttek fel a gyerekek. A nagyobbik egyszer azzal jött haza, hogy ő többet az iskolai napköziben nem ebédel. Azt is megmondta, miért. Belátott a konyhába, a szakácsnő épp az orrát törölte. Aztán anélkül, hogy kezet mosott volna, rakta a káposztasalátát a tányérokra ... Én se tudnék ott enni tovább ... A közelünkben van egy étterem, oda befizettem nekik. Kettejüknek heti nyolcvan forint volt, ez egy hónapban háromszázhúsz. Egy szót se szóltam volna, de amikor hazamentek az étteremből fölkentek egy csomag vajat, fél kiló kenyérre. Az én keresetemből élünk ... Kétnaponként hetven deka húst veszek. Holnap zöldségleves lesz és kelkáposzta főzelék pörkölttel. Hazajönnek az iskolából, kiveszik a fridzsiderből és megmelegítik, azzal elvannak estig. Táplálót esznek, és jól laknak. Ez a fontos. A két napi ebédjük és az én két vacsorám negyvenöt forintból kijön. Igaz, az estém mindig elmegy a főzéssel. Mit tegyek ? „Jegyesek" Hétköznap délben a másod- és harmadosztályú étterem a „jegyesek" birodalma. Az előfizetéses menüt fogyasztják itt, az étterem rangsorolásának megfelelő környezetben. Az előfizetéses ebéd egy hétre, — hat napra — helyben fogyasztva negyvenkét forint. Öt nap húsos menü van — pörkölt galuskával, főtthús mártással, főzelék sülthússal — és egy tésztás nap. Az ebéd változatos, ízletes, csak az adag és a felszolgálás módja hagy kivetni valót mindenütt. Az előfizetéseseket a helyiség nagyságától függően külön terembe, vagy ha ez nincs, az étterem egyik sarkába terelik. Míg az étterem kétharmad része vendégre várón ásítozik, itt üres hely nem akad. Amikor már sok vendég összegyűlt, a pincér hatalmas tálcáját telirakja leveses csészékkel, aztán szép sorjában a tányérokba önti a forró-fővő levest. Azonnal hozza a második fogást is, langyosan. Mire a vendég megfújta, meghűtötte s bekanalazta tányérjából a levest, a második fogás már kihűlt... Az adag kicsi. Gyereknek is, felnőttnek is egyaránt. Annyira, hogy aki csak teheti, még egy üres főzeléket vagy tésztát kér utána. Ezzel együtt is csak félig lakik jól. Ugyanakkor az előfizetéses étkezés előnye, hogy az embernek nem kell törnie a fejét, hogy az előirányzott napi ebédpénzből a Közértből vegyen-e — de mit —, vagy ugorjon át a bisztróba, s ott válasszon — de mit. Csak be kell kanalaznia,amit elé raknak. Kifőzde A Ferencváros házrengetegében áll évtizedek óta a magánétkezde. Kicsi, olajozott padlójú helyiség, benne rozoga, sötétbarna székek, viaszos vászonnal leterített valaha ebédlőasztalok, füstölgő kályha és töredezett fogas. A kisasszony utcai ruhája fölé fehér kötényt kötött. Nem tálcán, egyenként hordja ki a konyhából a teli tányérokat. Tizennyolc szék az asztalok körül, de a vendégek csak szállingóznak. Idegen ritkán téved be ide. A rogygyant ház, a régi cégtábla, a kézzel írt, s az ajtóra rajzszeggel erősített étlap nem bizalomgerjesztő. Aki mégis bejön, törzsvendég. Környékbeli kisiparosok munkásai, a Tükertelep kihordói, nyugdíjasok, iskolásgyerekek. Az étlapon csak a dátum változik naponta. A nyolcféle étel és az ár hónapok óta ugyanaz. Négy forintért levest, főzeléket és nagy szelet kenyeret adnak. Specialitásuk a szívből-tüdőből készült belsőrészpörkölt galuskával, a főtt hús fokhagymaszósszal, és az erdélyi töltött káposzta. Bő zsírral meglocsolt, borssal-paprikával fűszerezett magyaros ételek. — Mégis, egyre kevesebb a vendég — panaszkodik a hajlott hátú, vastagszemüveges tulajdonos-szakácsnő. — Nem az a fontos máma az embereknek, hogy jó ízeket egyenek, hanem a flanc. Terített asztal, porcelántányér, pincér kell nekik. A régi szép időknek, amikor a minőség volt a fontos, örökre vége. Étteremben, bisztróban, üzemi konyhán, vagy ahol épp megéhezünk - ebédidőben, bekapjuk, amit elénk raknak, amit nagygyorsan kiválasztunk. Bekapjuk, megrágjuk, lenyeljük. Agyunk közben a félbemaradt munkán, az otthoni tennivalókon, a bevásárláson, az esti programon jár. A felnőtt, egészséges ember naponta háromszor eszik: reggel, délben és este. Ennek a három étkezésnek kellene fedeznie a napi munkához szükséges energiát, és a szervezet zavartalan működéséhez biztosítania a megfelelő mennyiségű fehérjét, zsírt, szénhidrátot és vitaminokat. Nálunk hagyomány, hogy délben eszünk főtt ételt. Hogy az ebéd a fő étkezésünk. Az étkeztetés színvonalának szüntelen javítása a lakosságot legközvetlenebbül érintő szükséglet. CSEREI SZÁSZ LÁSZLÓ A virágok tiszta hangját Úgy éltem, mint virág erdők s mezők közepén, a városban ötvenkét évet. Arcom fagyott, vagy égett, ahogy borult, s nyilt az ég. Színt, illatot, s mézet vitte szél, vándor, s a méh, nem értem, adtam, ahogy kaptam ingyen. Néha aranyat szórt arcomra a nap, nem irigyeltem a csörgő aranyakat. Alombéli fényes éjeken ezüst inget dobott vállamra a hold, s ilyenkor anyám szétfolyt arca az égen csillagszemével rámhajolt. Majdan, ha a vihar elrepít itthagyom szirmaim illatát, szineit az erdőnek a mezőnek a napnak a holdnak a madaraknak, akiktől kaptam: (az igazaknak) a virágok tiszta hangját.